Azért nincs párod mert utálod magad?

Egyedülálló nőként gyakran szembesülök csodálkozással, értetlenséggel és ítélkezéssel. Vannak, akik úgy gondolják, hogy túl válogatós vagyok, mások szerint rá vagyok feszülve a párkeresésre, és ezért nem jön össze.

De a legidegesítőbb az egészben, amikor azt hallom, hogy ha kapcsolatot szeretnék, előbb saját magamat kell szeretnem. Higgyétek el, baromira elegem van ezekből a bölcselkedő, frusztráló és elcsépelt mondatokból. Mintha létezne egy tutibiztos recept, amihez csak össze kell dobni néhány önszeretet-erősítő hozzávalót, és máris becsenget a Nagy Ő. Az ilyesfajta gondolatok nagyon destruktívak, hiszen arra a téves következtetésre vezetnek, hogy talán soha nem leszek méltó a szerelemre. Vagyis addig nem szabad párkapcsolatban gondolkodnom, amíg nem maxolom ki önmagam imádatát. Máskülönben teher leszek a másik fél számára.

A sorsomat féltő közhelygyárosoknak üzenem: sokkal több időt töltöttem eddig egyedül, mint kapcsolatban, ami nem jelenti azt, hogy nem vágyom szerelemre. De azt hiszem, túlságosan szeretem magam ahhoz, hogy vállalhatatlan kompromisszumokat kössek. Nincs szükségem mindenáron valakire, és ez régen sem volt másként. Már a középsuliban is csodálkozva figyeltem azokat az osztálytársnőimet, akik állandóan azzal voltak elfoglalva, hogy járjanak valakivel. Velük ellentétben én nem mutattam túl nagy érdeklődést a randizás iránt, teljesen lefoglaltak a feladataim. Ám az egyetemi évek alatt eltalált Ámor nyila. Szenvedélyes, hatalmas szerelem volt a miénk, mégis messzire sodródtunk egymástól. A terveink befuccsolása ellenére nem temetkeztem magányba, nem tett szomorúvá a hirtelen jött egyedüllét.

A következő éveket arra használtam fel – amire utólag nagyon büszke vagyok-, hogy fejlesszem a képességeimet és a személyiségemet. Művelődtem, utaztam, nyelveket tanultam, kutattam a test és lélek összefüggéseit. Úgy gondolom, ennek az időszaknak a kapcsolatnélkülisége pozitívan befolyásolta az önmagamhoz és másokhoz való viszonyulásomat. Például megtanultam, mi (és hogyan) tesz boldoggá, miként rangsoroljam az igényeimet, milyen formában tudok leginkább hatni a környezetemre stb.

Kép forrása: Midjourney

Persze nem akarok úgy tenni, mintha minden könnyű lenne. A szinglilét nem börtönbüntetés, de nem is koktélparti. Ez egy adott élethelyzet, jó és rossz napokkal, sikerekkel és kudarcokkal. És igen, ki merem mondani, bátorság kell ahhoz, hogy kitartsak az elképzeléseim mellett, amikor annyi hang súgja (vagy inkább harsogja), hogy kövessek egy hagyományosabb utat. Ám abban biztos vagyok, hogy az önfejlesztés, a személyes fejlődés egy életen át tart, és ideális esetben akkor is folytatódik, ha párkapcsolatba kerülünk.

Tehát kedves Önjelölt Lélekguruk! Ha azt mondjátok egy egyedülálló barátotoknak, hogy először saját magát kell szeretnie, annak nem olyan hatása lesz, mint amit gondoltok. Az ilyen jellegű közhelyek egyáltalán nem motiválóak, és nem visznek közelebb a célhoz. Ezért is szeretném leszögezni, csak azért, mert nincs párom, még nem leszek boldogtalan és elkeseredett. Ellenkezőleg. Igyekszem megadni magamnak azt a szeretetet, amit másoktól igényelnék, és amire szükségem van a kiegyensúlyozott mindennapokhoz. De emberből vagyok, jó lenne egy társ, akivel együtt még magasabbra juthatnánk. Úgy akarok élni, hogy szabadon beszélhessek a (teljesen normális) szeretetigényemről, hogy elmondhassam egy adott szituációban, milyen férfira vágyom. Kéretlen tanácsok, tolakodó vélemények és ítélkezés nélkül. 

Nyitókép: Midjourney