Apró gyerekként láttam meg a karácsony szellemét…

Eliza 3 éves volt, amikor először találkozott a karácsony szellemével. Nagy, kíváncsi szemeit tágra nyitva, süteménytől ragacsos ujjait az ablaknak nyomva, apró ajkai közt kiszűrődött a lehelete, ami bepárásította az ablaküveget.

Sokszor játszotta ezt később felnőtt korában is, amikor belehelte az üveget és rajzolt rá. A kis Eliza a homályos ablakon keresztül látta meg először a gomolygó apró füstfelhőt. Fölfelé szállt, mint a gőz, és tekergőzött a téli hideg levegőben, összecsapva a hűvös széllel. Azon a hóeséses decemberi napon Eliza gondolatban megszólította a szellemet. Nem akarta, hogy más is hallja rajta kívül, vagy felfedezzék azt a csodát, amit neki sikerült.

A szellem lassan az üveghez lebegett, és ujjbegyével megérintette Eliza ujjait az üveg túloldalán. A kislány szép dolgokra kezdett gondolni, miközben egyre nézte a kis párafelhőt. Arra gondolt, hogy szeretne egy kistestvért, akihez éjjelente majd odanyomja a homlokát, és együtt alszanak el, és akivel még a plüssállatait is megosztja majd. Az anyukájának egy szép fülbevalót kért a szellemtől. Úgy sírt szegény, amikor elveszett a fele, mint ahogy ő szokott, ha nagyon fáj, amikor elesik.

Anya mindig azt mondta, csak fáradt, csak azért sír, de Eliza nem tudta, mit is jelent az pontosan. Apának szerszámokat kért, mert olyan ügyesen szerel meg mindig mindent, de egyszer a mosógépet nem tudta, és szerelőnek kellett jönnie, akitől Eliza nagyon félt, és elbújt a saját kis kuckójában a szobában, ami csak az övé volt. Aztán a szerelő azt mondta, nem lehet megmenteni, így újat kellett venni.

Anya meg emiatt nem kapott új fülbevalót. Bár Eliza nem értette, mi köze egymáshoz a mosógépnek meg a csillogó kis aranykarikának. A kislány évről évre, mindig újra beszélgetett a szellemmel. Ahogy idősödött és növekedett, sajnos nem látta többé a szellemet, de tudta jól, hogy létezik. A szíve mélyén hitt benne, és minden decemberben az első hóeséskor végigcsinálta a rituálét.

FORRÁS: UNSPLASH

Ujjait az ablaküvegre tapasztotta, homlokát az ablaknak döntötte, és nagy szemekkel bámult a havas tájra, maga elé képzelte a szellemet, akit kicsiként látott. Elkezdte érezni, ahogy végig simítja a szeretet, és a gerincén végigfut a karácsony békéje. Ahogy teltek az évek, egyre több embernek kért ajándékot a szellemtől.

Egy idő után már nem tárgyakat, csak érzéseket, boldogságot, vidámságot, erőt és kitartást az élethez.

Mindenkinek azt, amire a legnagyobb szüksége volt ebben a világban. Egy idő után úgy érezte, a karácsony szelleme már nem az ablakon túl ül, hanem beköltözött az ő szívébe, és már önmagának fogalmazta meg a gondolatokat. Karácsonyra türelmet ajándékozott – egy teljesen fekete puzzle képében.

Boldogságot, üvegbe zárt forrócsokival. Törődést, egy becsomagolt öleléssel, és erőt a hallgatásával azok felé, akiknek nagyon sok mondanivalójuk volt. Eliza sosem volt szegény vagy gazdag, de mindig tudott adni abból, amiből a legtöbb volt neki: a karácsony szellemének a reményéből és kitartásából. Sok év múlva, amikor Eliza szülei meghaltak, és a házat örökségként megkapták, együtt beköltözött oda a férjével és a kisfiával.

Egyik este éppen a vacsorához tette fel a tésztát főni a tűzhelyre, ahol mindig az anyja serénykedett korábban, amikor meglátta, hogy a fia ujjait az ablakra támasztva az átható sötétségbe bámul nagy, csillogó, reményteli szemekkel. És akkor egyszerre rájött mindenre.

Újra látta a karácsony szellemét, amit hároméves lelkével látott, a fazékból felfelé illanó gőzt a konyhában, amit a karácsonyfa izzóinak fényében tükröződni látott az ablaküvegen. Letérdelt a fia mellé, és áhítattal, mosolyogva nézték a gomolygó gőzfelhőt a sötétségben, a karácsony szelleme pedig körbeölelte őket.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr