Te újraélnéd a tinikori szerelmeidet?

Amikor néhány évvel ezelőtt életem szerelme a tengerentúlra költözött, leírni is furcsa, de egy második tinikorba csöppentem bele. Nem így terveztem, mégis megtörtént.

Mi ketten külön kis világot építettünk magunknak, ahová vissza tudtunk vonulni. Ahonnan minden rosszat ki tudtunk zárni. Ahol csak mi ketten léteztünk. Borzasztóan megviselt az elválás, úgy éreztem, semmim nem maradt nélküle. Ez a letargikus állapot viszonylag sokáig tartott. Egy idő után viszont kénytelen voltam megnyomni a reset gombot, hogy ne őrüljek bele a párom, ezzel együtt a vágyaim, az álmaim elvesztésébe.

Vissza a természethez

Már gyerekként is imádtam a természetet, ezért első lépésként bejelentkeztem néhány túracsoportba. Bevallom, először nehezen vettem rá magam, hogy több tucatnyi idegennel elmenjek kirándulni. Az első közös eseményen olyan érzésem volt, mintha visszarepültem volna egy általános iskolai tesi órára. Hova álljak, a sor elejére vagy végére? Mi lesz, ha nem fogom bírni a tempót? Szóljak a túravezetőnek, vagy inkább hallgassak és csendben küzdjek? Keressem a többiek társaságát, vagy várjam meg, amíg odajön hozzám valaki?

Aztán következett a netes ismerkedés. 35 éves korom óta szinte nem randiztam senkivel, mondhatni kijöttem a gyakorlatból. Így tényleg olyan érzés volt az első találkára készülni, mint amikor réges-régen a suli nagymenője elhívott egy kosármeccsre. Akkor is azon görcsöltem, mit mondjak, hogy vagánynak, viccesnek tűnjek, és milyen ruhát vegyek fel, amiben ellenállhatatlan leszek. Emlékszem, gimnazista koromban ugyanúgy meggyűlt a bajom a sminkeléssel, mint ezen a vacsora randin. Fogalmam sincs, mások hogyan csinálják, de a rúzsom kb. két perc alatt elkenődik – olyan bohócszerűen – és szemfestésben sem vagyok egy bajnok. És akkor finoman fogalmaztam.

Újra randizni kezdtem

A randi előtt teljes extázisba kerültem, az izgatottság hevében nem tudtam hatékonyan dönteni, ezért megkértem az egyik barátnőmet, segítsen kiválasztani a tökéletes öltözéket. Legnagyobb meglepetésére a gardróbomban csak farmereket, laza pólókat, és kényelmes, pihe-puha (de semmi esetre sem szexi) pulcsikat talált. Nem kis dorgálást kaptam a “gyerekes kollekcióm” miatt, de igenis büszke vagyok a tornacipő-gyűjteményre és azokra a flanelingekre, amiket már évtizedek óta őrzök a szekrényben.

Kép forrása: Midjourney

Mindezek persze nem jelentik azt, hogy megrekedtem egy kiskamasz érzelmi és értelmi szintjén. A munkám során átgondolt, felelősségteljes döntéseket hozok. Egy tárgyalásra képes vagyok úgy felöltözni, ahogyan egy felnőtt, komoly nőtől elvárható. Nagyon szeretem például a szolid kétrészes szetteket és a nadrág ruhákat, mert jól öltözetnek. De a mindennapokban nem akarok úgy kinézni, mint egy érett, negyvenes hölgyemény. Olyan ember akarok lenni, aki tapasztalatokkal a háta mögött visszatalál a régi identitásához.

Újra rám talált a szerelem

A már említett változásoknak köszönhetően a szerelmi életem szintén különös mederbe terelődött. A mostani párom hamisítatlan rocksztár alkat. Imád zenélni, motorozni, tele van tetoválásokkal és meglehetősen öntörvényű. 50 éves, de még nálam is fiatalabbnak tűnik, és higgyétek el, nem csak külsőleg. Az első igazi randink egy szabadtéri rock koncerten volt. Egész végig úgy viselkedtünk, mint az idétlen tinik, mégis elmondhatatlanul felszabadító élmény volt.

Mostanában egyre-másra azt veszem észre, hogy szintet lépett az életem. Minden reggel ugyanolyan izgatottan, frissen és energikusan ébredek, mint fiatal koromban. Ráadásul ugyanazzal a szenvedéllyel végzem a napi feladataimat, talán még többel is.

Ebben a párkapcsolatban újra boldognak és szabadnak érzem magam. Jó érzés azzal a tudattal élni, hogy a bennem lévő bohó, ábrándozó lány nem veszett a felnőttkor sötétjébe, sőt, magasabb minőséggé formálódott.

Nyitókép: Midjourney