Szégyellem, de néha idegesítenek a rokonaim…

Néhány hete egy szálloda jacuzzijában ücsörögtünk a barátnőimmel, kicsit kiengedtük a fáradt gőzt, és közben beszélgettünk. Ezúttal érzékeny, bizalmas témákról. Az egészben a legkülönösebb, hogy mindannyian hasonló problémákkal szembesülünk a mindennapokban.

És ahogy láthatóan megfáradt tekintetüket néztem, hirtelen eszembe jutott egy régi mondás: „Családot nem választhatsz.” Egyikük amiatt panaszkodott, hogy a nővére állandóan parancsolgat neki, és többet gondol magáról, mint kellene. A másik barátnőm szerint az anyja olyan szinten szenved irányításmániában, hogy az már teljesen abnormális.

Mindent kontrollálni akar, mindenbe beleüti az orrát, és fullasztó érzés a társaságában lenni. A harmadik pedig már évek óta az örökségéért küzd, mert nem tudnak békésen megegyezni az unokatestvérekkel. Azokkal, akikkel kiskoruk óta sülve-főve együtt voltak. Ez a mostani kiruccanás azt a célt szolgálta, hogy együtt legyünk újra öten, és meghallgassuk egymás gondjait. (Mert abból sajnos van bőven.)

Ugyanakkor megnyugtató érzés, hogy a barátságunk elképesztően erős, és az őszinteség soha nem jelentett rá veszélyt. Nem kell megjátszani magunkat, vagy akár óvatosnak lennünk a másik jelenlétében. Ezek az együttlétek a mi terápiás üléseink, ami mindig támogató légkört biztosít. És olyasfajta melegséget, amit az ember elvárna (vagy remélne) akkor is, ha a legközelebbi rokonaival találkozik.

Igen, akadnak emberek, akik különlegesen szerencsések, amiért jó viszonyt ápolnak a saját családjukkal. Sokak számára azonban az otthon korántsem jelenti a nyugalom és béke szigetét. Mire gondolok pontosan? A családok múltja tele van hosszú, keserű és elgondolkodtató történetekkel. A problémák nagy része főleg azokból ered, amelyek sértődöttségből, féltékenységből, rivalizálásból, titkolózásból és megoldatlan kérdésekből állnak.

FORRÁS: UNSPLASH

Az ilyen témákat az érintettek általában a szőnyeg alá söprik, így hát elmarad a kibeszélés, a feldolgozás. Véleményem szerint ez az oka annak, hogy bármennyi idő telt is el az utolsó találkozás óta, a családtagok újra és újra a harag és neheztelés érzésével találják szemben magukat. Miközben próbálnak álmosolyt erőltetni az arcukra.

Persze ugyanazok a szituációk, amelyek szinte minden családdal megesnek, a barátságokat is érinthetik. A régóta tartó, fontos kapcsolódások azonban átvészelik a nagy változásokat. A mi szövetségünk kipróbált és igazi, és azért állta ki az élet viharait, mert úgy döntöttünk, hogy fenntartjuk ezt a kis közösséget.

Ugyanakkor van még valami, amiben a családi és a baráti viszonyaink különböznek egymástól, ez pedig két szó: légkör és motiváció. Ez az én szótáramban annyit jelent: vannak választási lehetőségeink, hogy mikor és mit akarunk csinálni. És ebben a szabad, feszültségmentes közegben tényleg felszabadító érzés csak önmagunkra és egymásra figyelni. Fontos azonban leszögeznem: attól még, hogy köztük érzem legjobban magam, amikor csak tehetem, leutazom vidékre, ahol a családom él.

Elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, hiszen mindig, mindenben számíthatok rájuk.

Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy könnyedén kapcsolódom hozzájuk, épp ellenkezőleg. Nagyon mások vagyunk, másképp gondolkodunk, mások az értékeink, ami rengeteg konfliktust eredményez. A barátnőimmel viszont ugyanazon a hullámhosszon vagyunk, valószínűleg azért, mert hasonlóak a rezgéseink. Ők jelentik számomra a kapaszkodót az élethez.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂