Veszekedés közben derül ki, mennyire szeret a párod!

Ha veszekedésre került a sor, életem során mindig én voltam az, aki inkább elmenekült, minthogy valaha is felvegye a bokszkesztyűt.

A legtöbbször egyszerűen elnémulok, és anélkül, hogy stratégiaként használnám, egyszerre csak beáll a szívemben a némaság, és nem tudok többé mit hozzáfűzni. Minden kimondott szó feleslegesnek és hatástalannak hat. A gondolatokat kipusztítja bennem a fájdalom. Már gyerekként is én voltam az, aki egy vita után nem tudott egy helyiségben ülni azzal, akivel összeveszett.

Mert szilánkos volt a levegő, és idő kellett a haragnak, hogy elcsituljon. A meg nem értett dühöt kezelni kellett, de addig semmi esély nem volt rá, amíg a feszültség kettőnk között izzott a levegőben. Az emberek között kialakuló viták alapvetően a fejlődést és az előrelépést szolgálnák, a kompromisszum létrejöttét segítik, ami elsimítja a felborzolt kedélyeket.

Mégis, sokan éljük meg nehéz helyzetként, támadásként és a személyünknek szóló sértésként. Pedig gyakran csak azért szólal fel valaki, hogy jobbra tanítsa a másikat. Vagy új, mindenki számára megfelelő szokások kialakításán kezdjenek el együtt dolgozni. Konfliktusokban ütközünk a munkahelyen, a családban, a párkapcsolatban, a barátainkkal, amikor eltérő nézetek csapnak össze egymással.

„Miért nem tudunk békében élni?” – kérdezi bennem sokszor egy belső hang. „Azért, mert rohadt unalmas lenne úgy az élet” – kontráz rá azonnal egy másik. Szeretem, hogy változatosak vagyunk, és még a kellemetlen vitáknak is van valami szépsége, ami abban rejlik, hogy milyen egyediek vagyunk.

FORRÁS: PEXELS

Egy párkapcsolatban az együttélés során egészen más, és új kihívásokkal áll szemben az ember. Egy veszekedés után nem mindig menekülhetünk el, mert nincs hova. Így nyitni kezdünk a másikra, a megoldásra, és toleránsabbak leszünk a szélsőségek iránt. Vagy éppen nem, pont hogy minden apró dolog zavarni kezd…

Ahogy hangosan iszik, nem dobja a szennyesbe az alsónadrágját, csak hanyagul a szoba közepén hagyja. A pulton felejtett pohár, vagy a hajszálai a lefolyóban. Nincs hova bújni a megoldatlan konfliktusok elől, különösen nem egy nagyvárosi garzonban. A viták során sok esetben játszmák sora kezd el felvonulni a résztvevő két ember között.

Vannak olyanok, akik a csenddel büntetik a másikat, vannak, akik kisétálnak a helyzetből. Igen gyakori az is, amikor valaki megfordítja a helyzetet, és a problémát felvető személy nyakába varrja az egész felelősséget. Akik jól forgatják a szavakat, hamar bűntudatot tudnak kelteni abban, aki kezdeményezte a beszélgetést.

Ott vannak a csendben, alattomosan manipulálók. A hangosak, akik “ledominálják” a másikat. Vagy a behízelgők, akiket végül megsajnálnak, és minden úgy történik, ahogy valójában ők szerették volna. Egy-két macskaszerű simulás, és máris megoldódott a helyzet, még akkor is, ha nem  kompromisszummal.

Azt mondják, hogy egy kapcsolatban mindig az enged, akinek fontosabb a másik.

Ha a dinamikája a vitáknak kiegyensúlyozott, akkor azzal is tisztában lehetünk, hogy ugyanolyan fontosak vagyunk egymásnak. Képesek vagyunk érvényesíteni az akaratunkat, de felül is tudjuk írni, ha a szükség úgy kívánja.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok