Zaklatnak a pasim haverjai, ő mégsem áll ki mellettem!

Tudtam, hogy tetszem a barátainak. Ez már az első találkozásunknál egyértelmű volt. Viszont mindannyian kapcsolatban éltek, még ha nem is rózsásan. Alexszel a szerelmünk gyorsan elmélyült. Mindennél jobban szerettük egymást.

Tudtam, milyen fontosak neki a barátai, akiket testvéreként szeretett. Bármelyikükért tűzbe rohant volna, így igyekeztem megkedveltetni magamat velük. De továbbra sem leplezték, hogy vonzódnak hozzám. Alex ilyenkor kényelmetlenül fészkelődött, és igyekezett úgy tenni, mint aki semmit nem vesz észre az egészből.

Ők pedig keresték az alkalmat, hogy megérintsenek: megsimogatták a hátam, vagy kéretlenül masszírozni kezdték a vállam. Ilyenkor zavart mosollyal pillantottam fel.

– Mi az? – kérdeztem félénk hangon.

– Semmi, semmi… – vigyorogtak le rám. A mosolyukban volt valami csúfondáros, valami lekezelő.

De Zoli más helyzet volt. Ha a közelében voltam, úgy tűnt, minden gátlását maga mögött hagyja. Alex eleinte az ő viselkedését sem vette komolyan.

– Biztos félreértettél valamit. Pasi humor, csak te olyan kis érzékeny vagy. Nem akarlak megbántani, de nem sokat jártál eddig társaságba, és nem ismered őket olyan jól, mint én – mondogatta, ahányszor csak beszámoltam neki, mit mondtak vagy csináltak a barátai. Persze ilyenkor mindig tisztes távolságra volt tőlünk, és nem láthatott az egészből semmit.

Egy ponton azonban ő is elbizonytalanodott. Újabb közös este, Alex a pult felé tartott. Zoli követte a tekintetével pár percig, majd gyorsan felém fordult. Már csak akkor kaptam észbe, amikor tolakodóan közel hajolt hozzám, és finoman simogatni kezdte a hajamat.

– Mi a fenét művelsz, hülye vagy?! – kaptam fel a fejemet. Hatalmas szemekkel nézett rám, megigézve bámulva a számat, egyre közelebb simulva. Amikor felcsattantam, végre magához tért kissé.

– Semmit… semmit, bocs… volt valami a hajadban… – dörmögte esetlenül, és gyorsan hátrébb húzódott.

Amikor Alex visszaért, feldobottan bújt hozzám, mit sem sejtően vigyorogva a barátjára. A barátjára, akit húsz éve ismert, akivel együtt nőtt fel… Tudtam, milyen fájdalmat okozok vele, valahányszor beszámolok neki egy újabb és újabb esetről, amikor Zoli túl messzire ment. De a felháborodásom erősebb volt.

Hiába. Alex vérszegény kísérletei, hogy leállítsa a többieket, nem értek sokat. Csak utólag idézte fel nekem, milyen megjegyzéseket tettek rám, amikor nem hallhattam. „Kurva jó teste van”, „Milyen jó lehet a hajába túrni szex közben!” Vagy épp őt faggatták: „Milyenek a csöcsei?”, „Hogy mozog?”

A robbanáspont egy újabb bulin jött el. A hálószobánkba menekültem előlük. Elegem volt az egészből. Zoli utánam jött volna, de Alexnek sikerült visszatartania. A dulakodás zajaira ébredtem. Mire kiértem a folyosóra, a srác épp a bejárat felé fordult, a pasim pedig összegörnyedve térdelt a padlón.

– Hagyj már békén, nekem erre nincs időm – dörmögte felém, amikor dühösen utánakiabáltam. De közben fülig vörösödött, kínosan toporogva kerülve a tekintetemet. Amikor viszont Alexre pillantott, az arca elsötétült. Ordítani kezdett:

– Mit szarakodsz ennyit egy ilyen csajjal? Bárki szívesen megdugná, de mit szenvedsz még vele?!

Alex hallgatott. Rajtam kívül senkinek nem mondta el, hogy a legjobb barátja ütötte meg. Nem akarta viszonozni a gyomrost, azt hajtogatta, Zoli részeg, és akármit is tesz, akkor is a barátja marad. Megpróbált rávenni, hogy felejtsem el az egészet. Én pedig újra meg újra végigpörgettem a fejemben mindent…Mit ronthattam el?

Talán nem kellett volna rájuk mosolyognom, nevetnem a vicceiken? Puszit adni az arcukra, mikor találkoztunk? Úgy tűnt, csak én veszem ennyire komolyan a történteket. Alex még azt is elnézte, hogy a haverjai sajátosan próbálják kiengesztelni őt. Addigra már meg sem próbálták titkolni, mennyire szeretnének meztelenül látni, így a barátnőik pucér fotóit mutogatták neki. Csak azért, hogy egálba kerüljenek.

Alex ellökte a kezüket, nem akart odapillantani…

Én pedig sokáig kerültem a társaságukat. Több mint egy év telt el, mire békülési kísérletet tettem: el akartunk menni Zoli lakásavatójára. A válasza olyan tipikus volt, hogy abszurd módon elmosolyodtam, mikor Alex megmutatta. Nem voltam meghívva… Otthon maradtam, egyedül. A párom pedig úgy indult el, mintha mindez meg sem történt volna.

Nyitókép: Unsplash