Sajnálom, hogy az alkoholt választottad helyettem…

Mikor először hívott randira, mindent megtett, hogy lenyűgözzön. Nem voltam már az az elsőbálozó alkat, aki elhiszi, hogy a tökéletes kapcsolat úgy indul, mint egy Julia Roberts-filmben. Az ilyesfajta csillogó külsőségektől mindig feszengek kissé. 

Az ő társasága mégis más volt. Élvezte, hogy elengedheti magát, és a legromantikusabb gyertyafényes vacsorákon is olyan teli torokból nevetett, hogy a többi vendég alaposan megnézett minket.

– Nem iszod meg? – kérdeztem egy alkalommal, mikor már csak az ő söre árválkodott az asztalon.

– Nem.

– Miattam nem kell itt hagynod.

– Nem vagyok alkesz. Elvagyok nélküle is.

Gyakran tett ehhez hasonló kijelentéseket, gondosan a szemembe nézve közben, mintha ezzel a gesztussal igazabbakká váltak volna a szavai. Hittem neki. Mégis tudtam, milyen kétségbeesetten vágyik valamire, valami pluszra, ami végre felszabadítja. A határtalan jókedve gyakran csapott át szertelenségbe, ami egy harmincas pasitól szinte ijesztő volt.

Imádta a vezetést, folyamatosan idétlenkedett a volán mögött. Úgy tűnt, semmitől sem fél. Csak egyetlen alkalommal láttam rajta rémületet. Körforgalmon haladtunk át, szokás szerint a Prosectura egyik örökzöldje bömbölt a kocsiban, ő pedig önfeledten ordította a szöveget. Élesen vette a kanyarokat, nem is számoltam, hány kört tettünk meg így.

Egyre vadabbá, kapkodóbbá vált, az én nevetésemet pedig lassan szorongás, majd páni félelem vette át. Hiába kiabáltam, úgy mulatott a félelmemen, mintha nem lenne holnap. Végül a biztonsági öv megadta magát, az ajtónak csapódtam, oldalamhoz szorult karral, a fejem hangosan koppant az ablakon. Nem tudtam eldönteni, hogy a tompa puffanás vagy az engem elöntő pulykaméreg rémítette-e meg jobban.

Akármilyen felelőtlen is volt, rám mindenképp vigyázni akart. Történjen bármi is. Amikor először suttogta a fülembe, „szeretlek”, arra kért, ne mondjak semmit. Hagyjam meg neki ezt, folytatta, és ne feleljek. Bármilyen jó érzés is volt a karjai ölelésébe bújni, bennem még kavarogtak a kiforratlan érzések. Megkönnyebbültem a tudattól, hogy tiszteletben tartja ezt, minden sértettség nélkül.

De a furcsa viselkedésére továbbra sem kaptam választ, pedig jelek akadtak bőven. Az utolsó találkozásunkkor még a közös ünnepeket szerveztük. Akkor még nem tudhattam, hogy soha többé nem fogom látni. Nem hívott. Nem küldött üzenetet. Miután túljutottam az ilyenkor szokásos, enyhe csalódottságon, ahogy telt az idő, már szinte el is felejtettem a dolgot.

Elvégre, alig pár hónapig tartott az egész, elhamarkodott szerelmi vallomás ide vagy oda. Majd olyan hirtelen bukkant fel, ahogy lelépett. Az üzenet, amit küldött, hosszú és fájdalmas volt. De végre válaszokat kaptam. Rá kellett jönnöm, milyen naiv is voltam. Nem ismertem fel az alkoholelvonás tüneteit, ő pedig erején felül tartotta magát a közelemben, hogy vissza tudja fogni a tagjait feszítő érzést, hogy le tudja tenni a poharat.

Hogy ne derüljön ki, milyen helyzetbe került. Napi három-négy liter, ez kellett ahhoz, hogy át tudja aludni az éjszakákat. Úgy-ahogy. Dühös voltam rá. Miért nem hagyja, hogy segítsek? Tudtam, min mehet keresztül: stressz, félelem, magány… De a legrosszabb periódus mégis az, amikor mély meggyőződéssel hiszed, hogy nincs kiút. Nincs B terv, nincs esély.

Azóta sem tudom eldönteni, hogy az eltűnése önzetlen gesztus volt-e a részéről, vagy épp ellenkezőleg, gyávaság.

Méltányoltam az őszinteségét, hatalmas bátorság kell hozzá, hogy hangosan is kimondja: alkoholista vagyok. Nem mások szemébe nézni a legnehezebb – a tükörképed a legnagyobb ellenséged. Ugyanakkor, így neki is jóval könnyebb volt.

Egyetlen emberi kapcsolata sem maradt, hiszen tudatosan építette le őket. Miután az én életemből is kisétált, már nem volt, aki előtt szégyenkeznie kellett volna. Akivel egy asztalhoz kellett volna ülnie és mély elhatározottsággal arrébb tolnia az utolsó poharat.

Te elég erős lennél hozzá, hogy kitarts valakiért, még akkor is, ha sosem tudhatod biztosan, megéri-e végül? Vagy szép csendben búcsút intenél? És megpróbálnál kapaszkodni a másikba, ráébreszteni, hogy nincs egyedül, miközben ő csak azt hajtogatja minden egyes, kapkodó érvedet olvasva: „hagyj elmenni”?

Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:

Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37

Normál díjas vonal: +36 1 329 33 80

SKYPE mindennap 18-23 óráig: „segelyvonal”

Chat: http://chat.hatter.hu – hétfőn és szerdán 18-23 óráig

Email: lelkisegely@hatter.hu

Nyitókép: Unsplash