Nem önző, felelőtlen libák döntenek az abortusz mellett!

Amióta az Egyesült Államok eltörölte az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét, ugrásszerűen nő az illegális, házilag végzett terhességmegszakítások száma. Sok tinédzser akad az esetek között. Nemrégiben egy 17 éves lány ellen emeltek vádat egy ilyen jellegű ügyben. Nem szokásom állást foglalni, de akadnak történetek, amik ezért vagy azért jobban megérintenek.

18 éves voltam, épphogy felvettek a főiskolára, az akkori párom másodéves volt. Elméletileg felelősségtudóan jártunk el, hogy elkerüljük, amit el szerettünk volna. De balesetek mindig megeshetnek. Felesleges is részleteznem. Negatív tesztek ide vagy oda, a terhesség tünetei megkérdőjelezhetetlenül mutatkoztak rajtam, ahogy teltek a napok. Tudtuk, hogy innentől kezdve ez nem játék, de az időpont, amit az orvoshoz foglaltam, reménytelenül távolinak tűnt.

Rémült kisgyerekként néztünk egymásra. A bizonytalanságunk volt a legrosszabb. Nem tudtuk volna határozottan kijelenteni, hogy nem tarthatjuk meg a babát. Szerettük egymást, de azzal a naiv lelkesedéssel tervezgettük kettőnk jövőjét, ami az ilyen fiatalokra jellemző. Ismertem annyira, hogy tudjam: vállalná a felelősséget értünk. De meddig bírná egy éretlen srác ezt a terhet? Én pedig… attól, hogy jogilag felnőtt voltam, cseppet sem éreztem magamat bölcsebbnek, mint 16 éves gimisként. Nem voltunk síkhülyék, tudtuk, hogyan kell egy babát gondozni, hogy nagyjából mi várna ránk. Na, de mindazzal megbirkózni, amire egy nálunknál idősebb, érettebb párt sem tud senki felkészíteni ilyenkor… Persze, nem kizárt, hogy sokan, akik hasonló helyzetbe kerülnek, úrrá lesznek a dolgon és happy enddel zárul a történetük.

Mi viszont csak egy dolgot láttunk magunk előtt: a főiskolát nem tudjuk elvégezni egy kisbaba mellett. Nem épp az volt az életcélunk, hogy beköltözzünk valamelyikünk hálójába, ahol majd a családunkra támaszkodunk. Hogy úgy vállaljunk gyereket, hogy már előre tudjuk,  nem leszünk képesek olyan életet biztosítani neki, amilyet elképzel az ember. Úgy, hogy mi sem éltünk még igazán. Persze, igen ritkán sikerül minden a terveink szerint. Ilyen helyzetben viszont óriási különbség van egy „talán össze fog jönni” és a „biztos, hogy nem” között.

Az orvosnál már reszkettem a félelemtől, és a mellettem ülő, alig 20 éves srác halálra vált, sápadt arca sem segített sokat. Görcsösen markolászta a kabátját, míg rám várt. Átmenetileg megkönnyebbülhettünk – nem várandós voltam, hanem beteg. Ez idézte elő az állapotot, ami megegyezett a terhesség tüneteivel. De addigra már annyiszor lepergett a szemem előtt az abortusz eljárásának minden pillanata, mintha valóban ezen estem volna át a vizsgálóban. Ahol mindvégig csak az járt a fejemben, mit gondolhat rólam az orvos, vajon hitt-e nekem, amikor a kérdéseire válaszoltam… Ez az érzés még a további kivizsgálások miatti szorongást is elhomályosította.

Forrás: Unsplash

Megértem azokat, akik nem értenek egyet az abortusszal. De ennek a hozzáállásnak is megvannak a maga árnyalatai. Bármi is legyen az oka annak, hogy valaki a terhesség megszakítása mellett dönt, ez nem azt igazolja, hogy az illető egy önző, felelőtlen ribi. Még akkor sem, ha a kétségbeesés, a kilátástalanság végül odáig sodorja, hogy veszélyes módszerekhez folyamodik. Mert egy elvakult pillanatában úgy érzi, nincs más esélye. Ez nem úgy megy, hogy besétál az ember a klinikára, ahol odaszól az orvosnak: „Siessen, ha kérhetem! Fél háromra időpontom van francia manikűrre!” Majd fogja magát és továbbsiet a körömcipellőiben.

Egy ilyen döntés annak minden félelmével, bűntudatával, teljes súlyával rád nehezedik. És közel sem könnyű meghozni. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül, az ítélkezés, vagy épp valaminek a ráerőszakolása a legrosszabb, amit tenni lehet.

Azok, akik mégis így tesznek, azt hiszem, egy fontos dologról elfeledkeznek – az élet tisztelete nem merül ki abban, hogy valaki lehetővé teszi a létezést. A minőség is számít. Elítélsz valakit, mert megtagadott egy életet, miközben undorodó fintorral az arcodon kerülgeted a hajléktalanokat az aluljáróban? Nem én fogom eldönteni, hogy mi a helyes válasz az abortusz kérdésére. De a kényszer szülte döntések sosem alakulnak jól.

Gyakrabban kellene önvizsgálatot tartanunk és végiggondolni, miért ragaszkodunk szemellenzős módon a véleményünkhöz. Olyannyira, hogy szívünk szerint befognánk a fülünket és hangosan dudorásznánk, ha valaki olyat mer kiejteni a száján, amiről baromira nem szeretnénk hallani.

Nyitókép: Unsplash