A falusi nagyszüleimnek köszönhetem az értékrendemet!

A tavasz első jeleit ízlelgetve ülök az erkélyen. Még korán van, de a napsugarak langyossá varázsolják a levegőt. A forró kávésbögrémet szorongatva nézem fentről, ahogy két gyermek önfeledten focizik a réten. 

Azon tűnődöm: milyen jó, hogy ma is látni boldog, élményekkel teli gyermeki sorsokat. Aztán behunyom a szemem, és felidézem a 30 évvel ezelőtti emlékeimet.

Szerettem gyereknek lenni. Pedig úgymond burokban nőttem fel, sok emlékem nincs a nagyszülői portán kívül. Keveset voltam barátokkal, és kisvárosi gyerekként szinte falusi életet éltem. Imádtam minden egyes percét. Szerettem a reggeleket, mikor nagymamám sarkig nyitotta a szoba ablakait, én pedig a pihe-puha dunnát a fejem tetejéig húzva álmodoztam.

A szívem csücskei voltak az ébredés utáni közös programok. Míg nagyapám ellátta az állatokat, én a heverőn játszva néztem nagymamámat, hogy milyen szorgosan gyúrja a csigatésztának valót a vasárnapi húslevesbe.

Mikor nagyobb lettem, kaptam egy fa rajztáblát és egy szépen megmunkált seprőnyél darabot sikáló gyanánt. Aztán a kis sámlira telepedve tanultam ki a csigatészta készítés fortélyait. A nyári konyha előtti lépcsőn ülve ámulattal néztem mindig, mikor nagyi tyúkot bontott, vagy épp a kukoricacsuhéból készített nekem játékbabát.

Ha valami nyalánkságra vágytam, kristálycukrot melegített, vizes fedőre öntötte, és dió darabkákat szórt bele. Majd amikor az egész megdermedt, összetörtük, és azt majszolgattam. Szerettem, amikor nagyapám kaszálás után eljött értem a szomszéd portáról, hogy magával vigyen, felültessen a gondosan lekötött szénaboglya tetejére, és úgy toljon haza.

Mint egy királylány, úgy éreztem magam. Emlékszem, a fűrészbakjából lovacskát csináltunk, mert imádtam a lovakat, és akkoriban tombolt a Zorro-mánia. Ha a környékre szántani jöttek, mindig átvittek a földműveshez, aki megengedte, hogy egy kicsit felültessenek a lóra.

FORRÁS: UNSPLASH

Akkoriban nem tudtak volna nekem ettől nagyobb ajándékot adni. Nem is tudom megfogalmazni, milyen hatalmas és örökre maradandó élmények voltak ezek a látszólag semmitmondó apróságok. Minden álmom az volt, hogy egyszer nekem is saját lovam legyen.

Nyári szünetben a barátnőm gyakran volt nálunk. Persze azért nem éltünk elszigetelve az átlagos élettől, de jobban szerettünk az esővízzel telt, régi, rozsdás vashordókban pancsolni, mint strandra járni. Ha épp nem volt semmi más ház körüli teendő, nagyapám nyuszijainak pici, gondosan megépített óljait csinosítgattam.

Nagyapa nem bánta, hogy az összes szöget elhasználtam. A nagy, erős kezeivel óvatosan fogta az én apró, pici kezeimet, míg rongydarabokat szögeltem a drótháló elé, hogy a nyusziknak ne süssön a nap a szemébe. Délután aztán örömmel rohangáltam nagyi után a tyúkudvarban, míg behajtottuk az állatokat.

És fontosnak éreztem magam, amiért én önthettem búzát eléjük esténként. A nyulak elé tápot tettünk, és boldog voltam, mikor a kezemből rágcsálták a szénát. Míg nagyi zsámiskát főzött vacsorára, nagyapám beültetett a színes, kis fa hintába a kertben.

Bár akkoriban nem tudatosult bennem, fantasztikus, élményekkel teli, boldog gyermekkorom volt. Egy olyan életet és értékrendet kaptam a falusi nagyszüleimtől, amiért soha nem lehetek elég hálás. Bár a drága jó nagyapám már a felhők fölül vigyáz rám, mindent átadok majd a gyermekeimnek, amit tőle tanultam. És bízom benne, hogy a mai rohanó, pénzorientált világban egyszer majd újra ezek a dolgok jelentik a valódi értékeket.

Nyitkép: Unspalsh