Klimt: Szeretőkkel vértezte fel magát a szerelem ellen
Gustav Klimt a nőket állította művészete középpontjába. Festményei az érzéki, ikonikus nőiesség szimbólumává váltak.
Szerette a nőket, a nők pedig szerették őt. Mindig gyönyörűnek, csábítónak, varázslatosnak festette meg őket.
Klimtet eredetileg a bécsi Belle Époque társaságának előkelő férfi tagjai bízták meg azzal, hogy örökítse meg csinos feleségeiket. Anton Knips nagyiparos volt az első megbízója, és a megrendelt arcképpel sikerült is a bécsi nagypolgárság portréfestőjévé előlépnie. Ez egy művészi és pénzügyi szempontból is gyümölcsöző szövetség kezdete volt…
Főként korának jellegzetes női alakjait láthatjuk a képein, például a sikeres divattervező Emilie Flöget, akihez élethosszig tartó szoros kapcsolat fűzte.Vagy Adele Bloch-Bauert, aki intellektusával nyűgözte le. Mindketten a festő fontos múzsái lettek. De műveinek mindannyi szereplője a bécsi társasági élet fontos asszonyai közül került ki, akikkel a művész sajátos kapcsolatot ápolt.
A KÉPEN: Adele Bloch-Bauer I., FORRÁS: WIKIPÉDIA
Ösztönzőleg hatott rá ezeknek a magabiztos asszonyoknak az egyre növekvő függetlensége. Vásznain megjelenítette a századforduló új nőtípusát: a femme fatale-t. Modelljeit csillogó arannyal vagy csodálatos virágos mezőkkel vette körül, a romantikát ötvözve a vonzó, csábító asszony képével.
Klimtnek egyébként meglehetősen bonyolult viszonya volt a nőkkel, legtöbbször egyszerre többel is kapcsolatban állt. Bár nagyon diszkrét férfi volt, aki sosem beszélt szerelmi ügyeiről, mindenki tudta, hogy intim viszonyt tart fenn modelljeivel. A századforduló leggazdagabb, legvonzóbb asszonyaival is szexuális kalandokba bonyolódott, mégis megközelíthetetlen istennőként festette meg őket. Más festményein viszont épp az erős erotikus kisugárzás kerül a középpontba.
„Bárkivel kikezd, akit talál” – mondta róla a kor nagy vampja, Alma Mahler Werfel.
Azonban Klimt mégis egyértelműen a stúdióját benépesítő, többnyire alacsonyabb osztályba tartozó, fiatal bécsi lánykákat részesítette előnyben a társasági élet asszonyaival szemben. Ezekből a kapcsolatokból számos elismert – és még annál is több el nem ismert – gyermek született. Ennek ellenére soha nem nősült meg, élete végéig az édesanyjával, majd nővéreivel élt.
„… az igazi szerelemtől nagyon félek, de egyben tisztelem is” – mondta.
Talán ez lehetett az oka, hogy egyik nő ágyából a másikéba röppent. Klimt nagykanállal habzsolta az életet: szerette a jó ételeket és a jó társaságot. A nők mellett a macskákat és a virágokat is. Egyszerre akár nyolc macskát is tartott – és mint azt tudjuk, a cica a nőiesség, a csábítás és a függetlenség, tehát a “női tulajdonságok” szimbóluma.
Az akkori művészek többségének a femme fatale állandó témájává vált, de senkinek nem jutott volna eszébe megbántódni az elkészült képeken. Egy biztos: olyan gyönyörűnek és érzékien vonzónak kevesen tudták bemutatni a női szépséget, mint az osztrák festő.
Egy ideje azonban Klimt művei – feltehetően festményeinek erős erotikus kisugárzás miatt – a feministák kritikáinak és támadásainak célpontjává vált. Állítják, hogy a nők meztelenségét egyértelműen a férfi tekintetének szexuális tárgyaként jeleníti meg. A nők többnyire buja pózokban, gyakran széttárt lábbal, kéjes végzet asszonyaként láthatók, és ez szerintük irritáló, felháborító és elítélendő.
Vitatkoznék ezekkel a feministákkal. Az én értelmezésemben Klimt művein érzéki, magabiztos, erős nők láthatók. Koruknak megfelelően, az anyaságra várva, öregen, vagy éppen vonzó fiatal nőként ábrázolja őket. Klimt aranyasszonyai egyszerre csábítóak és provokatívak, erősek és szépek, de sosem pornográf az ábrázolásuk.
Nem lepődnék meg, ha Klimt érzéki művészetének kritikája ismét radikalizálódna. Csak remélni merem, nem jutunk el oda, hogy a politikai korrektség mögé bújva valamiféle neopuritanizmus okán követeljék majd a művész érzéki képeinek eltávolítását a múzeumokból…
Nyitókép: Wikipédia
