Annyira nem kellettél másoknak, hogy néha magadnak sem kellesz…

Nagyot kortyolsz a kávédba. Egyik kezeddel a bögréd szorongatod, másikkal a kardigánod próbálod jobban összehúzni magadon. Csak bámulsz a semmibe a szakadó esőn keresztül és a sietősen lépdelő embereket látva az életeden tűnődsz.

Látod a két copfba fogott hajú szőke kislányt az anyjával kézen fogva a kis rózsaszín esernyő alatt sietni – szinte hallod a boldog kacajukat. Nem az esővel, nem a rideg ősszel foglalkoznak, hanem elfogadják, ami van, és mindent boldogan élnek meg.

Irigység gyullad a szívedben. 

Látod a zebra előtt tétován toporgó idős nénit, akihez egy kapucnis srác siet oda, hogy átsegítse az úton. Látod a lassú lépteket és azt a mérhetetlen hálát a néni arcán. A mérhetetlen hálát, ahogy a fiúra néz, hogy talán mégis van még egy fikarcnyi jóság néhány fiatalban.

Látod az órájukat idegesen bámuló, dugóban ragadt üzletembereket, és látod a munkásokat az eresz alá húzódni az egyre jobban zuhogó eső súlyos cseppjei elől. Látod, hogy az élet dübörög odakint, hogy a boldogság nem halt ki az ősz beköszöntével, csak többnyire a falak közé költözött. Picit talán dühös vagy, mintha az emberek direkt rejtegetnék előled a boldogságukat, hogy annyi örömöd se lehessen, hogy más helyébe képzeld magad.

Megfordulva látod, hogy az irodában sürögnek a kollégáid. Jól ismered őket. Tudod, kit vár otthon melegség és szerető család, és ki az, aki inkább a városban kóborol, mintsem az üres lakásába siessen a hosszú munkanapok után. Tudod, ki megy haza a megunt feleségéhez, és tudod, ki lép le gyáván, plusz munkára hivatkozva egy szeretőhöz. Tudod, ki az, akit egy igazi társ vár otthon, és ki az, aki csak megélhetési okokból nincs egyedül.

Irigyled a boldog párokat, de olykor mindenkit irigyelsz, aki nincs egyedül. Akkor is, ha pontosan tudod: maga a pokol, amiben a másik él. Aztán észbe kapsz és mosolyogsz, hogy tulajdonképpen nem is vagy olyan rossz helyzetben. Nem köt közös hitel valakihez, akit a hátad közepére sem kívánsz, és nem kell megalázva érezned magad az esetleges megcsalások miatt.

Persze az örömöd addig tart csak, míg mások sokszor színlelt boldogságával nem találod szemben magad. Mert akárhogy is, szeretnél már te is vigasztaló ölelésekbe burkolózni, ha hazaérsz. Szeretnél egy fárasztó nap után egy bögre forró teát a párodtól. Szeretnél már gondoskodni valakiről, amikor semmihez nincs ereje. És szeretnéd valakire csak úgy rázúdítani azt a temérdek szeretetet, amit a sok közömbös ember beléd zárt az elmúlt időkben.

Ez a vágy mind benned ragad és csak mérgez téged.

Mérgez, mert feleslegesnek érzed magad, mintha a te törődésed nem érne fel máséval. Mérgez, mert mindent megadnál azért, hogy legyen, akinek a te szereteted a vigasz, a te ölelésed a minden. Ám minél jobban vágysz egy ilyen társra, annál nagyobbat csalódsz. Inkább a munkába temetkezel, csak hogy a magány ne találjon esténként fogást rajtad. És képes vagy órákig lapulni a kihűlő autódban, minthogy újra a magány öleljen át az ágyban fekve éjszakánként.

Annyira nem kellettél másoknak, hogy néha saját magadnak sem kellesz. Csak létezel a benned ragadt tonnányi szeretettel és nem találsz kiutat. Ha vársz, hiába – nem jön a csoda. Ha teszel, akkor meg valami ismeretlen okból csak egyre nagyobbakat rúgnak beléd. Vajon ebben a világban már tényleg nincs az embereknek igénye a szeretetre? Elfelejtettünk szeretni, vagy soha nem is tanítottak meg rá minket?

Egyszeriben úgy érzed, mintha gondosan be kellene most azonnal csomagolnod a szívedet és elrejteni a fiókod legmélyére. Hogy ne dobogjon ott benned semmi, ne érezd, amiket nem akarsz érezni, és ne legyen, ami könnyeket diktál beléd. Hirtelen szégyelled magad, mert ember vagy, mert érzel… Aztán nyílik az ajtó, a főnök felesége és a kisfia áll előtted. A gyerek csillogó szemeiben azonnal elveszel. És az egész napos eszmefuttatásod kukába dobva tovább keresed szívszakadva azt az embert, aki a másik feledként családdal ajándékoz majd meg…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂