Miért csak addig izgalmas valaki, amíg elérhetetlen?

Ha két ember erősen vonzódik egymáshoz, akkor a következő logikus lépés a párkapcsolat lenne, igaz? Hát úgy tűnik, ez nem mindig van így, sőt. A legújabb randi trend, a „frog-ization” épp az ellenkezőjéről árulkodik.

Sokan érezzük úgy, hogy teljesen odavagyunk valakiért, aki nem viszonozza az érzéseinket. Ábrándozunk róla, elképzeljük, milyen lenne vele csókolózni, szeretkezni. Felruházzuk olyan tulajdonságokkal, amelyeket még nem is tudhatunk róla, így változtathatjuk az illetőt álmaink tárgyává. És a legkülönösebb az egészben, hogy amikor végre elérjük, amire a legjobban vágyunk, rájövünk, hogy nem is akarjuk őt többé.

Magamon is tapasztaltam

Mostanában egyre több példát látok erre a jelenségre a környezetemben, sőt, a saját bőrömön is tapasztaltam már, hogy csak addig izgalmas valaki, amíg elérhetetlen. Kíváncsi voltam a miértekre, ezért alaposabban beleástam magam a témába, és több dologgal szembesültem.

Forrás: UnSplash

A „frog-ization”, amit nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy elbékásodás, vagy békává válás, új szlengként jelent meg a japán Z generáció párkapcsolataiban. A szakemberek az egyik legkellemetlenebb trendnek tartják, mivel gyakran az érintett akarata nélkül történik. A „frog-ization” egyfajta utalás a „Békaherceg” mesebeli narratívájára, ahol a csúf béka szép királyfivá változik, amikor egy hercegnő beleszeret. Ez a kifejezés ahhoz a következtetéshez vezethet, hogy az a személy, akiért odáig voltál, soha nem volt olyan vonzó, mint ahogy korábban gondoltad.

A mai társadalmunk is felerősíti ezt

Véleményem szerint ebben a trendben külső és belső tényezők is szerepet játszanak. Egyfelől a mi mai kultúránk hajlamos a szerelem legszebb, legmámorosabb részeit hangsúlyozni. Szinte minden romantikus filmnek hasonló az alapkoncepciója: az egyik karakter erősen vonzódik a másikhoz, aki úgy tűnik, nem tartozik ugyanabba a súlycsoportba.

Másfelől a tömegmédiából ömlő tartalmak is arra bátorítanak bennünket, hogy a párkapcsolatainkat olyannak tekintsük, amelyek csillapítják az izgalom iránti olthatatlan szomjúságunkat. Elhitetik velünk, hogy a másik félnek mindig boldoggá kell tennie minket, miközben a valóságban a kapcsolatoknak nem az a célja, hogy folyton elkápráztassanak bennünket.

Itt beemelnék egy személyes szösszenetet. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én valahányszor megpróbálom kiiktatni a csokit az étrendemből, úgy vágyom rá, ahogy még soha semmire. Szerintem az emberi létezés sajátossága, hogy égő szenvedéllyel akarunk valamit, amiről azt gondoljuk, hogy nem kaphatjuk meg. Aztán amikor sikerrel járunk, már nem is lesz annyira értékes és fontos.

Mi lehet ennek az oka?

A háttérben több tényező szerepelhet, mint a negatív családminták, amelyek beépülhetnek a személyiségbe. Például, ha gyermekként egy érzelmileg megközelíthetetlen, elzárkózó apa/anya mellett nőttél fel, akinek a figyelméért, a szeretetéért küzdened kellett. Ezért kerülsz újra és újra olyan helyzetekbe, ahol hasonló attitűdű emberekkel találkozol.

Természetesen más okai is lehetnek annak, hogy a korábbi romantikus érzéseid a másik érdeklődésének erősödésével tovatűnnek. Ez afféle „Rómeó és Júlia effektus”, tehát ha azt érzed, hogy a másik iránti szerelmed akadályokba ütközik, akkor ahelyett, hogy lemondanál róla, még inkább elkezdesz ragaszkodni. Mi a magyarázat? Emberi természetünkből fakad, hogy vágyunk az újra, az ismeretlenre, ami motivációként hat a viselkedésünkre.

Mit tehetünk, hogy ne essünk ebbe a csapdába?

Kezdjünk el jobban befelé figyelni! Ha sokkal jobban tisztában vagyunk azzal, hogy mi tesz minket hosszú távon boldoggá, akkor olyan partnert is fogunk keresni, aki ezt megadhatja nekünk. Így nem ragad magával csupán egy helyes mosoly, egy sz*xi test ,vagy megnyerő stílus. Ehelyett olyan értékekre fókuszálunk, amik maradandóak és így a vágyódásunk sem illan el.

Nyitókép: Unsplash