Schumacher, aki talán sosem lesz többé a régi önmaga…

Nyolc éve, hogy Michael Schumacher súlyos síbalesetet szenvedett a francia Alpokban. A Forma–1-től visszavonult klasszis végre a családjával tölthette az idejét. Akkor már másodjára, de véglegesen búcsút intett a száguldó cirkusz világának, aminek közel húsz évig volt meghatározó alakja.

Nagy várakozás előzte meg az idén szeptemberben debütáló dokumentumfilmet, ami Schumacher életét mutatta be. Az alkotás többnyire pozitív visszhangot kapott. A sportkarrier mellett betekintést nyerhettünk a magánéletébe is, amit Schumi egész életében félve és gondosan őrzött. De ki is az az ember, aki új szintre emelte a Forma–1-et, és rekordjai behozhatatlannak tűntek?

A 4 éves csodagyerek

Minden a kerpeni gokart pályán kezdődött, ahol 4 évesen kezdett el versenyezni. A szülők keményen dolgoztak, hogy fiaikat támogathassák az autósport rögös ösvényén. A gyermek Schumacher tehetsége azonnal megmutatkozott, nem csoda, hisz rengeteget gyakorolt, és a pálya minden négyzetcentiméterét úgy ismerte, akár a tenyerét.

Később a német forma autó bajnokságokban csiszolta vezetési technikáját, ami már ekkor felkeltette többek érdeklődését, köztük későbbi menedzsere, Willi Weberét is. Innentől fogva nem volt megállás, egyre feljebb lépett a különböző kategóriákban, ahol képességei rendre elkápráztatták a vele dolgozókat.

A nemzetközi Forma autóversenyeken is kiválóan szerepelt, és ez nem hagyta hidegen a Mercedest sem, mivel a stuttgarti gyár fontolgatta a visszatérést a F1-be. A junior csapat tagja lett az ifjú Michael Schumacher is.

Egy ellenség, akit tisztelni is lehet

Aztán 1991-ben megtörtént a várt áttörés: üresedés volt a Jordan istállónál, és a dörzsölt Weber azonnal lecsapott a lehetőségre. Schumacher pedig hozta a „kötelezőt”, azonnal versenyképes volt az alig ismert technikával, és bár a versenyen a rajtot követően kiesett, mégis egy páratlan karrier vette kezdetét. A fiatal titán megérkezett a Senna, Prost, Mansell uralta sportba, és nyomban helyet követelt magának.

Sokan nem örültek ennek, és nem csak a versenypályán. Arrogánsnak és rámenősnek találták, a legendás Sennával is összeakasztotta a bajszát. Bár mindvégig ellenfelek maradtak, Schumachert teljesen letaglózta a brazil pilóta váratlan, tragikus imolai halála. 1994-ben és 1995-ben is felért a csúcsra, bár vitatott körülmények között szerezte meg az első címet, de ő lett a németek első Forma–1-es bajnoka.

A nagy visszatérés

1996-ban vágott bele élete legnagyobb kihívásába, újra bajnokká tenni a 12 éve nyeretlen Ferrarit. Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy a káoszból hozta vissza a legendás istállót Ross Brawnnal és Jean Todttal karöltve. Bár ehhez is évek kellettek, amik olykor a botrányoktól, lábtöréssel végződő balesettől és kizárástól sem volt mentesek.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

2000-ben azonban csúcsra értek, és kezdetét vette a Ferrari-Schumacher éra, amit csak komoly szabályváltoztatásokkal sikerült más csapatoknak megtörni. Bár az utolsó két Ferrarinál töltött évében nem nyert világbajnokságot, hihetetlen akaratról és küzdő szellemről tett tanúbizonyságot, mikor az autóból hiányzó tizedeket erőn felül préselte ki magából.

A 2006-os év utolsó nagydíján mutatott versenye méltó lezárása volt legendás pályafutásának. Akkor senki se gondolt arra, hogy 2010-ben visszatér a Mercedes pilótájaként. Már semmit nem kellett bizonyítania, abszolút rekorder volt, mégis hiányzott számára a versenyzés. Talán kimondatlanul is vissza akart adni valamit a csillagos márkának, amiért pályája elején támogatták.

Ez a három év közel sem volt olyan sikeres, mint a korábbi. Csak egyszer állhatott dobogón, és egyetlen pole-pozíciót szerzett, de azt a legendás monacói nagydíjon tette. Ma is hátborzongató nézni, ahogy a szűk, városi pályán bőven kétszáz feletti tempónál félkézzel tekeri a kormányt, míg a másikkal fékerőt állít…

Mi lesz veled, Schumi?

Rengetegen találgatnak, milyen állapotban lehet. A fia, Mick interjúját nézve nehéz elfogadni, hogy talán már sosem láthatjuk őt úgy, mint régen. Nemcsak a sportolót, hanem az apát sem, akinek minden tanácsa aranyat érne a fia számára a versenypályán és azon kívül is…

A család, a barátok és a rajongók így csak várhatnak, reménykedve a csodában és örülve annak is, ha nincs hír. A boldog születésnap mellé nem kívánhatnánk mást, talán csak annyit, mint eddig: keep fighting, Michael!

Nyitókép: Wikipédia

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.

Tovább olvasok