A gazdátlan kutyákat az emberekbe vetett bizalom élteti…

A tekintete könyörgött. “Vigyél haza!” – üzenték azok a szomorú melegbarna szemek. A kutyus a rácshoz szorította az orrát és nyöszörgött. Nem vágyott másra, csak hogy szerethessen, és hogy őt is viszontszeressék. Bár korábban szó szerint kivert kutyaként élte az életét, mégsem vesztette el a hitét az emberekben. 

Krisztit meglepte ez a feltétel nélküli bizalom, és könny szökött a szemébe. Hogyan lehet, hogy elkergetik a háztól, úton-útfélen belerúgnak, éhezik, szomjazik hónapokon keresztül, és mégis még mindig vágyik a “simabőrű” érintésére – morfondírozott magában. 

Milyen önzetlen lélek az, amelyik szinte bármit képes elfelejteni annak reményében, hogy aki egyik kezével mindent elvett tőle, a másikkal adni fog! Ételt, hajlékot, törődést nyújt majd neki. Márpedig Blöki hitt az emberben. Abban a hatalmas isteni lényben, amely egyszer megszelídítette, csak aztán valahogy megfeledkezett arról, hogy amit megszelídített, azért felelősséggel tartozik. 

Ez a kis szőrgombolyag őszinte reménnyel csillogó szemeivel kérte számon mindezt most Krisztitől. Nem tudta, mi a bűne, hogy nem kell senkinek. Talán a megrágott kerítés miatt tették ki a szűrét, vagy mert olyan hangosan nyüszített, amikor láncra volt verve, hogy nem tudtak aludni tőle. Emlékezett rá, milyen boldog volt, amikor a gazdi végre eloldotta és kocsikázni vitte. Szeret! – ujjongott akkor. Aztán a kirándulás sajnos rémálommá vált. 

Forrás: Unsplash

Azt hitte, csak piknikezni állnak meg az út szélén, hogy szabadon futkározhasson az út menti mezőn. De amikor éppen az egyik szimpatikus fa törzsét locsolta meg, hallotta, hogy becsapódik az autó ajtaja. Vége a kirándulásnak – gondolta és megindult a kocsi felé. Megdöbbenve látta, hogy az nélküle indul el. Hé, itt vagyok!!! – kiabálta volna, ha beszélt volna embernyelven, így azonban csak kétségbeesetten ugatott. Szaladt az autó után, ahogy csak a lábai bírták. Ne hagyj itt! – csaholta. 

Aztán már nem látta a négykerekű pöfögő szörnyeteget, így kimerülten leült az út közepén. Rémisztő dudaszók közepette támolygott arrébb. Ekkor kezdődött gazdátlan élete, amely hónapokig tartott. Próbált barátkozni, de sehol sem látták szívesen. Aztán egyszer egy kolbászillatú férfi elhozta ide, ahol enni és inni kapott és bezárta ebbe a négylábúakkal teli ketrecszerűségbe. 

Nem volt rossz hely, de érezte, hogy ez nem egy otthon, bármilyen jól bántak is vele. És akkor megjelent itt ez a biztonságot árasztó nő, aki mintha egy láthatatlan pórázzal húzta volna magához. Képtelen volt elmozdulni mellőle. Kriszti csak nézte az ebet, ahogy az megfeszülve várakozik.

– Döntöttem. Ő lesz az – hallotta a nő hangját. Ekkor kinyílt a rács ajtaja, és egy új élet kezdődött…    

 Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂