Én téged akartalak, de te csak egy szeretőt akartál
Életem nagyon fájdalmas időszakában találkoztam veled. Éppen kiléptem egy bonyolult kapcsolatból, ami miatt megkérdőjeleztem a saját ítélőképességemet és józanságomat.
A szakításom után sokat agyaltam azon, hogy közel a negyvenhez miért nem vagyok képes olyannak látni a férfiakat, amilyenek valójában. Emiatt egy nagy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam, nemcsak érzelmileg, mentálisan és fizikailag egyaránt. Aztán jöttél te, a kábító érzékiségeddel, és ennyi elég volt ahhoz, hogy a bűn útjára lépjek.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer szeretővé válok. Egy feslett erkölcsű, ócska lotyóvá, aki házas emberrel hentereg.
Te tettél szeretővé!
Az egész a te hibád! A leggyengébb pontom manipulálásával elérted a célodat. Lebegtettél, duruzsoltál a hamarosan bekövetkező válásodról, a szokásos: “Légy türelmes, már nem tart sokáig, elhagyom érted a feleségemet…” Úgy tűnt, szeretsz, de csak ügyesen elhitetted velem, hogy lehet közös jövőnk. Én, ostoba, pedig bedőltem a szemérmetlenül aljas hazugságaidnak. Hogy lehettél ekkora szemét? Ennyit számítottam? Ennyit értem neked? Gonosz vagy, önző és szívtelen, mert pontosan tudtad, milyen vágyakkal vágtam bele ebbe a viszonyba.
Egy idő után azt szerettem volna, ha a történetünk tiszta keretek között folytatódik. Hogy szégyenkezés nélkül tudjunk egymás és mások szemében nézni. De egy ravasz, minden hájjal megkent csalótól nem várhatok egyenességet. A folytatás egyszerűen a végtelen szenvedés szinonimája lett volna, amit nem vállaltam be. Rohadtul nem akartam tovább süllyedni a becsapottság és tehetetlenség mocsarába. Tudod, miért? Mert amikor egyik reggel belenéztem a tükörbe, egy kihalt fényű szempár nézett vissza rám, és ez nagyon megijesztett.
Neked is tükörbe kéne nézned
Neked is jobb lenne, ha te is betekintenél jó mélyen a belsődbe, és elgondolkodnál, milyen ember vagy. Amíg erre képtelen vagy, ne kívánj titkos délutánokat, lopott éjszakákat, eksztatikus orgazmusokat. Ne kívánj másik nőt, amikor van melletted valaki, aki évtizedek óta elviseli a szeszélyeidet, neveli a gyerekeidet és megteremti a nyugodt hátországot.
Kép forrása: Midjourney
Elárulom, mi a legszarabb az egészben. Az, hogy nem beszélhetek rólad senkinek, mert belepusztulnék abba, ha valaki tudomást szerezne kettőnkről. Nem tudnám elviselni a lesajnáló, kioktató, megalázó megjegyzéseket. Haragszom magamra, amiért belesodródtam a másodhegedűs pozícióba, téged viszont mérhetetlenül megvetlek.
Rám sose gondoltál, csak magadra!
Remek házipszichológust kreáltál belőlem. Meghallgattalak, megvigasztaltalak, és te minden alkalommal felszabadultan, kielégülve távoztál. A múltkori arckifejezésed látványa azonban világossá tette számomra: úgy bánsz velem, mint egy szexrabszolgával. Eszedbe jutott egyszer is, mi történik azután, hogy kilépsz az ajtómon, milyen gondolatokkal, érzésekkel hagysz magamra?
Cs*szd meg az ellenállhatatlan vonzerődet! Te, aki nem éltél át igazi nehézségeket, soha nem fogod megérteni, min mentem keresztül az elmúlt egy évben. Az álmatlan forgolódások, a magányos, boldogtalan hétvégék és a félelem, hogy nem tudok kikeveredni ebből a toxikus viszonyból. Cs*szd meg az üres ígéreteidet, amik nem hoztak mást, csak szenvedést és káoszt!
De legfőképpen cs*szd meg, amiért meggyőztél arról, hogy olyan férfi vagy, akire érdemes várni!
Amit velem tettél, aljas húzás volt, amit a feleségeddel, az megbocsáthatatlan. Biztosíthatlak, soha nem leszel boldog. Az egyetlen dolog, amit tapasztalni fogsz, az a kínzó kétségbeesés, hogy eladd magad az újabb áldozatodnak.
Nyitókép:
