Miért nem szakítottál inkább velem, ahelyett, hogy tönkreteszel?

Össze vagyok zavarodva. Az elmúlt hónapok történései uralhatatlanul szaggatják a szívemet, nincs étvágyam, aludni is nagyon nehezen tudok. Minden idegszálammal tiltakozom ellened, mégis hallom a hangodat az ágyban, érzem a kávéízű csókodat, az érintésed ott ég a bőrömön. Legszívesebben ordítanék, de elnémít belül a fájdalom.

Pokolian sajnálom, hogy nem dobtál már a legeslegelején.

Sokkal egyszerűbb és kíméletesebb lett volna, mint gyönyörködni a vergődésemben, a kiszolgáltatott tehetetlenségemben, aztán kivéreztetni. Ostobán azt hittem, annyi kapcsolattal a hátam mögött elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy messziről kiszagoljam a veszélyt. Amikor beléptél az életembe, tudnom kellett volna, hogy csak bajt és problémákat hozol. Abból mindenképpen, hogy szinte azonnal otthagytam (az édes, kedveskedő, hízelkedő hatásodra) a munkámat, hogy téged kísérgethesselek a turnéidra.

Mondhatom, ügyesen beleástad magad az izolált világomba

A barátok szép lassan elmaradoztak mellőlem, a szüleim pedig hiába akartak meglátogatni, teljesen kisajátítottál. A manipulációhoz nagyon értettél, én voltam a mindened, a szerelmed, közben viszont észrevétlenül leválasztottál mindenről és mindenkitől. Emlékszem, alig pár hete voltunk együtt, de már a közös jövőnket tervezgetted és folyton arról duruzsoltál, hogy milyen boldogan fogunk élni a Duna-parti kőházunkban. Jól beetettél, én, hülye, meg mohón ráharaptam a csali(d)ra. Valószínűleg ezért tűrtem az örökös hangulatváltozásaidat. Ezért maradtam inkább csendben, amikor az egyik percben dühöngtél, a másikban pedig úgy ölelkeztünk, mintha nem lenne holnap.

Amit velem tettél, az nem oké. K*rvára nem.

Nem oké, hogy addig-addig ügyeskedtél és manipuláltál, amíg elkezdtem önmagam előtt idegenül létezni. Mintha összementem volna kicsire, és a tükörbe nézve csak egy tinilányt láttam, aki réveteg hangulatban bálványozza a sztárénekest.

A legijesztőbb az volt a kapcsolatunkban, hogy olyan dolgokban kötöttem kompromisszumot, amik korábban szóba sem jöhettek volna. Öt éven keresztül. Önként, dalolva, fulladozva. És mit kaptam cserébe? Visszagondolva, nem emlékszem arra, hogy túl sok mindent adtál volna, kivéve az állandó gyomorgörcsöt, fejfájást, néhány puccos kiruccanást (ahol te voltál a főszereplő, ki más?) és egy csomó érdekbarátot. De felesleges itt az erőlködés, kétlem, hogy felfogod, mennyire elárultál.

Kép forrása: Midjourney

Csalódtam benned. Csalódtam az álmaimban és a saját, szilárdnak hitt elveimben. A szerelmet az teszi olyan bonyolulttá és kuszává, hogy képtelenség irányítani. A saját bőrömet tapasztaltam meg ennek az íratlan törvénynek az erejét. Korábban úgy gondoltam, empatikus, érzékeny, csupaszív emberre leltem benned. Sajnos eltartott egy ideig, de most már olyannak ismerlek, aki valójában vagy. Hatalmas manipulátor. Ravasz zsarnok. Minden hájjal megkent játékos.

Azt kívánom, bárcsak ne töltöttem volna annyi időt a szeretéseddel, és bárcsak visszafordíthatnám az irántad való kitartásomat és hűségemet önmagam felé. Mert az az ártatlan, odaadó részem miattad halt meg, és fogalmam sincs, újjáéled-e valaha. Csak azt nem értem, minden szemétséged ellenére miért olyan őrült nehéz nem gondolni rád.

Nyitókép: Midjourney