Az álompasira vártam, és közben mindenkit elmartam magam mellől… - Igazinő | Igazinő

Az álompasira vártam, és közben mindenkit elmartam magam mellől…

2021-02-13 Esszencia

Linda mindig álmodozó típus volt. Már egész fiatalon határozott elképzelése volt a jövőjéről. Tisztában volt vele, mi lesz, ha nagy lesz. 

Tudta, hogy szeretne majd kertes házban élni, szeretne háziállatokat, és pontos elképzelése volt már egészen kicsi korában az álompasiját illetően is. Annyira konzervatív neveltetésben részesült, hogy azt gondolta: ő aztán biztos nem csókolja majd meg a férjét a násznép előtt, ez magánügy. Úgy érezte, ez nem illő.

Aztán jött az első ovis szerelem, majd az iskolás évek, és Linda abba is végtelenül belepirult, ha a kiszemeltje egy kósza pillantást vetett rá. Fogalma sem volt, hogyan van mersze a menő osztálytársainak a tini kapcsolatokhoz. Közben pedig szívszakadva bámult az egymás kezét fogó párok után. Persze ezek a kapcsolatok többnyire ennyiben ki is merültek.

Aztán jöttek a középsulis évek. Más város, más közeg. Ismeretlen emberek tömkelege, és a lány előtt hirtelenjében kinyílt az egész világ. Feloldódott benne az éveken át növekvő félelemgombóc, hogy mit szólnának mások, ha kiderülne, neki is tetszik valaki. Hogy közröhej tárgya lenne a szürke kisegér, aki naivan azt hitte, neki is megvan a párja valahol. Itt azonban minden más volt. Nem volt már mitől félni. Nem tudták, ki ő, honnan jött, és arról sem volt fogalma senkinek, milyen lelki gátakat építgetett magában az évek során. Eddig. Mert itt minden gát leomlott.

Valami megváltozott. Véget ért, és kezdetét vette egy új korszak, egy teljesen új élet. Végre minden felszínre törhetett. Az újdonság varázsa és az ölébe zuhant szabadság hatására abba az orbitális hibába esett, hogy még tovább kezdte tökéletesíteni magában az álompasi figuráját. Na, de nem ám lelkileg!

FORRÁS: PEXELS

A tipikus nőideál, a szőke haj-kék szem kombó még csak véletlenül sem jöhetett szóba. Teljesen rá volt kattanva a sötét szemű, sötét hajú pasikra. Ők szinte megbabonázták. Ez még talán nem is lett volna akkora gond. A baj az volt, hogy bármilyen kedves, figyelmes volt vele egy srác, ha a fenti kritériumoknak nem felelt meg, ő ügyet sem vetett rá. Igazából nem tudta megmondani, miért, de nem is gondolkodott rajta.

Senki nem értette, de mindenki el volt foglalva a saját kis tini gondjaival, így elkönyvelték kicsit fura lánynak, és nem foglalkoztak vele különösebben. Ez a buta, hasztalan berögződés pedig még hosszú-hosszú éveken át árnyékként kísérte Lindát. Hiába telt az idő, az egyetemista évekig csak elvétve vette rá magát, hogy esélyt adjon olyanoknak is, akik nem illettek bele az álomképébe. Aztán a kiforratlan kapcsolatok kudarcba fulladtak, ami még inkább a saját teóriáját erősítette benne. Hogy hozzá márpedig ilyen és ilyen srác való.

Aztán egy napon jött a szőke, kék szemű herceg, aki levette a lábáról.

Beleszeretett. A lelkébe. És látta, hogy ez az ember kívül-belül gyönyörű. Látta, hogy a saját évekig makacsul követett elképzelései tévútra vitték. A szerelmük hosszú éveken át tartott – bár házasságig nem jutottak el, de a lányt egy életre megváltoztatta ez a kapcsolat. És már pontosan tudja, hogy egy ideál valójában semmit sem jelent. És hogy sokszor a legnagyobb ellenségeink saját magunk vagyunk…

Nyitókép: Pexels