Voltál már igazán boldog egy szakítás után?

Sokunk számára a szakítás olyan félelmetes élménynek tűnik, ami örökre megváltoztatja az életünket. Elveheti a hitünket az ellenkező nemben, falakat emelhet körénk és arra kondicionálhat bennünket, hogy értéktelenek, kevesek vagyunk, ergo nem érdemeljük meg a boldogságot.

Az elmúlt hónapokban hasonló dolgokon mentem keresztül egy szakítás után. Fájdalmas érzés azzal szembesülni, hogy vannak olyan férfiak (mint pl. az exem), akik soha nem látják be a tévedéseiket. Naivan azt hittem, hogy minden problémát meg tudunk oldani öleléssel, humorral és őszinte beszélgetésekkel. Tévedtem. Hiába erőlködtem, hiába küzdöttem, úgy nem lehet fejlődni, ha csak egyikünk akarja a változást.

Betelt a pohár. Bár én döntöttem úgy, hogy elhagyom a páromat, mégis iszonyúan megviselt a különválás. A szakemberek azt mondják, hasonló helyzeteket mindannyian átélünk az életünk során. És ezek a krízisek olyan tapasztalatokat nyújtanak, amelyek révén tanulhatunk, fejlődhetünk és jobban megismerhetjük önmagunkat. Pontosan ez történt velem is. Egy rövid gyászidő után elementáris erővel tört rám az érzés: felszabadultam! A továbblépésben több dolog tudatosítása segített nekem:

A szakítás = útjelző tábla

 

Ma már úgy tekintek a szakításunkra mint útjelző táblára, ami megmutatja, hogy miért nem illettünk egymáshoz – egyúttal lehetőséget kínál valami minőségibbre, harmonikusabbra.

Van élet a szakításon túl is!

 

A legfőbb lecke, amit megtanultam, hogy van élet a párkapcsolaton kívül is. A szingliségtől való félelmem annak a következménye, hogy soha nem töltöttem elég időt egyedül ahhoz, hogy meg tudjam határozni a saját identitásomat. Most folyamatosan tanulom magam, ami egy gyönyörű, izgalmas és spontán pillanatokkal teli utazás. Az utóbbi hónapokban többet mosolygok, új hobbira találtam, rendszeresen sportolok és igyekszem teljes mértékben kiélvezni a pillanatot. Mindez egy teljesen új világba vezetett be, egy olyan helyre, amit korábban nem ismertem.

Forrás: Unsplash

Megtanulod, mit nem akarsz

 

A másik lecke annak realizálása, hogy mit nem akarok egy kapcsolatban. Ez rendkívül fontos, és valószínűleg én sem tudnám a választ, ha nem estem volna át ezen az egészen. Kettőnk viharos románca vezetett oda, hogy képessé váltam felismerni, mi ment rosszul, és mit nem szeretnénk újra átélni. Most már tisztában vagyok azokkal a tulajdonságokkal a másikban, amelyekkel nem tudok azonosulni, és a jövőben erre nagyon oda fogok figyelni.

Nem ment könnyen, de végül beláttam, hogy nincs értelme egymást hibáztatni a történtek miatt. Ez nem vezet sehova. Úgy vélem, csak akkor lehet belső békére lelni, amikor rájövünk, hogy egy szakítás nem rólunk vagy a másikról szól, hanem arról, hogyan viszonyultunk egymáshoz. Ha pedig nincs egyensúly, sokkal jobb, ha mindkét fél a saját útját járja.

Nyitókép: Midjourney

Tovább olvasok