A “barátság extrákkal” felállásnál valaki mindig sérül?

Nagyon jól éreztem magam a társaságában. Évek óta először újra önfeledten tudtam nevetni valakivel. Ahogy üldögéltünk az asztal mellett, észre sem vettük, hogy a kávénk már rég jéggé hűlt, a megkezdett cigink parázsa kialudt.

Komolyabb témákat éppúgy meg tudtunk osztani egymással, bár a kellemes hangulatú vitákat is nevetés tűzdelte. Mindketten hosszú kapcsolaton voltunk túl, ami fájdalmas véget ért. A srác, miután lezárta a történteket, élvezte a szabadságot, az önálló, független életet. Vonzódtunk egymáshoz, de már az első találkozásoknál éreztem, hogy kissé távolságtartó.

Olyasfajta kapcsolatot szeretett volna kialakítani velem, amiben nemcsak, hogy részem sem volt soha, de el sem tudtam képzelni, hogy az ilyesmi működhetne nálam. Afféle “barátság extrákkal”, mindenfajta elköteleződés nélkül. Nem próbálta fűzni az agyamat üres ígéretekkel, nem arra hajtott, hogy olyan válaszokkal bombázzon, amiket hallani szeretnék. A visszautasítást is intelligensen fogadta volna.

Úgy éreztem, ez nem én vagyok. Biztos voltam benne, hogy az ilyen kapcsolatokban valaki egyszer sérülni fog… De mégis belementem a dologba. Egész egyszerűen elfáradtam. Untam a súlytalan szerelmi vallomásokat hallgatni, a felelőtlen ígérgetéseket, amik hamis reményt tápláltak bennem újabb és újabb fájdalmakat okozva.

Mindig hosszú párkapcsolataim voltak. Nem volt időm megszokni, hogy egyedül vagyok. Épp azt az időszakomat éltem, amikor bőven volt erre lehetőségem, életemben először. De cseppet sem éreztem jól magam tőle. Amikor ezzel a sráccal megismerkedtem, vágytam az intimitásra, egy simogatásra, az emberi érintésre. Egy jó szóra, ami nem feltétlenül a szexről szól.

FORRÁS: UNSPLASH

Végül én voltam az, aki megszenvedte az egészet. Semmi jogom nem volt számon kérni, ezért jó ideig hallgattam. Eközben titokban elcseszett romantikus filmjeleneteket utánoztam: bűvöltem a telefont, hogy írjon végre, percenként a kijelzőt pásztázva a tekintetemmel… Úgy éreztem, az ilyesmiben nem vagyok jó.

Nem, én abban voltam igazán otthon, hogy reggelente egy órával hamarabb keljek azért, hogy kávét és reggelit készítsek a pasimnak. Aki, miközben a konyhapultnál gubbaszt félálomban, időről időre a hasamra hajtja a fejét. Mintha csak ezekből a mindennapi, apró gesztusokból merítene erőt hozzá, hogy elinduljon reggelente.

Abban viszont nem volt semmi kiszámítható, amikor a “laza kapcsolatom” az együttlétek után hol azonnal összekapta magát és hazament, hol tovább időzött nálam. Hogy az együtt töltött jó hangulatú, majd intim órák után nem kért a gondoskodásból. Elvégre, ez nem egy párkapcsolat. Ő pedig nagyon is jól boldogult egyedül, nem szorult dajkálásra.

Az exem már nekem sem hiányzott. Legalábbis nem a személye. Hanem az, aki mellette voltam – hogy valakié voltam. A csendes kínlódásomból a partnerem persze semmit nem vett észre, elvégre nem volt gondolatolvasó. Én pedig addigra eléggé kiismertem. Tudtam, ha megosztanám vele, mi zajlik le bennem, valószínűleg tapintatosan kezelné. Együttérezne. De nem ámítana jól csengő dumákkal.

Ha megkértem rá, nálam aludt, bár jobban érezte magát, ha a nap végén leléphetett. Hiába szervezett közös programokat, ez volt az a pont, ami mégis felért egy ébresztővel, akár egy váratlan pofon. Társat szerettem volna magam mellé. De ha őszinte akartam lenni magamhoz, be kellett látnom: vágyak ide vagy oda, egyedül is meg kell találnom a helyemet.

Nem egy férfitól kell várnom, hogy valakinek, hogy hasznosnak érezhessem magam. Azt szokás mondani, az az igazi szerelem, amikor két félből egy egész válik. Pedig két egész tud sikeresen működni együtt, akik észrevétlen csiszolják, segítik, jobbá teszik egymást. Mégis, amikor újfent egyedül töltöttem az éjszakát, úgy simítottam végig a mellettem lévő, üres helyet az ágyon, mintha csak várnék valakire.

Vagy valamire.

Ismét a könnyeimmel küszködtem, bár végtelenül dühös is voltam magamra. Miközben komplett idiótának éreztem magam, mégis ott zakatolt bennem a kérdés: mikor múlik már ez el?!

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok