Csak egy rendes férfira vágyom - meddig higgyem, hogy vár valahol? - Igazinő | Igazinő

Csak egy rendes férfira vágyom – meddig higgyem, hogy vár valahol?

2021-02-19 Esszencia

A lány csendben ült az ablak mellett, és nézte a fekete égen világító Holdat. Nem mozdult, szinte lélegzetet is alig vett, nehogy elillanjon a pillanat nyugalma.

Nem sűrűn fordul elő, hogy ennyire ki tud lépni a mindennapok hajszájából, a feladatokból, a kétségekből, a társtalanság elkeserítő szorításából. Meg akarta becsülni az érzést, szinte lubickolt benne. Egy percre úgy érezte, minden rendben – így is tudna élni. Csendes, nyugodt estékkel zárná a napközbeni rohanást, a munkával járó kihívásokat, és a szívét kitöltené a macska hízelgő dorombolása.

De egy pillanattal később már belémart a magány. Tudta, hogy hiába hazudik magának. Bármilyen csodás ez az este, bármennyire is megragadja a ma harmóniája, ez nem volt – és nem lesz – mindig így. Hiányzik valaki, a nap minden pillanatában. Valaki, akinek a halk mozdulata megtörné a mozdulatlanságot.

Akinek az érintése még a macska bújásánál is nagyobb biztonságot adna.

„Miért kéne szégyellni? – moccant meg nyugtalanul. – Ősi ösztön, ősrégi vágy: tartozni valakihez… Mindenkinek sikerül” – suttogta magában keserűen. Mindenkinek. Talán csak neki nem.

Felbámult a csillagos égre, és megpróbálta magát kitépni a hideg realitásból, de már nem ment. A fejében újra és újra körvonalazódtak a miértek. Annyi ember él kapcsolatban!  Mindenfélék: okosak, buták, csúnyák, szépek, soványak, kövérek… Vajon hogyan választotta ki a világegyetem, hogy épp neki ne sikerüljön?

„Már csak egy rendes fiú kéne melléd” – mondogatta a nagyi vasárnaponként. A barátai meg idétlen vakrandikat szerveztek neki a háta mögött. De valahogy sosem sikerült. Miért? Fogalma sincs. Csak az a biztos, hogy iszonyatosan fáj.

Rájött, hogy el kell terelnie a gondolatait, különben sírni fog. Ki kell zökkentenie ebből a mókuskerékből az agyát: jobb, ha bemegy és tévézik. Elbúcsúzott a sárgán világító Hold látványától, felkászálódott a hintaszékből, és behúzta maga mögött a teraszajtót.

Két utcával arrébb egy másik teraszról cigarettafüst gomolygott. Lassan, kacskaringósan, mintha a levegőben szálló misztikus kérdőjelek testesítenék meg az ott lévő férfi gondolatait. A széken ülő alakból nyugtalan vibrálás áradt – még macska sem volt, hogy feszültségoldó dorombolással törje meg a hideg némaságot.

A fiú csak nézte a Holdat, és keserű szájízzel azt kívánta, bárcsak ne egyedül nézné. Elege volt a futó kapcsolatokból, a haverokkal bulizásból, a világmegváltó beszélgetésekből – elege volt az ilyen estékből, amikor a semmibe bámul a teraszról, és egyedül sörözik.

FORRÁS: PEXELS

„Az ember nem erre lett teremtve, tiszta kép” – szögezte le magában hideg logikával, de ez nem segített. Idegesen elpöckölte a fűre a cigarettacsikket, majd lemondó mosollyal arra gondolt: kéne egy lány, aki játékosan nyakon legyinti a trehányságáért. Egy lány, aki talán most is itt ülne vele, és ha meg sem szólalnának, akkor is érezhető lenne a köztük lévő szövetség.

Egy lány, aki talán ki sem jönne mellé a teraszra, inkább hagyná, hogy egyedül maradjon a gondolataival. De ha visszalépne a házba, meleg testtel simulna hozzá. Kitörölné a fejéből a nyomasztó gondolatokat, és egyetlen öleléssel levenné a válláról a világ súlyát…

Erre vágyott. Már csak erre. Minden más megvolt, de ez elérhetetlennek tűnt. Tudta, hogy nincs vele semmi baj: nem rosszabb, nem butább, nem csúnyább másoknál. Az évek mégis csak peregnek, és ő még mindig nem találja a lelke másik felét.

„Feladni? Elengedni? Tovább küzdeni? Melyik lenne férfias?” – kérdezte magától fanyar gúnnyal, de nem tudta a választ. Azt érezte, hogy be kell mennie, el kell menekülnie a kérdések elől. Egyelőre most ennyit tud tenni. Holnap kitalál valami jobbat… Vagy örökre így éli le az életét?

Felállt, csendben csukódott be mögötte a teraszajtó. Az este további részét pótcselekvésekkel töltötte. Fogalma sem volt róla, hogy valahol – nem is olyan messze – valaki épp olyan feszítő, fájó vágyakozással vágyik a szerelemre, mint ahogyan ő. Mindketten hinni próbálták, hogy létezik a másik – de nem lehetett tudni, találkoznak-e valaha…

Nyitókép: Pexels