Válás után jöttem rá, hogy szeretem a férjem – elmondjam neki?

2021-10-21 Esszencia

Fél éve élek elvált nőként. Nem voltak nagy drámák, tányércsapkodás vagy veszekedések, egyszerűen csak csendesen vége lett a házasságunknak. Már jóval azelőtt, hogy ezt hivatalosan kimondtuk volna. Talán ez volt az egyik nagy baj…

Elillant az a szenvedély, ami a kapcsolatunk elején volt, de mindez úgy, hogy még egy kiadósat veszekedni sem tudtunk. Pedig mindkettőnkben voltak olyan sérelmek, amiket nem szabadott volna eltemetni. Szépen lassan kialudt a kapcsolatunkat és a minket éltető láng. A parazsat eleinte piszkálgattuk, de végül az is csendesen, szinte észrevétlenül lett semmivé.

Nem volt rossz életünk együtt, mégis mindketten úgy voltunk vele – tömérdek bizonytalansággal a lelkünkben -, hogy ebben a történetben ennyi volt. Lépjünk tovább, engedjük el egymás kezét és szívét, és ezzel adjuk meg az esélyt magunknak és a másiknak is egy új életre. Mindezt békében, szeretettel. Mégis, amikor kimondták a válást, nem éreztem semmi felszabadítót, semmi boldogságot. Sőt…

Ahogy hazaértem az üres lakásba, annyira hiányzott… Még az idegesítő téblábolása is, a hülye kérdéseivel. Ő hiányzott, vagy 17 év megszokása? Nem tudom… Eleinte vártam a megkönnyebbült pillanatot, mert azt tudtam, hogy így nem akarok élni. Házasságban egy lakótárssal, egy baráttal szerelem nélkül? Nem. Kislányként nem erről álmodtam, és most újra életre akartam kelni valaki más által.

Nem terveztem, nem zártam ki sem a futó kalandokat, sem a tartós kapcsolatok lehetőségét. Ám amikor válás után teltek a hónapok, egyszeriben azt vettem észre, hogy többnyire egyedül vagyok otthon. Olvasgatok egy pohár bor mellett, és minduntalan elkalandoznak a gondolataim a volt férjem felé. Ha ebből éppen elegem volt, idétlen sorozatokat néztem elterelésnek, de nem voltak programok, nem ismerkedtem.

Fél éve vagyok elvált nő. Én azt hittem, mi hulltunk szét a házasságunkban, közben pedig most érzem… én. Néztem őt, egy szőke nővel volt, én pedig kapaszkodtam a kocsiajtóba, és próbáltam túlélni azt a szívlövést, amit éreztem. Én csak a boltba mentem, mert kong a hűtőm az ürességtől. Keveset vagyok otthon, a munkába temetkezem, de jött a hétvége, és be kellett volna vásárolnom.

FORRÁS: UNSPLASH

Otthoni, kinyúlt farmer, agyonmosott, bolyhos kötött pulcsi volt rajtam, hiszen én csak be akartam szaladni a boltba. Ő jól nézett ki. Csupa új ruhában volt, még egyiket sem láttam rajta ezelőtt. Más a haja is. A nő csinos, tényleg. Biztosan finom az illata is. Igaz, sosem gondoltam volna, hogy a volt férjem esete, amennyire ismerem az ízlését, kicsit mű a szemében. De talán most pont ez kell neki.

Valami új, valami más. Olyan étterem előtt álltak, ahova engem sosem vitt el. Igaz, sok éve még egy talponállóba sem mentünk együtt, nemhogy ilyen puccos helyre. Bizalmasan értek egymáshoz, és valami nagyon viccesről beszélhettek, mert nagyokat nevettek együtt. Éreztem, ahogy a vér kezd kiszökni a fejemből, és zsibbadok… Visszaültem a kocsiba, homályosan még láttam, ahogy bementek. Ahogy előzékenyen kinyitotta neki az ajtót, miközben finoman a hátához ért.

Nem igazán emlékszem, hogyan értem haza. Boltba persze nem mentem, nincs nagy étvágyam. A nagy melegből még maradt egy citromos sör a hűtőben és pár szem keksz, amit a kávéhoz szoktam enni. Ez az én “ünnepi” vacsorám, miközben ők… Talán már túl vannak az ételen, és éppen egy másfajta tálalás veszi kezdetét.

Az előbb még annyira szerettem volna sírni és üvölteni! De nem ment. Inkább csak keserűen nevettem magamon, magunkon – hiszen mi akartuk ezt. Mi akartunk új életet kezdeni, és ő pontosan azt csinálja, amit elterveztünk. Ismerkedik, randizik. Pont azt csinálja, ami nekem nem megy. Mert a fél év minden napján rá gondoltam, és minden hiányzott, ami ő, ami mi voltunk.

Hibáztunk… Bár ezek szerint csak én érzem ezt, de én határozottabban, mint valaha.

Ahelyett, hogy új kalandok után nézünk, a mi házasságunkba kellett volna ezt az energiát beleadni, hiszen nagy, megoldhatatlan gondjaink nem voltak. Pusztán nem tudtuk értékelni sem egymást, sem magunkat…Nem tudom, mit tegyek. Elmondjam neki? Talán már nincs jogom belerondítani egy kezdődő új életbe, ám én így nem tudok továbblépni. Az elmúlt 17 évünk vajon ad nekem felhatalmazást az őszinteségre?

Anett történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr