Szakítás: Sírdogálás helyett jöhet az új szerelem?

Ismerős a szakítás utáni érzés? Amikor letört vagy, szomorú, nincs kedved semmihez azonkívül, hogy vörösre sírd a szemedet. Közben forr benned a düh, a tehetetlenség kínoz. Ilyenkor az ember legszívesebben tombolna és bőgne egyszerre.

Értelmetlennek tűnik minden, és fizikailag fáj a másik hiánya. A gombóc szüntelen feszegeti a torkod, a mellkasod pedig csak nyom és nyom, mintha az enyhülés lehetősége soha többé nem lenne opció. Majd bevillan a villanykörte: kutyaharapást szőrével. Személy szerint én is estem ilyen hibába. Egy csúnya szakítás után azt gondoltam, okos dolog lesz azonnal valaki más karjaiban megnyugvást keresni. Hát tévedtem!

A fiú kedves volt, valóban érdeklődött irántam, én pedig hagytam, hogy sodorjon magával az ár, miközben mélyen legbelül szenvedtem. Gyászoltam az elmúlt kapcsolatomat. Ő pedig mindent megtett, hogy felkeltse a figyelmem, hogy jól érezzem magam a társaságában. Más körülmények között akár működhetett is volna az egész. De én nem álltam készen egy új szerelemre, hiszen a régi még valósággal ott lihegett a nyakamban, szorította a szívemet és teljesen elvette az eszemet.

Visszagondolva egyáltalán nem volt fair, hogy ilyen lelkiállapotban ismerkedtem. Mindenki megérdemli, hogy a másik csak és kizárólag rá koncentráljon. Persze cipelünk magunkkal terheket a múltunkból, de nem mindegy, hogy egy kis neszesszeres szütyővel vagy egy hatalmas kerekes bőrönddel érkezel a startvonalhoz.

Természetesen az új románc halálra volt ítélve, mert képtelen voltam túllépni a történteken. A sok kellemesen eltöltött pillanat ellenére már az elején egyértelmű volt, hogy a közös napjaink meg vannak számlálva. Sokszor felesleg és bagatell dolgokon akadtam ki, hisztiztem és parádéztam, pedig semiről nem tehetett. Nem az ő hibája volt, hogy labilis lelkiállapotomban képtelen voltam normális ember módjára viselkedni.

FORRÁS: UNSPLASH

Így egy kis idő elteltével mindketten folytattuk az életünket, immár külön utakon. Ha nem lettem volna önző, megspórolhattam volna ennek a fiatalembernek egy keserű szájízzel elhagyott kapcsolatot. Megóvhattam volna egy csalódástól és jó pár kellemetlen élménytől is, hiszen ő nem akart semmi mást, csupán engem. Pechére a lehető legrosszabbkor csöppent az életembe.

Akkor rájöttem, hogy ez a kutyaharapásos dolog nem minden esetben működik.

Vannak helyzetek, amikor igenis át kell érezni a fájdalmat, szomorkodni, sírni kell, ha épp ahhoz van kedvünk. Mert sokkal, de sokkal hamarabb felgyógyul a lélek, ha időt hagyunk számára és nem azonnal akarjuk valami teljesen új csatába küldeni. Egyszerű volt? Egy cseppet sem. Ki szeret szenvedni? Senki! De néha olyan dolgokat is meg kell tennünk, amihez nem fűlik a fogunk.

Márpedig egy szakítást, ami alapjaiban rengeti meg testünket és lelkünket, igenis ki kell pihenni. Máskülönben csak játszadozunk az újonnan érkezett udvarlónkkal, ami egyáltalán nem etikus. Fordított esetben mi vajon hogyan reagálnánk egy ilyen helyzetre? Amint ezt megértettem, soha többé nem ugrottam bele meggondolatlanul semmiféle kapcsolatba, csakis akkor, amikor már azt éreztem, eljött az ideje, hogy továbblépjek.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂