Titkoljuk a 6 éves lányunk elől, hogy valójában elváltunk!
Rengeteget mesélt a kislányáról, épp úgy, ahogy minden elvált apuka. Szimpatikus volt benne, hogy bár ritkán van alkalmuk találkozni, mégis mindig igyekszik tartalmasan tölteni a közös időt.
A felelősségteljes, büszke szülő képét eleinte az sem tudta beárnyékolni, hogy szoros kapcsolatban maradt az exfeleségével. Érthető, a közös gyerek örökre összekötötte őket. Ahogy telt az idő, szorongani kezdtem a rám váró megmérettetéstől. Egyre jobban alakultak köztünk a dolgok, én pedig biztos voltam benne, elkerülhetetlen, hogy bemutasson a kislányának is.
Hat éves volt. Ebben a korban nincs az a földre szállt angyal, aki tompíthatná az ábrándképét, hogy a szüleivel újra egy család lehessenek. Legalábbis, ez a gondolatom volt a szorongásom alapja. Egészen addig, míg rá nem jöttem: sosem fogom megismerni Feri családját. Luca másfél éves volt, mikor a szülei elváltak, mégsem mondták el neki, hogy anya és apa már nem szeretik egymást.
Sőt, azt sem, hogy nem élnek együtt. A sztori egyre szürreálisabbá vált, hiszen Feri exének már volt egy új párkapcsolata. Luca abban a hitben élt, hogy az édesanyja egy közeli, jó barátja él náluk – ahogy apa is velük él, persze. Csak épp nagyon sokat dolgozik, ezért ritkán van otthon. „Így is elég zavaros neki ez az egész. Ha téged is megismerne, az csak rontaná a helyzetet” – taglalta nekem a srác. „Nem gondolod, hogy úgyis rá fog jönni, mi ez az egész?” – kérdeztem óvatosan.
Nagyon is jól tudta, hogy így lesz. Ahogy telt az idő, a kislány egyre többet kérdezősködött a furcsa háromszögről, amiben az őt körülvevő felnőttek éltek. Anya, apa és mostohaapa egyre körmönfontabb hazugságokkal próbáltak előállni. A körnek sosem volt vége. Egy ember minduntalan kiszorult ebből: Feri aktuális választottja, akit már nem tudott belepasszírozni a felépített kis világukba. Hiába kezdte Luca sejteni, mi is folyik körülötte, valahogy sosem volt elég erő bennük ahhoz, hogy kimondják a nyilvánvalót.
Forrás: pexels.com
Kezdtem úgy érezni, mintha egy rejtegetett szerető lennék. Valamiféle bűnös titok, amit a szekrénybe zárva kell tartani. Nem az zavart, hogyha Lucával töltötte a napot, hanem az, hogy én nem lehetek a részese. Nem bírtam elviselni a saját érzéseimet. Tudtam, milyen elcseszett egy helyzet: féltékeny vagyok a pasim exére, sőt, még Luca mostohaapjára is. Sokkal inkább tartoztak Feri családjához, mint én. Nem hiszem el, hogy belemegyek ebbe – jutott eszembe egyre gyakrabban.
Rengetegen élik hasonlóképpen az életüket. Nem válsz el, mert a gyerek érdeke az, hogy családban nőjön fel? Lehetséges, hogy neked van igazad. Csak épp ezzel rá is hatalmas terhet gördítesz. Amint ráébred az igazságra, ő egészen másképpen fogja látni. Látni fogja a boldogtalanságodat. Elvégre, nem ostoba. Ha pedig csakis miatta maradtál mindenezek ellenére a párod mellett, megesik, hogy azt gondolja: ő az oka, hogy nem lehetsz boldog.
Talán be tudod magyarázni magadnak, hogy önzetlenség, amit teszel.
Feri is elhitte, hogy a lehető legjobbat teszi ezzel a gyerekének. Ahogy hallgattam a zűrzavaros családi helyzetéről szóló történetet, az jutott eszembe, hogy az a kislány egyszer elé fog állni. Eljön a pillanat, amit mindenáron el akart kerülni. És minél tovább halogatja, annál fájdalmasabbá válik majd, amikor – a talán kisiskolás, talán lázadó kamaszlány – az arcába kiabál: „Becsaptál!”
Bízom benne, hogy nem lesz igazam. Sokszor el tudjuk hitetni magunkkal, ha kegyes hazugságokról van szó, hogy milyen jó emberek is vagyunk… De kit is szeretnénk megóvni valójában? Ferinek egyvalamitől biztosan nem sikerült megvédenie önmagát: hogy a rokonszenves férfi képe át ne forduljon egy felelőtlen, gyáva valakiébe, akire már nem tudtam felnézni.
Nyitókép: pexels.com
