Meztelen lélekkel indulok a randevúnkra…

Már úton volt, amikor a piros lakkcipőt beterítette a sár. Belelépett a pocsolyába, annyira a gondolataiba mélyedt. Elővett egy törlőkendőt, és szép tisztára törölte. Ez volt a szerencsehozó cipője. 

Egy gumicsizma hasznosabb lett volna ebben az időben, de fontos volt, hogy ma magabiztos legyen. Az előre megírt cetlik majdnem kihullottak a táskájából, de az utolsó pillanatban elkapta őket és nagyot fújva megkönnyebbült. „Hülye helyzet lett volna ha tönkremennek” – gondolta. Nagyon rég volt utoljára randevún. A lelke mélyén várta is, de belül rettegett.

A minap az interneten talált rá. Különleges ajánlatnak tűnt, „Tedd ki az asztalra” cím alatt futott. Felkeltette az érdeklődését, így a hirdetésre kattintott. A szabályzat szerint mindent, amit fontosnak találsz magaddal kapcsolatban, írj fel egy cetlire és hozd el (minimum 20 cetli a beugró). Az első gondolata az volt, hogyan fogja összeszedni egyáltalán azt a 20 darabot. Úgy érezte, ötöt megírni is fájdalmas volna.

A legelején még fogalma sem volt, ki is ő valójában, de végül annyira belejött, hogy 32 darabot összeszedett. „Ha túl soknak bizonyul, majd cserélgetem, vagy kiválogatom” – gondolta, miközben a kis piros cipő sarkai egyszerre kopogtak es tocsogtak a nedves aszfalton. Nagyon kíváncsi volt, hogyan alakul majd egy ilyen randevú. Úgy tudta elképzelni, mint a jó öreg rapid randit, csak valami modernebb verzióban.

Amikor belépett a kávézóba, a pultos fiú szívélyesen üdvözölte és már kísérte is a különterembe. „Meg sem kérdezte. Ennyire az arcomra van írva, hová jöttem?” – morogta magában kissé szégyenkezve a messziről beazonosítható szingli arca miatt. A cetliket szorongatta a kezében az esernyővel együtt. A kis helyiség felett ott állt a felirat: „Tedd ki az asztalra”.

FORRÁS: PEXELS

Hosszú, egyenes sorban asztalok voltak elhelyezve, egymással szemközt két kellemes fotel, az asztalon pedig egy Ki nevet a végén? típusú társasjáték. A nők egy helyben ültek, a férfiak futószalagszerűen körbejártak. Mindenki annyi időt kapott a másikkal, amennyit szeretett volna. Frusztrálta, hogy mi lesz, ha valaki nem szimpatikus, de esetleg majd nem tudja lerázni. Mindig is nehezére esett elutasítani másokat.

Közben leült vele szembe az első randizó. Arról, hogyan is kezdjenek neki, fogalma sem volt. Aztán megérkezett valaki, aki ismertette a szabályokat.

– Na, kész vagytok egy kis játékra? Kérlek, ne tekintsetek egyelőre randiként az estére, fogjátok fel úgy, mint egy játék estet, aminek a végén magatokról és remélhetőleg másokról is sok tapasztalattal gazdagodva tértek haza. Nem ígértük senkinek, hogy ma este párt talál, de azt igen, hogy önismeretben nem lesz majd hiány.

Van előttetek egy tábla tele színes mezőkkel. Mindenkinek szeretnék adni egy bábut. Kivételesen dobókockára nem lesz szükség. A cetlijeitek lesznek azok. Minden lépés előtt a játék egyik résztvevője bedob egy cetlit a sajátjai közül, a másik fél pedig – annak megfelelően, hogy ez számára szimpatikus vagy sem -, előre lép egyet, vagy marad a helyén.

Ha valami rendkívül unszimpatikus, szabad a visszalépés is, de legyetek egymással türelmesek és megértőek! Csalni nem lehet, vagyis csak az igazat mondhatjátok magatokról, ezért is kértem, hogy előre írjátok meg a cetliket. Beszélgetni természetesen lehet. Még egy fontos dolog: a játék akkor ér véget, ha a bábuk közötti távolság meghaladja az 5 mező különbséget. Ebben az esetben javasoljuk a párcserét. Jó szórakozást mindenkinek!

Elővette a cetliket, és eleinte félve tette ki a saját életét, gondolatait, jellemét. Aztán legnagyobb meglepetésére pozitív fogadtatásban lett részük. A bábuk egyre csak haladtak egymás mellett a táblán, aztán volt, hogy az egyik figura mégis megelőzte a másikat. Partnert cseréltek, és újabb játszmába kezdtek valakivel, aki teljesen más cetliket hozott, mint az előző.

Legnagyobb meglepetésére szinte mindenki elfogadó volt vele kapcsolatban, így egyre jobb érzés töltötte el, amikor kitette a cetliket az asztal közepére. Egyre kacérabban és magabiztosabban játszott. Az első lap mindig a foglalkozása volt: ügyvéd. Kemény, ítélkező nőnek tartották szinte mindenhol emiatt, félt, hogy itt is elutasítják. Meglepő módon nem így történt.

A Tinderen számtalan férfit vesztett el ez a szó után, de most itt ült, vállig érő egyenes hajával, szemüvegben, decens kis fehér ingben, piros szoknyában és a szerencse cipőjében. Egyszeriben nem volt szégyen ügyvédnek lenni, mert őt is látták, nem csak a leírt szót és a kimerevített valóságot a képeken.

A kártyák fele pozitív volt, a másik fele negatív. Nem akart színezni, a valóságot akarta kitenni az asztalra.

A többiek is követték a példáját, őszinte játék volt, szemtől szembe, nem rejtőzködve. Megelevenedett a benne élő gyermek, aki önfeledten játszik, miközben nem tudja, lesz-e folytatás. De végre újra hitt abban, hogy neki is tartogat valahol valakit az élet, és őt is lehet szeretni, a maga teljes valójában, minden egyes cetlijével együtt.

Majd a piros szerencse cipőjében hazakopogott egészen a lakásáig, és azt sem vette észre, hogy csupa sár volt az orrától a sarkáig. Kibújt belőle, majd fáradtan az ágyhoz lépett, és azonnal elaludt boldog mosollyal az arcán, a cetlikkel a kezében.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok