A robot ápolóké a jövő! – Esély egy emberibb időskorra?

A robotizált munkaerő víziója – és az arra épülő kezdetleges gyakorlat – időről időre megjelenik a modern társadalmak homlokterében.

Amerikában és Svédországban már több olyan idősek otthona és kórház is van, ahol gépek cserélik az ágytálat és ültetik kerekesszékbe a beteget. De vajon ez a végső elembertelenedés egyik első csapása, vagy épp ellenkezőleg, üdvözlendő változás?

Hiányzó munkaerő 

Nos, ami azt illeti, az egész világon óriási hiány van olyan ápolókból. A várható élettartam egyre növekszik, az emberek egyre tovább élnek, az orvostudomány fejlődésével olyan betegek is megmenthetőek, akik korábban elhunytak volna. Jelen állapotukban azonban egész hátralévő életükben segítségre szorulnak.

Egyre több ápolóra, segítőre van szükség, azonban csak kevesen hajlandóak felvenni a munkát, hiszen az lelkileg és fizikailag is megterhelő. Ráadásul – a Londonban ágytálazó magyarok tömegeinek perspektíváját leszámítva – erősen alulfizetett is. Egy ápoló, gondozó adott esetben kénytelen emelgetni a beteget, az ürülékét takarítani, etetni. Miközben természetesen lelkileg is megviselheti őt a beteg szenvedése, leépülése, majd elkerülhetetlen halála. Megterhelő továbbá a felelősség is, amivel a beteg körüli feladatok észben tartása és koordinálása jár.

Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a fejlett világban mindenhol csökken a születések száma, felmerül egy jogos a kérdés. Ha egyre kevesebb fiatalnak kell ápolnia egyre több idős embert, vajon hányan maradnak ellátás nélkül? Belegondolni se merünk. Az ápolói munkakör részleges vagy teljes robotizációja erre a súlyos, mindannyiunkat (előbb-utóbb) érintő problémára igyekszik megoldást találni.

Forrás: Unsplash/illusztráció

A jövő 

Legyünk optimisták, képzeljük csak el a leginkább ideális forgatókönyvet. A 98 éves demens, lassan mozgó Pista bácsit átpelenkázza és a kerekesszékbe emeli a robot. Adagolja és beadja a gyógyszereit, miközben az ápolójának marad ideje és energiája arra, hogy egy kicsit beszélgessen az öreggel. Jó esetben a robotizáció ugyanis nem azt jelenti, hogy az idősek, betegek nem látnak többé emberi arcot. Hanem azt, hogy – a szükségszerű fizikai terhek robot felé történő delegálásával – épp több emberi kontaktban lehet részük.

A jelen 

Sajnos ettől a legtöbb intézményben, otthonban igen messze vagyunk. Egy ápolóra rengeteg idős, beteg ember ellátása jut. Mire leülhetnének, annyira fáradtak, hogy sok esetben nincs energiájuk és idejük arra, hogy felolvassanak az újságból, játsszanak egy kártyapartit a beteggel, vagy csak kötetlenül beszélgessenek vele egy órát.

Nem lenne-e fantasztikus, ha a technika eljutna odáig, hogy minden ápolónak kevesebb fizikailag és mentálisan megterhelő feladata volna? Így saját robot üzemmódja helyett épp az emberi oldala domborodna ki jobban munkája során… 

Ha azon sóhajtozunk, hogy a nem is annyira távoli jövőben bennünket már talán robotok ápolnak majd idős korunkban, gondoljunk csak bele: egyelőre az ember irányítja a gépet, nem fordítva. És ha így van, a mi kezünkben marad a döntés, milyen ügyek szolgálatába állítjuk a csúcstechnológiát. Arra, hogy végleg elembertelenedjünk, elidegenedjünk a minket körülvevő embertársaktól, vagy épp ellenkezőleg. Arra, hogy a fiatalabbak emberibb körülmények között dolgozhassanak, az idősek pedig emberibb körülmények között élhessék le életük hátralévő részeit.

Egyelőre még nem tart ott a technika, hogy jó minőségű, tömegesen olcsón és könnyen előállítható robotápolók népesítsék be a fejlett világot. De ki tudja, mire mi oda kerülünk, hogy fél évszázad múlva – ha addig nem romboljuk még le a Földet – magunk szorulunk gondozásra, talán már ez lesz a bevált módszer. Nem jobb felkészülten és nyitottan várni, ami előttünk áll?

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂