Normális, hogy rajongunk a sorozatgyilkosokért?

Annyira izgatnak bennünket, mint egy durva baleset vagy természeti katasztrófa. Nem akarjuk nézni, de nem tudunk elmenni mellette.

Ezért lassítunk az autóval baleset láttán, ezért bámuljuk a közelgő vihart, és ezért tapadunk a képernyőre, amikor a legújabb sorozatgyilkosról szóló filmet nézzük. A bűn, különösen ha más követi el, izgatóan hat ránk: kitágul a pupillánk, megváltoznak a vegyértékeink, és adrenalinhullámok öntenek el. Amerikában még kiállítást is rendeztek sorozatgyilkosok által festett képekből és egyéb relikviákból.

Volt olyan múzeum, amelynek népszerűsége a családok körében szinte Disneylanddel vetekedett. És nem a plüsscsodák vagy a vattacukor miatt. Noha a sorozatgyilkosok az emberölések csupán töredékéért felelnek, elég régóta építünk köréjük mítoszt. A kora 19. század, az újságírás és -olvasás tömeges elterjedése óta tart a rajongás. Hasfelmetsző Jack és kortársai eleinte színdarabokban, népi énekekben jelentek meg, vagy a korabeli vásárok bábelőadásaiban.

Sokat elárul rólunk az is, hogy Ted Bundy több mint harminc éve halott, és még mindig készítenek róla filmet vagy sorozatot. A legnézettebb/olvasottabb termékek ma sorozatgyilkosokról szólnak. Kicsit olyanok ezek a sztorik, mint a felnőtteknek szóló mesék. Ahogy a gyerekeknek, úgy nekünk is szükségünk van olyan történetekre, melyekben szörnyetegek üldözik a szereplőket.

Aztán persze ahogy a gyerekek, úgy mi is megnyugszunk a végén, hogy világunkban minden rendben van. A bűnöst elkapták, a lelki egyensúly visszabillenhet. A biztonságos félés igazi hobbivá nőtte ki magát napjainkra. Miközben a képernyőt bámulva borzongunk és tömjük magunkba a nachost, izgalmi állapotba kerülünk. Mégsem vagyunk veszélyben, hiszen a vége főcím elhozza a feloldozást.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

E bűnös öröm gyökere szakértők szerint részben az evolúcióban keresendő. Ahogy az antilop, úgy mi is különböző stratégiákat dolgozunk ki, hogy elkerüljük a ragadozókat, ők azonban nem mindig vadásznak. Ha épp nem éhes, az oroszlán nem fog étel után nézni. Nem éri meg neki hosszasan zsákmány után kajtatni motiváció nélkül, hiszen az rengeteg energiát igényel, és a vadászat nem is mindig sikeres.

Az antilopnak ezért elemi érdeke, hogy felismerje: az oroszlán vadászik épp, vagy nem. Ő sem rohanhat állandóan egy ragadozó láttán, mert nagyon kimerülne. Inkább megfigyeli őket, ami kockázatos ugyan, de hosszú távon kifizetődő. Nos, így vagyunk mi is a sorozatgyilkosokkal. Elménk úgy próbálja meg elhárítani a zsákmánnyá válásunkat, hogy alaposan foglalkozik a veszélyes emberekkel.

Hogy elkerüljük őket, biztonságos körülmények között tanulunk róluk: podcastot hallgatunk, sorozatot, dokufilmet nézünk. Ráadásul egyedülálló képességünk, hogy elképzeljünk eseményeket, így mentális stimuláció révén átélhetjük a legveszélyesebb helyzeteket. Morbid kíváncsiságunk révén szomjazzuk a tudást a sorozatgyilkosokról.

Hogy ismerjük fel? Miért viselkedik így? Hogy választja ki áldozatait, és milyen, ha épp nem vadászik? A filmnézés közben pont ugyanúgy viselkedünk, mint az antilop: megfigyelünk, hogy túléljünk. Az evolúción is túlmutat szélsőséges kíváncsiságunk és vonzalmunk a rejtély iránt. Noha a sorozatgyilkosokat brutálisnak és abnormálisnak tartjuk, meg akarjuk érteni őket.

Kifürkészni titkaikat, céljaikat, hogy miért tesz valaki ilyet random idegenekkel. Hogy miért van bennük ez a sötétség. A nőket különösen lenyűgözi ez a világ, mert jobban félnek az áldozattá válástól, és jobban is értik az emberi mozgatórugókat. A vonzalom ugyanakkor bizarr helyzeteket is elő tud idézni: Ted Bundy például legalább annyi női rajongóval büszkélkedhetett, mint egy rocksztár.

Számos esetben pont ez a sárm, karizma, barátságosság teszi őket félelmetessé.

Sokuknak rendes családja, otthona van, amolyan kedves srác a szomszédból típusúak. Ez pedig beindítja a legbelső félelmünket: ha a srác a szomszédból sorozatgyilkos, akkor bárki áldozat lehet. A deviáns bűnözők révén rájövünk, hogy a legrosszabb énünk is elbújhat mellettük, és ez komfortérzettel tölt el bennünket. Akármilyen sötét gondolataink vannak, akármilyen közel vagyunk a szakadékhoz, nem esünk bele – hiszen ők a szörnyetegek, nem pedig mi.

Nyitókép: Wikipédia

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok