Csak addig érdekeltél, amíg nem szerettél belém…

2024-06-25 Esszencia

Klári meglehetősen nehéz eset volt. Jól sikerült az élete, harmincas évei elejére már sikeres üzletasszonynak mondhatta magát. Tanult nő volt, és egy jól szituált, tehetős édesapa nevelte. Bár édesanyját korán elvesztette, az apja igyekezett mindkét szülő feladatát betölteni az egyetlen gyermeke életében.

Nem is szenvedett hiányt semmiben, bár kislányként még nem értette, miért van a többi osztálytársa apukája mellett egy anyuka is, és ha nekik van, neki miért nincsen? De otthon eleget hallotta kislányként, hogy az édesanyja angyal lett és van neki is, csak már a felhők fölül vigyáz rá, hogy a valóságot természetes dologként érzékelte.

Az évek teltek és Klári már az oviban az a fajta kislány volt, aki szeretett a középpontban lenni. Szeretett ő főszerepet kapni, szerette, ha a figyelem rá irányult. Nem volt ez máshogy általános iskolában sem, gimnazista éveire pedig olyan szintre jutott a dolog, hogy kvázi a suli királynőjének képzelte magát, akit rengeteg szolgáló vesz körül. Úgy járt-kelt az épületben, mintha többet érne a többieknél, és ezt sikeresen el is hitette velük – és magával is. Élvezte a saját színháza főszerepét, színötös tanuló volt és mindenki az ő kívánságait leste. A szegényebb, csendesebb osztálytársait rendre cikizte, és nem kapott megrovást ezért a vezetőségtől sem, mert mégiscsak egy befolyásos ember lányáról volt szó.

Miután lediplomázott, egyenes út vezetett a divat világa felé

 

Szerette a divatot, mindene volt a vásárlás, a szebbnél szebb ruhaköltemények, a méregdrága cipők, és sorolhatnám. Ebben teljesedett ki, és bármilyen természete volt, nagyon értett ahhoz, amit csinált. Azonban ahogy telt az idő, egyre inkább kezdte hiányát érezni a valódi kapcsolatoknak. Felfedezte a benne élő aggódó, megfelelési kényszerekkel teli gyermeket, a kislányt, aki ki akarja beszélni a nagyon is valós gondjait a barátnőjével. A barátnőjével, aki nem volt. Hiába pózolt minden fotón csinos lányok tömkelegével, mindannyian csak a felszínes énjüket mutatták egymás felé, és semmi más nem számított, csak hogy kinek a ruhája drágább, vagy épp ki pózol jobban a csapatfotókon.

Ezt az egészet szó szerint végigasszisztálta az asszisztense, Liza. Liza fiatalabb volt nála, mondhatnám, hogy szürke kisegér hozzá képest – holott csak valódi nő volt. Nem akarta, és nem is tudta megjátszani magát. Valahol sajnálta Klárit, mert úgy hitte, több van ebben a lányban a felszínes, nem létező kapcsolatainál. Ahogy ez lenni szokott, a férfiak körülzsongták, de ügyet sem vetett egyikre sem. Pontosabban igyekezett olyat választani, aki mellett meglesz az anyagi biztonsága, és elég sármos ahhoz, hogy mindenki irigykedjen rá az új pasija miatt. Az álom ismeretség nem váratott sokat magára, egy üzleti vacsorán ismerte meg a jóképű, dúsgazdag férfit. Laci pontosan tíz évvel volt idősebb Klárinál, elvált, volt egy kamaszkorú fia. Egyik sem akart többet a másiktól, mint egy szép látszat kapcsolatot, amiből mindketten profitálnak. De Kláriban, talán életében először valami megmozdult.

Egy hétfő reggel a mindig pörgős fiatal nő kifejezéstelen arccal nyitott be az irodába.

 

Liza látta, és már régen érezte, hogy valami nincs rendben. Nem kérdezett semmit. Klári, mintha mindig legjobb barátnők lettek volna, abból az igazi fajtából, kiöntötte a szívét a titkárnőjének. Hogy amiben él, az nem elég, többre vágyik. De már nem anyagilag, nem külcsínyileg. Ez most valami más. Beleszeretett Laciba, és aggasztotta a dolog, hogy talán nem lát mást benne, csak egy üresfejű kirakatbábut, aki jól néz ki még pár évig mellette, aztán keres helyette egy csinosabbat. De Klári többet akart. Egyszeriben akart szerelmet, boldogságot, őszinteséget. Egyszeriben akart csontig belelátni a férfiba, aki épp olyan jól játszotta a szerepét, mint eddig a nő. De most nem számított a méregdrága óra, nem érdekelte, milyen autóval jön érte majd a partnere. Már csak a szívét szerette volna, lecsupaszítva. Liza boldogan, szó nélkül hallgatta, és nem tudott nem mosolyogni. Büszke volt, hogy a nő végre képes önmagát adni, és levetni minden álarcot, és élni.

Kép forrása: Midjourney

Aznap este Laci vacsorázni vitte. Aki bár külsőleg mit sem változott, a szemeiben már ott csillogott az élet. Habozás nélkül, mint egy szerelmes tinédzser, úgy mesélt Lacinak a terveiről. Hogy neki ez így nem elég, és hogy a pokolba ezzel az egésszel, legyenek egyszerűen boldogok. A férfi megvetően nézett a nőre. Mindig imponált neki, hogy Klári szinte érinthetetlen volt. Most pedig ott ült vele szemben egy szinte kislányos rajongással beszélő felnőtt nő, és ő már csak vágyat sem érzett iránta, csak színtiszta szánalmat. Nem hagyta, hogy a szavak a szívébe hatoljanak. Szó nélkül felállt az asztaltól, és nem csak az étteremből, de Klári életéből is végérvényesen kisétált.

Nyitókép: midjourney

Tovább olvasok