Amikor a kapálástól voltál boldog, és a gyerek is pofonokon edződött…

A világ őrületes tempóban változik. Az emberiségnek soha nem volt ilyen jó dolga, mint most, még ha nehéz is elhinni. De sajnos a technikai fejlődés miatt annyi feldolgozhatatlan információhoz jutunk naponta, amennyivel egy ősembernek egész élete során kellett csak megbirkóznia. Mindenről azonnal tudunk, ami a világ másik felén történik.

Nem csoda, hogy a Föld kiszámíthatatlan, rideg, veszélyes helynek tűnik. Azok, akik nem tudnak megbirkózni ezzel, cukormázas érzelgősséggel tekintenek vissza az ifjúkorukra, amikor az “egyszerűbb” világban biztonságban érezték magukat.

„Régen minden jobb volt!” – szajkózzák, csak mert a fiatalkori traumákat összekeverik kedves emlékekkel. Büszkén mesélik, hogy régen nem volt gyerekülés, meg EU-konform játszótér, meg biztonsági öv. A mai puhány semmirekellő gyerekek bezzeg ütéscsillapítós padlón játszanak a kőkemény beton helyett. (Én is emlékszem, mekkora “poén” volt a nyolcvanas években, amikor valaki a négyméteres mászóka tetejéről a betonra esett, betört a feje, és a mentő vitte el.)

Régen a nők még nők voltak! Tudtak rendesen szülni érzéstelenítés nélkül, a maiak meg csak úgy kiszedetik magukból a gyereket meg fájdalomcsillapítót kérnek. Régen a férfiak még férfiak voltak, nem lelkizős puhányok, akik sírni merészelnek, ha szomorúság éri őket.

Régen a gyerekek is igazi gyerekek voltak, akik 15 kilométert gyalogoltak a mocsárban, hogy beérjenek az iskolába. Szeretettel teli nevelés helyett a szüleik verték őket. Ha meglátnak egy fakanalat, vonalzót vagy derékszíjat, persze ők azóta is szeretettel gondolnak a bántalmazó szülőkre. „Ettől lettünk emberek” – vallják büszkén és nem bírják elviselni a tudatot, hogy már a világ összes civilizált országában tilos verni a gyereket.

Az sem jó, hogy a négynapos munkahét bevezetésén is egyre több cég dolgozik. „Négynapos munkahét? – akadékoskodnak. – Minek az?! Régen az emberek keményen dolgoztak, kéthetente volt egy szabad vasárnapjuk, mégis sokkal boldogabbak voltak, mint most! Nem értek rá lelkizni, pszichológushoz járni és egyéb úri huncutságokra, hiszen mindenki kapált. Egész nap kinn voltak a földeken, a tűző napon, kibírták UV-védelem nélkül, nem úgy, mint ez a mai elkényeztetett nemzedék, akik egyfolytában kenik magukra a naptejet.” Hát igen, régen az emberek keményebbek voltak, mint maga a Nap…

Természetesen az összes foglalkozás szart sem ér. Főleg, ha szellemi munkát végzel vagy reagálsz a modern kor kihívásaira. Rohadjon meg a “jutuber”, az influenszer, a reality sztár a több milliós vagyonával, miért nem megy el három műszakba dolgozni? Hiszen régen attól lettünk emberek!

Régen nem parádéztak külföldön, az emberek sokkal boldogabbak voltak a MÁV-üdülőben és a lezárt határokkal ‘73-ban, de amúgy azóta nem jutottak el nyaralni. Hogy két vonatjegy árából el lehet jutni Európába? Nem számít. Aki külföldre megy, az csakis urizáló milliomos lehet, aki nem tudja, milyen az igazi munka.

Forrás: Unsplash

Régen az ételek is jobbak voltak, természetesen. „Fine dining? Mi az ilyen tányért elmosogatjuk otthon!” – dicsőítik a saját egészségtelen étkezési szokásaikat. Régen nem kellett flancolni édesburgonyával vagy avokádóval, de mindenre volt pirosarany. Szükségtelen volt szuvidálni, blansírozni meg zsülienre szeletelni a répát, de legalább lelógott a tányérról a zsírban kisütött rántott hús!

Amikor már volt tévé, a szórakozás kimerült az Onedin-család megnézésében, nem kellett fölösleges luxus dolgokra költeni, mint a mai fiatalok a Netflix meg a HBO Max előfizetésükkel.

Pedig amúgy régen egyáltalán nem volt jobb. A környezet- vagy állatvédelem még gyerekcipőben járt, az emberi jogok védelméről, dolgozók jogairól vagy az esélyegyenlőségről nem is beszélve. Megfizethetetlen volt utazni, rengeteg betegséget nem tudtak még kezelni, és sokkal behatároltabban éltek, mint most.

Az agyunk egyszerűen kiszínezi a régi emlékeket. Automatikusan kitölti a hézagokat olyan eseményekkel kapcsolatban, amelyeket meg sem tudunk ítélni objektíven, mert érzelmileg érintettek vagyunk benne. A fiatal felnőttkorhoz társul a legtöbb érzelem és megszépült emlék – ezért a nosztalgia.

Pedig a jelenben élni sokkal izgalmasabb. Szinte bármire megvan a lehetőség. Akárhány évesen újra lehet kezdeni – akkor is, ha rengetegen nem hiszik ezt el és inkább a múltba menekülnek a most elől.

Nyitókép: Unsplash