Talán azért ghostingolt, mert bunkó vagy?

A mai napig rendszeresen előkerülő fogalom a ghostingolás, vagy a soft ghosting, ami pedig azt jelenti, hogy a másik nem hirtelen eltűnik, hanem szépen fokozatosan szívódik fel. Egyre kevesebbet válaszol, egyre ritkábban elérhető.

Szóval emiatt még most is rendszeresen kiakadnak az emberek, hogy ez mennyire tiszteletlen dolog, milyen embertelen eljárás csak úgy eltűnni és meg sem indokolni azt. Miért nem lehet felnőtt módjára a másik elé állni és elmondani, hogy figyelj, ezek a dolgok nem működnek, ez nem tetszik benned? Vagy változott valami az életemben, ami miatt nem szeretném tovább folytatni az ismerkedést vagy a kapcsolatot.

Én is azt hiszem, hogy ez a normális, kulturált viselkedés, és így kellene lezárni egy kapcsolatot két ember között, nem pedig kétségek között hagyni. Ugyanakkor az elmúlt napokban elgondolkodtam azon, hogy milyen sok energiát tud elvinni az életünkből az, hogy más emberekkel kell kisebb-nagyobb konfliktusba kerülni.

Mindegy, mit csinálunk, a munkatársaink, a munkafolyamatok, a megbízók, a vevők mind feszültség forrásai. Viszont az energiáink végesek, borzasztóan fárasztó folyamatosan konfliktusokat kezelni, elviselni a feszültséget. Ez egyszerűen leszívja az embert, és minél több ilyen dolog van a napjainkban, annál inkább rosszabb lesz az általános közérzetünk. A saját lelki épségünket szolgálja az, ha minél inkább le tudjuk redukálni a napi stresszfaktorokat, negatív ingereket.

Na, de mi van a párkereséssel?

Annak alapvetően egy olyan tevékenységnek kellene lennie, ami feltölt, nem? Ismerkedsz szimpatikus emberekkel, randevúkra jársz, flörtölsz, csupa izgalom, szenvedély, móka meg kacagás az egész. Hát aki mostanában online ismerkedésbe bonyolódott, az tudhatja, hogy a gyakorlat egészen mást mutat.

Habár nem szeretek nemek között különbséget tenni, vagy bizonyos szokásokat csak az egyik nemnek tulajdonítani, de az ismerkedésben azt hiszem, egyértelműen a férfiak tudnak a bunkóbbak lenni. Elég, ha csak felhozom a kéretlen dickpic fogalmát. Ha valaki már a beszélgetés egy korai szakaszában küld egy képet a f*rkáról, amit még csak nem is kért a másik (sőt, valószínűleg kifejezetten nem vágyott rá), azt nem nagyon lehet illedelmes társalgásként felfogni. Olyan esetekről, amikor random lányok küldenek p*ncifotókat pasiknak, csak mendemondákban lehet hallani, vagy a rocksztárok félig dicsekvős beszámolóiban.

De nemcsak a farkuk tukmálásával traumatizálják a gyengébbik nem tagjait a férfiak, hanem arról is sok beszámolót lehet hallani, hogy nagyon sokan nem tudják jól kezelni a visszautasítást. Megy a romantikus hódító szöveg. De amint elutasító visszajelzés érkezik rá, akkor hirtelen az angyali szépségű hercegnőből – akiért a csillagokat is lehozta volna az égről – mocskos kis k*rva lesz, aki mit képzel magáról? Már annak örülhetne egy ilyen nulla csaj, ha egy ilyen pasi beleteszi a f*rkát…

Megértem, hogy ha valaki párszor már megégette magát, akkor nem biztos, hogy vágyik arra, hogy még egy szinte vadidegen elküldje a francba. Vagy hogy végig kelljen csinálni egy egy órás győzködős, magyarázkodós, próbálkozós beszélgetést. Ahol neki kell bebizonyítania, hogy teljes mértékben komolyan gondolja azt, hogy be akarja fejezni az ismerkedést.

Azért a női oldalon sincs minden mézeskalácsból meg szivárványból, a csajoknak is megvannak a saját nehezen kezelhető és elviselhető húzásai. Mivel mindenki nagyon érzékeny a társadalmunkban, azért szinte bármin meg lehet sértődni, bármit be lehet állítani úgy, mintha az durvaság lenne:

– Nagyon csinos vagy ma!

– Mi az, hogy ma? Szóval egyébként nem vagyok csinos?

– De, csak ma kifejezetten olyan jó a kisugárzásod is.

– Mert ki van húzva a szempillám. Ennyit számít, látod? Máris jobban tetszem, pedig a pasik mindig azt mondják, hogy nem szeretik a mű dolgokat, aztán tessék. Ha megcsináltatnám a mellemet, akkor is jobban tetszenék, mi?

– …

Nyilván ez egy sarkított példa volt, de azért olyan nagyon nem is elrugaszkodott. Az ember észre sem veszi, és máris nárcisztikus, egoista, kisebbségi komplexusos, toxikus hímsoviniszta lesz. Szóval ez a lek*rvázásnak a másik oldala: te férfiként valamilyen személyiségzavarral küzdő állat leszel, ha valamiben nem értetek egyet.

Ha pedig valaki átvergődött már pár ilyen értelmetlen és parttalan veszekedésen, akkor könnyen lehet, hogy belefáradt. Hogy eljutott egy olyan pontra, amikor már nem akar erre energiát vesztegetni. Amikor inkább minimalizálja a kommunikációt, amíg szépen ki nem kopnak egymás életéből.

Tehát én is azt vallom, hogy egy normális kommunikációt normálisan kell lezárni. De talán ezt átgondolva, kicsit jobban megértem azokat is, akik csak próbálnak minél kevesebb energiaveszteséggel eltűnni egy számukra kellemetlen helyzetből. Persze azért itt sem mindegy, hogy valaki 4 randi, 3 szex, együtt töltött romantikus hétvége után tűnik el egy szó nélkül – mert az egyértelműen egy elmebeteg dolog. Vagy mondjuk, párnapos beszélgetés, esetleg egy találkozó után hagyja elhalni ezt a szálat.

Értem, hogy sokan kattognak ezen, hogy mi történt.

Miért nem voltam elég jó? Miért nem kapok válaszokat arra, hogy miért nem kellettem neki? De belegondolva, mennyit számít egy félig idegen véleménye? Másnak pont ideális lehet az, ami neki nem jött be. És vajon, ha kapnál erre választ, akkor azt tudnád normálisan kezelni? Mert ez is alap lenne.

Nyitókép: Unsplash