Te éltél már egyedül?

35 évesen életemben először élek egyedül. Eddig csak a szülői házban laktam, majd a barátnőmmel/feleségemmel. Tehát mindig volt egy nő a háztartásban a cuccaival, a segítségével, az elképzeléseivel és elvárásaival.

Aztán egy hónapja elköltöztem, és hirtelen magamra maradtam. Ami először fura, idegen, de mégis izgalmas volt. Először írtam egy listát, hogy mi is kellhet nekem egy lakásba. Alap dolgok: új ágynemű, törölközők, tisztítószerek, felmosó, porszívó, edények és így tovább. Pár nap alatt be is szereztem mindent, elpakoltam, összeszereltem, amit kellett, és egy fura érzés uralkodott el rajtam. Ezek az én cuccaim!

Persze eddig is volt saját holmim, de valahogy sok minden közös. A hűtő, a mosógép, a szekrény, a szőnyeg, a WC-ülőke. Szerintem épeszű ember nem megy bele abba, hogy a függöny a tiéd, de a díszpárna az enyém. Ezek közös dolgok, a lakás részei. Most viszont hirtelen lett egy csomó olyan dolgom, amit eddig nem éreztem sajátomnak. Sok mindent nem is én választottam.

És igazából nem is annyira érdekelt, hogy milyen az edény csepegtető, vagy milyen színe van az asztalon a terítőnek. Ha a másiknak jó, akkor nekem is jó. Viszont most mindent én vettem, olyasmit, ami szerintem megfelelő. Egyik nap pakolásztam a fürdőben, betettem a mosógép mögé a ruhaszárítót, és beléhasított a felismerés: basszus, nekem van ruhaszárítóm! Mármint ez az én ruhaszárítóm!

Tudom ez egy banális hülyeségnek tűnik, de körbenéztem és tudatosult bennem, hogy itt a saját cuccom vesz körbe. Minden, ami itt van, az én vagyok. Ha kupi van, azt én csináltam, ha rend van, azt magamnak köszönhetem. Nem kerülhet be semmi olyan, amit én nem akarok. Akkor éreztem meg életemben először, hogy a hely, ahol lakom, az a saját magam kiterjesztése.

FORRÁS: UNSPLASH

Az én ízlésemet, rendszeretetemet (vagy épp rendetlenségemet) tükrözi. És ez valahogy egy hihetetlen jó érzés. Ki tudom zárni a világot, el tudok menekülni, rejtőzni az elől, amit nem akarok beengedni az életembe. Legyenek azok hülye emberek, hülye elvárások, nyomasztó légkör. Jólesik rendet tartani – pedig sosem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani.

De azt érzem, hogy ha a lakásomban rend van, akkor bennem is rend van.

Akkor vagyok nyugodt, ha minden a helyén. Így én is a helyemen érzem magam. Persze nem akarok az életem hátralévő részében egyedül élni, de azt az élményt szeretném magammal vinni. És azt hiszem, ezt mindenkinek meg kellene tapasztalnia. Milyen az, amikor teljesen magadra vagy utalva, amikor nem segít senki, de nem is szól bele abba, hogy mit hogyan csinálsz.

Kialakíthatsz egy kis saját világot magadnak, amiben te vagy az uralkodó és a szolga is. Nem is tudtam, hogy mennyire szükségem volt már erre, amíg meg nem tapasztaltam. Talán néha jó is egy kis elvonó a társas léttől, hogy jobban megismerd önmagad, mielőtt hagynád, hogy valaki más is megismerjen.

Nyitókép: Unsplash