A valóság kevésbé szörnyű, mint a képzeleted…

2022-02-07 Szerintünk

Talán tapasztaltad már, hogy vannak szövegek, monológok, amiket szinte folyamatosan futtatsz magadban a nap során. És többször előfordul az is, hogy ezek a belső monológok nem épp a szerethetőségről és a pozitív megélésekről árulkodnak.

Előfordul, hogy észre sem vesszük, gondolataink milyen károsak tudnak lenni a nap végére. Mennyire erőtlenné és kiégetté tesznek minket. Nem vagyok hurráoptimista, sőt, kifejezetten károsnak találom a tökéletesre kiszínezett életképet, hiszen ahogy semmi sem, úgy az élet sem lehet zökkenőmentes. Nem lehet csak jó vagy rossz. Kell, hogy legyen átmenet, amiket meg kell élnünk, meg kell tanulnunk, ami elvezet a rosszból a jobb felé, vagy épp fordítva.

Mindannyian arra vágyunk, hogy érzelmileg egészséges és elérhető partnerekké váljunk, legyen szó párkapcsolatról, munkahelyről, vagy akár a szüleinkkel való kapcsolatról. Ezért hasznos tud lenni, ha megpróbáljuk megfejteni, honnan ered az a bizonytalanság, ami képes megmérgezni emberi kapcsolódásainkat. Ahhoz, hogy megakadályozzuk, fel kell ismernünk a helyzetet, és nem engedhetjük, hogy eluralkodjon rajtunk a “méreg”.

 Az őszinteség hiánya 

Legtöbbször az ember fél beszélni arról, ami bántja. Fél az elutasítástól, attól, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha vállalja, amit gondol. Mert esetleg régen már megtapasztalta, és nem lett jó vége, ezért inkább csendben hergeli önmagát.

FORRÁS: UNSPLASH

 

Legyen szó párkapcsolatról, szülői kapcsolatról, vagy akár a főnöködről, legyél bátor és állj elé! Mondd el neki, amit gondolsz empatikusan, tisztelettel, és nézd meg, mi történik! Többet ér egy őszinte pillanat, mint egy elfojtásokkal teli élet, amiben magadat pusztítod.

 Képzelgés 

Amikor úgy érzed, hogy mindenki rólad beszél, a hibáidat keresik, nevetnek rajtad. Amikor úgy érzed, te vagy az egyetlen, aki nem jól teljesít a munkahelyén, te vagy az egyetlen, akit nem szeret a párja. Állj meg egy pillanatra, gondold végig, mennyi mindent teszel, mennyit dolgozol, hogy mennyit számíthatnak rád! Gondold végig, tényleg van-e okod ezeket képzelni. Tudd, hogy jó vagy abban, amit csinálsz!

 Illúzió 

Ahogy a számunkra élhető illúzióban tudjuk ringatni magunkat, úgy megy ez a másik oldallal is. Képesek vagyunk a végletekig rossz színben látni az életünket, akkor is, ha nincs rá különösebb okunk. Mindent elképzelünk, csak a valóságot nem, ami sokszor nem is olyan rossz, mint ahogy gondoljuk. Csak félünk szembenézni vele, mert nem olyan, mint másé.

 Játszmák 

A játszmázás csúnya dolog. Visszaélni az ember jóindulatával, bizalmával, szeretetével. Ha úgy érzed, játszanak veled, kihasználnak, ne fojtsd el magadban! Ne görgesd magad előtt ezt a csomagot, hanem lépj! Ne hagyd, hogy bárki is kihasználjon, meg kell húzni a határokat – akkor is, ha ez másnak nem tetszik. Aki tiszteletben tart téged, nem játszik veled.

Mérgező gondolatok hatása a testre

Ahogy mentálisan és lelkileg sem tesz jót az önostorozó, önbüntető gondolkodás, azt, hogy lekicsinylően méregetjük magunkat a tükörben, folyamatosan negatív gondolataink vannak, a testünk is megsínyli. Jelentkezhet ez fájdalommal, emésztési zavarokkal, gyengeséggel, kedvtelenséggel, fáradtsággal és számos más tünet formájában.

Fejben lejátszott helyzetek, vagyis az agyalás

Ebben vérprofi vagyok, és azt hiszem, nem kell bemutatnom senkinek sem. Ez a legveszélyesebb tevékenység, amivel folyamatosan szabotálni tudjuk a változás esélyét. Az elménk olyan hatalmas, hogy a legapróbb dolgokból is képesek vagyunk óriásit csinálni. És a legrosszabb forgatókönyvet is megírjuk két pillanat alatt egyetlen szóváltásból, ami nem úgy alakult, ahogy vártuk.

Gondold végig, mennyire életszagú az a verzió, amivel rombolod magad, vagy esetleg adhatnál esélyt a helyzet kibontakozására…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok