Tükörbe nézve éreztem: Ez nem lehetek én!

2023-02-01 Esszencia

Belenézel a tükörbe, és már nem a régi, szép, csinos éned köszön vissza, hanem egy leharcolt idegen. Odébbállsz, nem akarsz szembesülni a valósággal. 

Tudod, ki vagy, de látod és igyekszel elnyomni magadban mindazt, amivé tett a stressz és szívtörések általi éjszakánkénti hatalmas zabálások tömkelege, önmagad elhanyagolása. Látod, hogy a hajad össze-vissza áll, a szemöldököd szálai mint egy kusza erdő egekig magasló, kibogozhatatlan fái állnak nem megfelelő helyeken. Erőt veszel magadon – legalább ez legyen a külsődben elfogadható.

A mérlegre hónapok óta nem álltál, és mégis meglepődve konstatálod, hogy a ruháid mintha mind szűkek lennének. Nem érzed magad komfortosan, de igyekszel mindezt elhessegetni. Elhessegetni, és azzal foglalkozni, aki vagy, ott legbelül. Sokszor utálod a világot, amiért nem veszik észre, ki is vagy legbelül, utálod a közeget, aki körülvesz, mert nem lát szépnek. Mert csak külsőleg néz. Holott te is így nézel másokat, te is ez alapján választasz, mégis dühös vagy. Leginkább magadra. Otthagyod a fürdőt és a füledbe suttogó kisangyal hatására igyekszel most úgy lepihenni, hogy nem melegítesz az éjszaka közepén alvás előttre valami ínycsiklandó kaját.

Másnap felkelsz, a mérleged gúnyolódva les rád a sarokból. Arrébb lököd. Örülsz, hogy élsz. Próbálod elnyomni a fájdalmaid, nem érdekel most semmi. Örülsz, hogy legalább a szemöldököd nem egy dzsungelhez hasonlít. Öltözni kezdesz. A nadrágodat már csak úgy tudod felvenni, hogy ugrálsz, a pólód alig akar leérni a derekadig. Már kora reggel bosszankodsz. És így megy ez isten tudja, meddig.

Szeretetre vágysz, szeretni akarsz. Mindent kiadsz magadból, de nem kapsz semmit. Nem érted, pedig valahol belül nagyon is érted, miért néznek használati tárgynak, miért nem tudnak rajongásig szeretni. Megint elhessegeted a gondolataid.

A munka bedarál, hazaérsz, kimerültél, és azon morfondírozol, mennyire jó lesz egy finom vacsora után bekuckózni az ágyba. Görcsbe rándul a gyomrod, hirtelen annyira utálod magad. A félbevágott húst visszarakod a fagyóba, és lefekszel. Jó ez így? Keresgélni kezdesz az internet forgatagában. Keresni valakit, akinek pont így leszel jó, holott – valljuk be – undorodsz saját magadtól. Mit vársz?

Forrás: Unsplash

A félbehagyott beszélgetésekre nem válaszolsz, álomba sírod magad, de legalább már nem próbálsz másokat okolni a te hibádért. Önmagadért te vagy a felelős, de téged mindig a szíved vezetett, és mindig mindent odaadtál a másikért, magadat pedig a nullával tetted egyenlővé.

Aztán a semmiből jön az ezredik utáni szívtörés. Jön a meg nem értés, de tulajdonképpen már nem is akarsz semmit érteni, mert tudod: ott a hiba benned is. Hiába nem a kilókon múlik a dolog, ha eljutsz oda, hogy ápolatlan is legyél, annyira csak a másikért élj, nem fogsz kelleni. Úgy akarsz magyarázatot, hogy valójában nem akarsz, abba is csak beleroppannál. Hetek telnek el, míg egyszeriben minden előjel nélkül végre máshogy ébredsz.

Elért a dühöd addig, hogy itt volt elég. Elért a tudatodig, hogy te vagy az első. Csak te, nem más. Nem másnak kell megfelelni, még akkor sem, ha sokszor az motivált a feljődésben, hogy szerelmes voltál. És akkor ott majd megváltozik valami.

Végre ráébredsz, hogy igenis értékes vagy. Elkezded magad emberszámba venni, háttérbe szorítani mindent, hogy jól érezd magad a bőrödben. Edzel, diétázol, meditálsz… Amit akarsz. Már magadért teszed, nem másért. Már azért teszed, mert jobban érzed magad, már azért teszed, mert büszke vagy és boldog.

És észrevétlenül csöppensz abba a valós világba, ahol mások is észreveszik végre, mennyit is érsz, és nem a kilóid, hanem a magabiztosságod miatt, ami ragyogóvá varázsolja az addig szürke mosolyodat.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok