Nem minden pasinak kellesz, ha anya vagy – ez miért felháborító?

A múltkoriban egy poszt alatt felkaptam a fejem, mert ilyen közönséges, illetve embertelen fröcsögésekkel már rég találkoztam. Vajon mi verhette ki a biztosítékot ennyire, hogy rögtön a halálát kívánják valakinek? – Kérdeztem magamtól, és elolvastam a posztot.

„Megkérlek benneteket, hogy ha gyereketek van, ne írjatok! ” – határozta meg a fiatalember, hogy kikkel is nem szeretne ismerkedni. Csupán ennyit kért, de az internet népénél már ezzel kihúzta a gyufát. Megdöbbentő volt a gyűlöletcunami, amit kapott. Habos-babos ruhákba öltöztetett szőke kislányaikat ölelgető anyukák egy kocsist is meghazudtoló közönségességgel káromkodtak.

A változatosabbnál változatosabb halálnemeket kívánták neki.  Döbbentem olvastam a kirohanásokat. Nem értettem. Minden gyerekes anyuka ezzel a fiatalemberrel szeretett volna kapcsolatba kezdeni, és ennyire fájt a visszautasítás, hogy magukból kikelve rohanják le a szerencsétlent? Nem hinném. De akkor miért mindez?

Hiszen számomra teljesen normálisnak tűnik, vagy legalábbis semmilyen visszatetszést nem kelt bennem, ha egy férfi gyerektelen nővel szeretne kapcsolatot kezdeni. Még neki sincs, így miért ne várhatná el, hogy a másiknak se legyen? Mert egy gyerek igenis nehezítő tényező. Alkalmazkodni kell hozzá, jobb esetben pedig az anyának mindig ő lesz az első.

Ha van rá lehetőség, miért ne akarhatna közös csemetét egy még gyermektelen nővel? Miért kéne neki egy másik férfi gyermekéhez és egy másik családhoz alkalmazkodnia? Ősi ösztön, hogy minden élőlény a saját genetikáját szeretné továbbörökíteni. Szóval az, hogy nem akarja a másét nevelni, nem ördögtől való. Mire fel ez a nagy felháborodás?

FORRÁS: PEXELS

Nem, nem tukmálhatod rá a te gyereked egy olyan férfira, akinek semmi köze hozzá. Miért ne kezdhetne tiszta lappal az a fiatal, ha van rá lehetősége? Ha nem akar téged a gyerekeddel együtt, te akkor is ráerőszakolnád magad? Annak mi értelme? És ha elutasít, akkor már dögöljön meg? Megértem én, hogy az anya bármi áron megvédi a gyermekét, de itt senki nem bántotta a csemetét.

Bár az is lehet, hogy nőiességükben érezték ezek az emberek megbántva magukat. Úgy gondolták, ha gyerekük van, nőként már nem jöhetnek szóba egy férfinél. Na, de hölgyeim! Akkor sem szabad rögtön, ha csak szóban is, de legyilkolni valakit. Ráadásul minősíthetetlen, anyákhoz nem illő stílusban.

Elképesztő, hogy családanyák így nyilvánulnak meg, és ilyen példát mutatnak a gyerekeiknek.

Érzelemkezelésből és megnyilvánulásokból egyaránt. Pedig sok esetben nemcsak férfiak, de nők is kritériumként kezelik egy kapcsolatban a férfi részéről a gyermektelenséget. Ezt el kell fogadni, hiszen mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy eldöntse, akarja-e a más gyerekét.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok