20 évesen könnyebb volt anyának lenni, mint 40 évesen…

„Milyen jól nevelt ez a kisfiú!” – mondták mindig a fiamra. Én meg 20 éves anyaként kézzel-lábbal tiltakoztam, hogy a jólneveltsége biztosan nem az én érdemem, hiszen nekem fogalmam sincs, hogyan kell jól nevelni egy gyereket.

40 évesen pedig már inkább azt kaptam mindenkitől, hogy így kéne csinálni, meg úgy kéne csinálni. Mintha még sosem láttam volna gyereket. 40 évesen azt gondoltam, a tudatosság mindennél fontosabb szülői attitűd. 20 évesen meg pont nem gondolkodtam ezen. Nemrég aztán mérlegre tettem a 20 és a 40 éves anyaságom.

Fiatalon még tisztán élt bennem, milyen gyereknek lenni. Emlékeztem, milyen az, amikor a családi hierarchia alján vagyok. Mi motivált, ha csibész voltam, mitől éreztem rosszul vagy jobban magam, mi hiányzott a szüleimtől, milyen volt iskolásnak lenni. Vagy épp miért utáltam a spenótot, és miért ettem volna csokit csokival egész nap. Egyszóval, 20 évesen teljesen azonosulni tudtam a gyermeki gondolkodással, hiszen igazából még én is gyerek voltam.

40 évesen ezeket az érzéseket már csak keresem. Könyveket olvasok, hogy miért sír a gyerek, hogyan beszéljek vele, hogyan hallgassam. Mi történik a kamaszkor időszakában, és egyáltalán, mi lehet a fejében?

20 évesen nem érdekeltek a szülői értekezletek. Akkor néztem az ellenőrzőt, ha már szóltak a suliból, hogy alá kéne írnom. Nem írtam leckét a gyerekkel, nem vizionáltam őt felnőttként orvosnak, ügyvédnek. Nem állítottam irányba, nem volt fontos, mi lesz, ha nagy lesz, csak boldog legyen.

FORRÁS: UNSPLASH

40 évesen SZMK tag vagyok, ismerem a gyerekem barátjának a szüleit, előbb tudom a jegyeit, mint ő. Segítek felkészülni az órákra, dolgozatokra, felvételikre. Fontosnak tartom a tanulást, és persze azt is, hogy boldog legyen. De mintha néha többször is azon kapnám magam, hogy azt hiszem, a tanult ember boldogabb.

20 évesen voltak elveim. 40 évesen is vannak elveim, csak teljesen mások. Az első gyereknél laza voltam, miközben mégis tudtam határozott lenni. Nagyon jól működő szabályokat állítottam fel, és nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak a szabályaimról.

40 évesen nem vagyok laza. Jól működő szabályokat állítok fel, amiket hamar új szabályok váltanak fel, mert rájövök, hogy a régiek mégsem működnek annyira jól. Aztán sokszor elveszek a szabályokban, és néha már a saját szabályaimat sem tartom be.

20 évesen nem engedtem be az ágyamba aludni, 40 évesen igen. 20 évesen előttem állt az élet. Úgy éreztem, minden lehetséges, lehetek bárki, megvalósíthatom minden álmom. Egészséges naivitás dolgozott bennem, hittem a csodákban, az emberekben, a jó sorsomban. Ezzel a tisztasággal és lelkesedéssel neveltem a gyerekem.

40 évesen tapasztalatom van és bölcsességem. Már nem tudok mindenért lelkesedni, a csodákban sem hiszek. Inkább hiszek magamban és abban, hogy amibe energiát fektetek, annak eredménye van. Ezzel a racionalitással nevelem a gyerekem.

20 évesen arra tanítottam a fiam, hogy legyen empatikus, álljon a gyengék mellé. Álljon ki az igazságért, álljon ki magáért, legyen szabad, higgyen magában, ne háborúzzon, szeressen. És ezt tanítom neki (és a lányomnak) 40 évesen is…

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr