Idén 10 éves évfordulómat ünneplem. Az élettel.

Idén 10 éves évfordulómat ünneplem. Az élettel. Augusztus 17-én volt pont 10 éve, hogy kórházba kerültem. Az orvosok azt mondták, hogy az „élettel összeegyeztethetetlen betegségem van”. Ha nem kezdenek el azonnal kezelni, akkor még körülbelül egy hónapom van hátra.

A történet úgy indult, hogy egyik reggel felébredtem, kimentem a fürdőszobába, belenéztem a tükörbe, és azt láttam, hogy csupa alvadt vér a szám. Valószínűleg az esti fogmosás után elkezdett vérezni az ínyem, és a vérzés csak nagy nehezen állt el. Azt sejtettem, hogy ez nem lehet normális, ráadásul a szokásosnál sokkal fáradtabb is voltam egy ideje.

Elmentem egy laborvizsgálatra, ahol kiderült, hogy kritikus szintre csökkent a vérmennyiségem. Úgy kompletten minden érték. Mintha Drakula vacsoráján én lettem volna a fő fogás. Ezért azonnal befektettek a kórházba, és elkezdték pótolni a véremet. Az életem egy műanyag csövön függött, ami több tasak vérkészítményhez volt kötve. És fogalmam sem volt: mi történt, vagy mi fog történni?

Én nem is gondoltam volna, hogy a vérünk mennyi mindenért felel. Hogy ha a vérlemezkeszámod drasztikusan lecsökken, akkor az egész tested sérülékeny lesz. Elég volt ha az oldalamon fekve aludtam, és a fogaim belülről megnyomták a számat, akkor 50 forintos nagyságú véraláfutások keletkeztek. Ha a laptopomat a combomra raktam, akkor véraláfutásos lettem. És ha elestem volna, és egy kicsit is beütöm a fejem, akkor agyvérzést kapok és meghalok.

Bizarr, horrorisztikus vidámpark volt az a pár hónap, amit ott töltöttem. Szinte minden nap jött egy újabb tünet, komplikáció. Vagy plusz 10 kiló vizet tartott vissza a szervezetem, ami miatt vízhajtózni kellett, vagy elkaptam az MRSA-t (húsevő baktérium), és amiatt kellett antibiotikum kúrát tartani. Az ereim elgyengültek, és a vérvételek közben rendszeresen elpattantak. A szteroid kúra miatt folyamatosan feszült voltam, és éjszaka alvás helyett zombiként mászkáltam a folyosón.

FORRÁS: PEXELS

De nem azért halmozom itt a szörnyűségeket, hogy sajnáltassam magam, hanem hogy éreztessem, ez bizony fizikailag is elég megterhelő volt, mégsem ez volt a legnehezebb. Sokkal jobban megviselt, hogy elvesztettem az irányítást a testem felett, elvesztettem az erőmet, és nem is tehettem semmit, hogy ez változzon. Várnom kellett, türelmesnek lenni és bízni abban, hogy az orvosok segíteni tudnak.

Egy hónap telt el úgy, hogy minden vizsgálat negatív lett, és ötletük sem volt, hogy mit tehetnének azért, hogy javuljon az állapotom. Vérvétel, infúzió, vérvétel, infúzió, antibiotikum, vérvétel, infúzió, altató, nyugtató, vérvétel, infúzió. Így teltek a napok, és nem változott semmi.

Emlékszem, egyik nap feküdtem az ágyamban, már nagyon gyenge és fáradt voltam. Becsuktam a szemem, egyre lassabban vettem a levegőt, kezdtem volna álomba merülni. De úgy éreztem, mintha minden lélegzetvétel után egyre erőtlenebb lennék, és megfogalmazódott bennem egy gondolat vagy érzés, hogy ha most elalszom, lehet, hogy többé nem ébredek fel. Persze ez valószínűleg csak az én agyam szüleménye volt, de ott, akkor nagyon komolyan gondoltam.

Ezért feltápászkodtam az ágyból, és lementem sétálni egyet az udvarra. Csak egy nagyon kicsi öreges kört tudtam megtenni, de legalább ennyit megtettem. Úgy döntöttem, mindegy, mi jön ez után, össze fogok szedni magamban annyi erőt, hogy megtegyek mindent, ami tőlem telik.

Azt mondják, hogy minden, ami jön az életedben, az azért van, hogy tanulj belőle valamit. Azt hiszem, én azt tanultam, vagy tapasztaltam meg, hogy milyen teljesen kiszolgáltatottnak lenni, azt, hogy az életben olyan dolgok is megtörténhetnek veled, amire sosem gondoltál volna. És hogy sokszor amiket nehézségeknek érzünk az életben, azoknak baromira nincs is akkora súlyuk, mint abban a helyzetben gondoljuk.

Hiszen amíg túléled a mai napot és a holnapot, addig mindig lesz lehetőséged tenni valamit. Valamit amivel javíthatsz az életeden.

A második csontvelő vizsgálatból derült ki, hogy a csontvelőm egy jelentős része elhalt. Aplasticus-anaemia a betegség neve, és csontvelő-átültetésre lett volna szükségem. De mivel nincs testvérem, ezért egy alternatív kezelési módot próbáltak meg. Aminek kisebb a hatékonysága, de más lehetőség nincs. Szerencsére működött. Persze nem varázsütésre. Még hetekig a kórházban kellett maradnom, és utána is időnként visszajárni vér utánpótlásért.

Azóta mindig félek egy kicsit, ha túl fáradtnak érzem magam, vagy valamim jobban vérzik, mint ami normálisnak tűnik. Félek: mi van ha kiújul a betegség? Hiszen sosem derült ki, hogy pontosan mi okozta. Mi van, ha nem nyertem véglegesen, csak sikerült egy kis egérutat nyernem? De végül is most ez nem számít. Ezt a 10 évet, ami biztosan megadatott, kicsit megünneplem magamban. Ez már tuti megvan.

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr