Szerintem a szerelemért érdemes élni…

Behunyt szemekkel igyekszem a légzésemre figyelni. A tavaszi langyos szellő szinte simogatja az arcom, ahogy az erkélyen időzve, a korlátnak támaszkodva az élet értelméről gondolkodom.

Hogy miért érdemes… hogy kiért érdemes. Mikor kell meglépni a megléphetetlent, és mikor kell elfogadni az elfogadhatatlant. Mennyi mindenre képes az ember! És mennyivel erősebb a szívünk a testünknél! Annyi öröm van. Az apró zajokban, a fényekben, a csendben, a hangzavarban. Mindenben.

A létben. A születésben, a megismerésben. Mindenben ott bujkál egy cseppnyi öröm. Mégis… szerelem nélkül nálam ez az egész képtelen kerek egésszé formálódni. És nem csak nálam. Így volt ezzel a barátnőm, Gitta is.

Mindig húzott az orosz típushoz. Imádta a nyelvet, a kultúrát, és rajongásig odavolt az orosz férfiak karakteres arcáért. Sokáig arról álmodott, hogy egyszer majd ruszki férje lesz. Nem volt még elkésve, de egyre elkeserítőbbnek találta a saját helyzetét: jó néhány fuccsba ment eljegyzésen és számtalan komolynak induló, de végül komolytalan kapcsolaton volt már túl.

Egyszer aztán eljött a pillanat, mikor belefáradt az egészbe, és berendezkedett hosszabb távra az egyedülálló, gyermektelen nő életére. Minden remekül működött, de néha azért rátört a magány. Így az unalmas estéit gyakran töltötte különféle társkeresőkön, különféle férfiak online társaságában.

FORRÁS: UNSPLASH

Egyikőjük sem érdekelte igazán, néha kifejezetten idegesítették a különféle üzenetek. De  sehova nem járt, a baráti köre is szétszéledt a világban, ezért szüksége volt némi ilyen jellegű impulzusra. Aztán egyszer, mikor unottan ikszelgette ki egyik fickót a másik után, ott volt előtte ő. A kékszemű – pedig azt sosem szerette -, a jófiús ábrázatú, mégis baltás képű, a hanyagul elegáns. Az orosz.

Ott valami megváltozott. Egyetlen pillanat alatt. Nem gondolkodott. Adott volt egy telefonszám, azonnal felhívta a srácot. Olyan más volt, mint akikkel addig beszélt! Nyilván egy idegen kultúrából érkező ember merőben más, de Gittának ezidáig nem volt tapasztalata az ilyesmiben.

Teljesen elvette az eszét a fickó, de az újdonság varázsa is.

A bonyolult, nehezen, olykor alig megfejthető írásbeli kommunikáció pedig rengeteg pluszt adott az egészhez. Igor nagyon finoman, nem XXI. századi módon bókolt a lánynak, és tényleg úgy festett az egész, mint egy tündérmese. Mindkettőnek a másik volt az abszolút ideálja külsőleg és belsőleg is.

És mivel a férfi nemrégiben egy hosszú távú munka miatt az országba költözött, úgy tűnt, egyenes az út a boldogságukhoz. Alig néhány kilométer választotta el őket egymástól. Igor nem győzte kifejezni minden nap csodálatát a lány felé, Gitta pedig már a közös életüket pörgette le a fejében. Minden szokatlan volt, minden újdonságként hatott mindkettőjükre.

Aztán egy nap a fiú megkérdezte, mi a lány számára a boldogság. Gittának evidens volt, hogy boldogság a napfelkelte, a lét, az eső, a barátok, a család, a munka, a szórakozás… De mégiscsak a szerelem a korona az egészen. És jött a hidegzuhany. Igor közölte a lánnyal, hogy ő karrierista, nem gondolkodik családban és hasonlókban.

A kapcsolatot a mai napig tartják, de Gitta azóta sem képes felfogni, hogy lehet az ember szerelem nélkül boldog. Ki tudja, talán neki is megadatik majd, hogy a karrierjében teljesedjen ki, és ne vágyjon egy saját gyermek képzelt ölelésére. De talán egyszer majd Igor ébred fel úgy, hogy fenébe a karrierrel, mégiscsak a saját család az első. Furcsa dolgok képesek az emberek boldogságának útjába állni. És sokszor saját magunk vagyunk az egyetlen akadály.

Nyitókép: Unsplash