Utáld magad nyugodtan, de akkor a világ is utálni fog!

Tavaly ilyenkor még nem gondoltam volna, hogy a 2020-as év ennyi nehézséget és akadályt fog hozni.

Rengeteg huzavona után végleg szakítottam a párommal, összevesztem a legjobb barátnőmmel, átestem egy kisebbfajta műtéten, ráadásul a munkahelyemen is változások történtek.

Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre fásultabb és idegesebb lettem, ami megviselt, hiszen alapvetően nem ilyen típus vagyok. Aztán ez a “semmilyen hangulatom” kezdett átalakulni egyfajta furcsa utálkozássá. Mindenhol, mindenben, mindenkiben a rosszat láttam, és legszívesebben elmenekültem volna a saját életemből. Rengeteg bajom volt a világgal, de legfőképpen magammal.

A lehangoltság és üresség érzése egy idő után annyira elhatalmasodott rajtam, hogy már nem tudtam enni, aludni. Csak kókadtan ténferegtem ide-oda, vártam, hogy elteljenek felettem az órák. Egyik reggel, egy megbeszélésre készülve belenéztem a tükörbe, és az, amit láttam, iszonyúan megijesztett. Kifejezéstelen szemek, szürke arc, kétségbeesetten lebiggyedő száj.

FORRÁS: PEXELS

Szánalmasan néztem ki, és egyáltalán nem hasonlítottam arra a nőre, aki tele van energiával, lendülettel és jókedvvel. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon.

Mert az önutálat olyan, mint egy örvény: ha egyszer beszippant, akkor nincs visszaút.

Ijesztő volt ez a felismerés, ám egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy itt már nem elég felismerni a változás szükségességét. Akarni és tenni kell azért, hogy visszataláljak ahhoz a valakihez, aki felemelt fejjel, mosolyogva megy az utcán. Aki örömét leli élete minden apró részletében. Aki mindig vicces, pörgős és magabiztos, amikor másokkal találkozik.

Az önszeretetnek az az alapja, ha empatikusan viszonyulunk a saját érzéseinkhez és elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk.

Természetesen ez nem könnyű feladat, bennem is rengeteg ellenállás volt kezdetben. A mindfulness segítségével azonban elengedtem az öndestruktív gondolatokat és az egóm dikálta elvárásokat. Most már rendszeresen gyakorlom a türelmet, az odafigyelést és a szerető kedvességet önmagam felé.

Az alábbi módszerek talán neked is segíthetnek:

– Minden reggel elismétlem a tükör előtt a következő mondatot: Szeretem magam minden értékemmel, hibámmal és hülyeségemmel együtt.

– Beiktattam a mindennapjaimba olyan rituálékat, amiktől egyből jobb kedvem lesz. Az egyik ilyen a kókuszolaj használata fürdés után. Nagyon szeretem, mert könnyen beszívódik, és ellenállhatatlan illata van.

– Ha feszült és enervált vagyok, hiphopot hallgatok. Furcsa, de valahogy mindig megnyugtat.

– A friss levegő és a mozgás sok mindenre gyógyír. Régebben keveset sportoltam, de amióta elkezdtem rendszeresen futni, magabiztosabbnak, energikusabbnak érzem magam.

– Az állandó önostorozás helyett máshova irányítom az energiáimat. A pozitív megerősítéseknek köszönhetően az önképemben már egy erős, vidám és egészséges nőként szerepelek.

– Sokáig féltem nemet mondani. Most már merek. Az, hogy szeretem magam, számomra elsősorban azt jelenti, hogy odafigyelek a saját vágyaimra, szükségleteimre, és nem hagyom, hogy mások igényei határozzanak meg.

 – Hálanaplót vezetek, amibe minden nap leírom, hogy aznap miért lehetek hálás. Néha jelentéktelennek tűnő dolgok is felkerülnek a listára, de ezekkel is arra kondicionálom az agyamat, hogy észrevegye és értékelje a pillanatnyi örömöket.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok