Ő ezzel egyáltalán nem értett egyet. Szerinte teljesen normális, ha egy férfi busszal közlekedik mindenhova és alkalomadtán a nő viszi jobbra-balra. A téma kapcsán gondolkodóba estem: vajon a mai pasik felé mennyire elvárás, hogy tudjanak vezetni? Ha egy hímneműnek nincs autója vagy vezetési engedélye, már nem is jöhet szóba mint lehetséges pár?

Egy hazai kutatás szerint a jogsi fontosabb a pasiknak, mint a nőknek, ugyanis 91%-uk rendelkezik vele, míg a nőknek csak a 76%-a tud  vezetni. Nem csoda, hogy a férfiak évi átlag 18000 kilométert vezetnek, míg a csajok csak 10000 kilométert.  Na de akkor miért futunk bele sokszor vezetési engedéllyel nem rendelkező pasikba?

Sok barátnőm panaszkodik ezért. És én is vettem már részt olyan randin, ahol autóval voltam, de a pasi gyalog. Simán hazavitette magát, sőt, még le is szögezte, hogy neki nincs jogsija és nem is kívánja egyhamar letenni. Mert neki teljesen jó a tömegközlekedés. Persze egy embernek ezer meg egy oka lehet, amiért nem vezet. Például csak kis távokat tesz meg, amiért nem érdemes kocsit vennie.

Vagy minden rokona, barátja egy városban lakik. Valamiért fél vezetni, vagy éppen egyszerűen nem úgy hozta az élet, hogy jogsit szerezzen. De azért valljuk be, elég romantika romboló tud lenni a randikon, ha egy pasi folyton hazaviteti magát a nővel. Amikor mi, nők, ismerkedünk, sokszor negatívan éljük meg az ellenkező nem jogsinélküliségét, bár ezt számos tényező ellensúlyozhatja.

FORRÁS: UNSPLASH

Régen a férfi hazakísérte a nőt a randevú után. Talán emiatt a lovagi gesztus miatt várjuk el máig, hogy az erősebb nem képviselője biztonságban hazajuttasson minket. Erre pedig megoldás lehet egy autó. Amikor megismerkedünk valakivel, akaratlanul is eljátszunk a gondolattal, milyen lenne vele a jövő. Kicsit előretekintve felmérjük az erőviszonyokat, és hogy milyen a pasi jelleme, külseje, családi háttere, egzisztenciája.

Utóbbiba pedig a jogsi is beletartozik. Ha hazautazunk vidékre a családhoz, el tud majd vinni minket? Ha családot alapítunk vele, tud majd segíteni a gyerekek furikázásában? Lehet majd rá számítani, hogy elugorjon értünk a munkahelyünkre? Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyek felmerülhetnek bennünk nőként.

Én úgy gondolom, manapság nehéz vezetési engedély nélkül létezni, mert sok helyzetben – akár egy munkahelyi pozíció betöltéséhez is –  szükség van a jogosítványra. Ugyanakkor nem lehet csak ez alapján megítélni egy férfit, hiszen rengeteg pozitív tulajdonsággal ellensúlyozhatja a jogsi hiányát. Nekem is fontos, hogy a párom vezessen, de ez alapján sosem választanék társat magamnak.

Egy férfi nem attól lesz férfi, hogy tud-e vezetni vagy sem.

A mai világban nem könnyű egy autó minden költségét finanszírozni, egy kocsinak nem szabad státuszszimbólumnak lennie. Ugyanakkor a mai modern férfiképhez talán már hozzátartozik a jármű és a jogosítvány megléte, és adódhatnak olyan esetek, amikor szükség van a másik vezetési tudására.

Nyitókép: Unsplash

The post Egy férfi, akinek nincs jogosítványa, kevésbé vonzó? appeared first on Igazinő.

Viszont a fiával annál inkább, sőt, őt végérvényesen magához akarja venni. Felmerült bennem a kérdés: milyen apa az olyan, aki egy válás során a két gyermeke közül az egyiket nem szeretné? Korábban nem ütközött ki ilyen gond a házasság során? Mert nyilván, ha most nem akarja a kislányt, korábban sem lehetett a szíve csücske.

A barátnőm arra a kérdésre, hogy miért csak az egyik gyereket szeretné az apa, azt mondta, állítólag nem találja a kislányával a közös hangot, mert ő még csak 4 éves. És a 13 éves fia amúgy is közelebb áll hozzá „stílusban”. Szuper, akkor azért, mert a picivel többet kell foglalkozni, már nem kell az apának? Azon is elkezdtem filózni, hogy vajon mit jelent az, hogy stílusban közelebb áll hozzá a fiú.

Persze, hogy az azonos nem képviselői hasonlítanak pár dologban, ez eddig oké, de ezenkívül vajon még mi lehet? Ezek nyilván csak külsőségek. Egy lány nem állhat ugyanolyan közel az apjához, mint egy fiú? Akárhogy is agyaltam a témán, nem tudtam megfejteni apuka észjárását. Engem, mint nőt, kifejezetten nehezen érintett ez a téma, és talán kicsit magamra is vettem.

Kisgyerekként én nagyon sok marhaságban benne voltam, és rengeteget hülyéskedtem apukámmal. Nem mondanám, hogy fiúsnak lettem nevelve, de játszottam én is olyanokat, mint egy fiú. Már kicsiként lőttem légpuskával üres csigaházakra a kertben. Igaz, egyke vagyok, nincs testvérem, de mennyire rossz lett volna, ha anyukám közölte volna velem, hogy „Kicsikém, apa csak Pistikét szeretné a válás után, téged nem akar látni.”

FORRÁS: UNSPLASH

A válás amúgy is szétszedi a családot, és ilyen-olyan formában sérülni fog mindenki, a levét pedig általában a gyerekek isszák meg. Az, hogy egy gyermek hogyan éli meg a szülei válását, sok mindentől függ. Az életkora is meghatározó, és az, hogy milyen a viszonya a szüleivel. Egy jó szülő, aki úgy dönt, valamiért felbontja a házastársi köteléket a másikkal, megpróbálja valahogy ellensúlyozni hiányát a gyerekeinél.

Nemhogy még válogat közöttük. Ez nem kívánságműsor. Itt nincs választási opciója az embernek, vagy inkább úgy fogalmaznék, nem szabadna, hogy legyen. Mert a legtöbb szülő küzd a válás során a gyerekeiért, nem pedig eltaszítja őket magától. Ha felnő a kislány, majd kelleni fog az apjának, mert kevesebb baj lesz vele?

Szokták mondani, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.

Most, hogy kétgyerekes anyuka vagyok, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy aki ezt kitalálta, annak nem volt még gyereke. Ugyanis minden életkornak megvannak a maga szépségei és nehézségei egyaránt. Mindig fogunk könnyebb és nehezebb pontokat találni az egyes gyermeki korszakokban. A világ pedig azért ilyen szép, mert fiúk és lányok közösen alkotják.

Nyitókép: Unsplash

The post A lányom nem kell, a fiamat akarom – mondta egy apuka váláskor… appeared first on Igazinő.

Volt egy pár, akik az egyik baráti társaságomba tartoztak. Már kezdettől fogva együtt ismertem meg őket. Szépek voltak, fiatalok, szerettek bulizni, kikapcsolódni, utazgatni, élték és élvezték az életet. Egészen addig, míg Dani el nem kezdett drogokat használni és egyre lejjebb csúszni. Az egyik közös bulizásunk alkalmával, ahol ott volt Kriszti is, megtudtam, hogy már nem olyan jó a kapcsolatuk.

Kicsit ittas volt, több sem kellett neki, elkezdett mesélni. Hogy eltávolodtak egymástól, sokat dolgoztak, és az életük tele volt stresszel – de Kriszti elmondása szerint Dani önmagában is megváltozott. Nem tudta megindokolni, miért, csak egyszerűen más lett. Későn járt haza, folyton haverozott. Lehet, nem a legszebb dolog és a helyzet tisztázásának sem a legjobb formája, de volt, hogy a lány utánament kémkedni.

Először arra gondolt, hogy megcsalják, de hamar rájött, hogy nincs új lány a képben. Végül az egyik alkalommal, amikor a szilveszter utáni napokban mosta a szennyest, kiesett valami Dani zsebéből. Pici, apró, rózsaszínű tabletta. Ekkor Kriszti előtt lepergett minden. Próbálta visszaidézni a múltbéli eseményeket, és minden kitisztult.

Értelmet nyert, miért volt még sokszor hajnalban is ébren a fiú, máskor pedig miért volt indokolatlanul letargikus és depressziós. Ezután odasétált Danihoz és megkérdezte tőle, hogy drogozik-e. Ő természetesen tagadott, a pici tablettát pedig a szilveszteri bulival indokolta, állítása szerint ott kapta az egyik haverja haverjától.

FORRÁS: UNSPLASH

Bár kételkedett a válaszban, Kriszti nem hozta szóba a témát többé. De amikor újra és újra később ért haza a párja, és minden alkalommal kitágult pupillával látta, rá kellett jönnie, hogy Dani mégiscsak valamilyen drog hatása alatt állt. Az i-re az tette fel a pontot, amikor a fiú éjjeliszekrényében keresett valamit, és az egyik könyvben elrejtve egy adag fehér port talált becsomagolva.

Itt már tudta, mit kell tennie. Amikor Dani hazajött, ismét elővette, ekkor már kicsit erőteljesebben. Csakhogy a fiút már nem érdekelte Kriszti. Teljesen a kábítószer rabjává vált, a kiutat pedig nemhogy nem kereste, de a lány előtt vett elő egy újabb adag port, majd a dohányzóasztalra csíkba rendezve felszívta. Miután Kriszti elköltözött tőle, párszor próbálta ugyan visszacsinálni a dolgokat és mindent megígért.

De amikor a lány azt mondta, döntse el: vagy a drogokat választja, vagy őt, mindig a párkapcsolat maradt háttérben. Kriszti, bár azóta is fájó szívvel gondol volt szerelmére, tudja, hogy jó döntést hozott. Az alkalmi drogfogyasztásokat, hazudozásokat követően a fiú mára teljesen elvesztette a kapcsolatot a külvilággal.

Egy-két barátja maradt meg, akiktől tudjuk, hogy teljesen szétesett.

Kirúgták a munkahelyéről, agresszív viselkedése miatt mindenki elfordult tőle. A helyzetet sajnos csak rosszabbá teszi, hogy egyáltalán nem akar változtatni és segítséget kérni. Pedig sosem késő újra kezdeni, megváltozni és elfogadni a segítő kezeket…

Nyitókép: Unsplash

The post A drogot választod, vagy engem – döntened kell! appeared first on Igazinő.

Na, de akkor is, őszintén kérdezem: mikor lett a magyar ember ennyire rideg, ellenséges, zord és barátságtalan? A minap mentem a gyerekkel orvoshoz, de mivel nem volt hely a rendelő előtt, az út másik oldalán lévő virágüzlet elé álltam, ahol három parkoló is ki van alakítva.

Majd kijött a virágos hölgy a boltból és rám förmedt: hogy képzelem, hogy ideállok, foglalom a helyet a vevői elől? (Hozzátenném, vevő nem volt sehol, és az út, ahol parkoltam, közterület volt.) Kifejezetten ellenségesen viselkedett. A hétvégi bevásárlás alkalmával pedig, amikor figyelmetlenségből egy nagyobb élelmiszerbolt garázsában bementem a behajtani tiloson, hárman is rám kiabáltak.

Nem igazán válogatták meg a szavaikat, amiért a forgalommal szembe megyek. Nos, igen, nem figyeltem, de rögtön kijöttem onnan, amint észleltem a problémát. És mentségemre szóljon, majdnem a leghátsó sorban történt az eset, ahol körülbelül három kocsi parkolt. Nyilván nem okozott álmatlan éjszakákat, hogy így reagáltak le emberek bizonyos szituációkat, de érdemes elgondolkozni: vajon 5 vagy 10 évvel ezelőtt is így álltak volna a fent említett helyzetekhez?

Engem kifejezetten negatívan érintett mindkét eset, és egy-két órára teljesen elrontották aznap a kedvem. Hazaérve nem tudtam, mi a bajom, aztán rájöttem, hogy mérges vagyok, amiért így beszéltek velem. A hangsúly szerintem itt nem azon van, hogy jogos-e a fenti esetekben az emberek felháborodása, hanem a stíluson. Mióta lettünk egymással ennyire gonoszak?

FORRÁS: UNSPLASH

Miért kell egyből ráförmedni a másik emberre, megjegyzéseket tenni, esetleg kicsúfolni? Több helyről is tapasztalom ezt az újfajta mentalitást, és sajnos nagyon szomorú, hogy ilyenek lettünk. Egyszerűen utáljuk egymást, és kész. Nyilván vannak kivételek, nyilván nem minden ember ilyen, de sajnos egyre több helyen tapasztalom ugyanezt.

A bizalmatlanság és a rossz légkör pedig a párkapcsolatokra és a társkeresésre is rányomja a bélyegét. Már nem merünk teljes bizalommal elmenni egy sima randira, mert félünk. Tartunk a másik féltől, fenntartással és talán némi előítélettel kezeljük az embereket. Kicsúszott a lábunk alól a talaj, bizalmatlanok és mogorvák lettünk az embertársainkkal.

Én aláírom, mozgalmas világunkban rengeteg stressz és egyéb hatás ér bennünket, amelyeket meg kell tanuljunk kezelni. Nyilván vannak szituációk, amikor jogosan ítélkezünk mások felett, és természetesen mindenkinek szíve joga saját véleményt formálni.

De a hangvétel és a stílus már korántsem mindegy. 

Szeretném hinni, hogy egy kis odafigyeléssel, némi kedvességgel és meggondoltsággal talán tudunk változtatni – még ha csak egy kicsit is – a világon.

Nyitókép: Unsplash

The post Mitől lettünk ilyen gonoszak egymással? appeared first on Igazinő.

Nemrég ért véget egy hosszabb, 4 éves kapcsolata, most pedig keresgél a nagyvilágban, de nem túl nagy sikerrel. Múltkor, amikor találkoztam vele, elmesélte, hogy mennyire nehéz rendes pasit találni. Főleg, hogy – állítása szerint – mindig az elérhetetlen pasik kellenek neki. Olyanok, akiket vagy nehéz megszerezni, vagy lehetetlen küldetés.

Amikor megkérdeztem, miért jó ez, nem igazán tudta megindokolni, csupán annyit mondott, valamiért mágnesként vonzzák az ilyen férfiak. Persze a kapcsolat vége mindig összeveszés és szakítás lesz, ugyanis még ha sikerül is megszelídítenie egy-egy elérhetetlen pasit, a személyiségjegyei miatt a kapcsolat eleve halálra van ítélve.

De miért keressük folyton ezt a típust? Mégis mi vonz minket bennük? Okos, határozott nőként is hajlamos az ember lánya ebbe a csapdába esni és ilyen férfit hajkurászni. Az állandó elutasítástól és elérhetetlenségtől csak még érdekesebb és vonzóbb lesz az illető. És sok nő beleesik a hibába, hogy minél nehezebb megszerezni, annál jobban küldetésének érzi.

Az elérhetetlen férfiakkal kapcsolatban kutatások és tanulmányok sokasága zúdul ránk. Nagyon sok oka lehet annak, amiért egy nő az ilyen típust keresi. Annak ellenére, hogy mondjuk az előző tapasztalataiból már pontosan tudja, mire számítson. Egy külföldi kutatásban például olyanokat vizsgáltak, akiket leendő partnerük elutasított valamiért, ám a kikosarazott felek még mindig szerelmesnek vallották magukat.

FORRÁS: UNSPLASH

Kimutatták, hogy a párkapcsolati elutasításból azért nem tudunk menekülni, mert a visszautasítást az agy függőséggel, jutalommal és motivációval való részeit stimulálja. Így ragadhatunk bele az ördögi körbe. Az elérhetetlen férfiak sokszor nárcisztikus és hatalommániás személyiségjegyeket tudhatnak magukénak.

Ezért nagyobb önbizalmat és magabiztosságot sugallnak.

Ez pedig szexuálisan is ellenállhatatlanná teszi őket. Feltehetően ezért vonzódik rengeteg megfontolt, okos nő is hozzájuk. Bár tudják, hogy milyen típussal van dolguk, mégsem bírnak ellenállni nekik és kihívásnak tekintik a megszerzésüket. Pedig ilyen emberrel kezdeni nem a legjobb döntés, ugyanis sanszos, hogy folyamatos csalódás és párkapcsolati kudarcélmény ér minket.

Nyitókép: Unsplash

The post Miért vonzódunk az elérhetetlen pasikhoz? appeared first on Igazinő.

Kezdjük talán azzal, hogy szülni egyáltalán nem olyan habos-babos és rózsaszín dolog, mint a filmekben mutatják. Ott ugyanis a leendő szülők a magzatvíz elfolyás vagy néhány fájás után – amelyet a kedves színésznő mosolyogva, boldogan visel – rohannak a kórházba. Ahol mosolygós és kedves orvosok betessékelik a szülőszobára, majd két nagyobb fújtatás és három erősebb nyomás után már karjában tarthatja pici babáját.

Na, a való világ egyáltalán nem ilyen. Fájásaink vannak és minden egyes percben küzdünk azért, hogy gyermekünket lehetőleg a legkevesebb komplikáció nélkül hozzuk a világra. Ordítunk, tűrünk, együttműködünk az orvossal és a szülésszel. Közünk sincs az amerikai filmekhez. És rendszerint akkor mosolyodunk el, amikor már vége van az egésznek, elmúlik minden fájdalom és karunkban tarthatjuk szemünk fényét.

Nincs közben se virágáradat, se lufieső, vagy talpig sminkben szülés. (Itt minden tiszteletem annak, aki esetleg még a nagy alkalom előtt képes kivakolni magát, nekem nem sikerült.). Semmi olyan, amit  a mozivásznakon látunk. Aztán, amikor hazavisszük a gyereket, akkor szembesülünk vele, hogy mai társadalmunk mennyi elvárást állít fel a gyermekünk gondozásával kapcsolatban.

Mert nem mindegy, hogy egy gyerek anyatejes vagy tápszeres. Nem mindegy, hogy mikor és hogyan etetünk, nem mindegy, hogy hányszor keltjük egy nap a babát. Az ember azt gondolná, babázni a legegyszerűbb dolog a világon, és „ha másoknak ment, akár többször is, nekem is simán menni fog”. Sajnos a helyzet korántsem ilyen egyszerű.

FORRÁS: UNSPLASH

Már magunk sem tudjuk, mit, mikor és hogyan csinálunk jól . Van, aki szerint az igény szerinti szoptatás a legelőnyösebb. Mások pedig kételkedve néznek ránk, amikor felvázoljuk: igen, mi akkor etetjük a picit, amikor neki szüksége van rá. Mert mi az, hogy nem három óránként ébresztgetjük és kapja meg a szükséges tápanyagot?

Na igen, a táplálék megint egy érdekes téma.

Hiszen vannak, akik szentül hiszik, hogy a gyermek akkor a legegészségesebb és akkor van a legszorosabb kapcsolata az anyával, ha anyatejet kap. Csak és kizárólag anyatejet. Pedig felnőnek gyerekek anyatejes és tápszeres, vagy csak kizárólagos tápszeres etetési formán is. Vagy azért, mert valamilyen oknál fogva a szoptatás akadályokba ütközik, vagy mert saját elhatározásából dönt a szülő emellett az opció mellett.

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy van, aki teljesen elítéli, ha a gyereket pár hetes kora előtt kivisszük sétálni. Míg mások már pár napos babával róják a köröket az utcákon, a természetben. Esetleg olyan galádok, hogy még a játszótérre is be merik vinni a picit babakocsiban, mert a nagyobb testvéreket ugye ilyenkor is le kell fárasztani és meg kell levegőztetni.

Röviden összefoglalva számos típusunk létezik, nekünk, anyáknak. Sosem tudunk majd mindenkinek megfelelni, erről tegyünk is le egyhamar. Ugyanis lehetetlen kihívás eleget tenni az orvosnak, a védőnőnek, a laktációs tanácsadónak, nagymamának, nagypapának és még ezer embernek, aki jobbnál jobb tanácsokkal lát el bennünket.

Hiszem, hogy mindenki úgy látja el a gyermekét és neveli, ahogy a legjobbnak ítéli meg, legjobbat akarva és legtöbbet adva neki. Mert ettől színes a világ. Mert ettől vagyunk külön-külön mind jó anyák.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Egy anya felett leginkább egy másik anya ítélkezik! appeared first on Igazinő.

Sőt, valaki olyan keményen megsínyli az apa hiányát, hogy nem is gondolná: a későbbiekben bizonyos pszichés, vagy akár párkapcsolati gondjai is ebből fakadnak. Több olyan ismerősöm is van, akit csak az édesanyja nevelt fel, és vagy több nevelőapa váltotta egymást a család életében, vagy egyáltalán nem volt apaminta. Az ilyen körülmények között felnőtt barátnőim az élet valamely területén mind másképp hozták meg döntéseiket.

De leginkább későbbi párkapcsolataikban mutatkozott meg, mennyire hiányzott (és hiányzik még ma is) az apamodell. Az egyiküket például a húszas évei közepéig körülbelül négyszer látogatta meg az apja. Mindig valamilyen váratlan pillanatban lépett be az életébe, ezzel teljesen összezavarva őt. A lány megszokta, hogy nélküle nőtt fel, így nyilván nem volt pozitív hatással rá, hogy a férfi bizonyos időközönként ki-be járkál az életében.

Előfordult, hogy csak azért kereste a lányát,hogy kölcsönkérjen… Amikor felelősséget kellett volna vállalni, vagy szeretni, olyankor sosem volt ott. Ez az egész teljesen kikészítette a lányt, ami kényszeres tisztaság- és rendmániában csapódott le, ez pedig a párkapcsolatát is megtépázta. A barátja csak az asztalnál ehetett, nehogy összekoszoljon valamit. A cipőjét már a kapuban le kellett vennie, nehogy bármit is bevigyen a házba.

A fürdőkádból kilépve pedig minden alkalommal fel kellett mosni tisztítószeres vízzel, nehogy elszaporodjanak a baktériumok… A házuk mindig tiszta volt, de rideg, és úgy nézett ki, mintha senki sem lakná, egy egyszerű bemutatóterem lenne. A másik barátnőm szintén édesapa nélkül nőtt fel. Náluk talán rosszabb volt a helyzet, mert anyuka mellett a férfiak folyamatos váltásban voltak. Ennek hatására a barátnőm rendkívül engedékeny lett a házasságában.

FORRÁS: UNSPLASH

Meghunyászkodva éli mindennapjait, lesi a férje kívánságát, aki akkor és oda megy, amikor és ahova akar. Nincs kontroll, nincs kompromisszum. Gyerekük is van már, de többnyire a barátnőm foglalkozik vele, mert bár szereti az apja a picit, mégis későn jár haza. Csak a hobbijainak él, keveset van a családdal. Megteheti, mert nem szól rá senki.

Olyan távolabbi lány ismerősöm is van, aki a csonka család és a rossz apakép miatt folyamatosan az érzelmileg, vagy akár fizikailag bántalmazó kapcsolatokat keresi. Pontosabban nem keresi, de amint belekerül egybe, nem tud kimászni belőle. Vágyik a szeretett férfi figyelmére, bizonyítani akar neki, ezáltal sokszor eltűri a megaláztatást és gorombáskodást is.

Természetesen nem minden apa nélkül felnőtt lány lesz sikertelen vagy valamiért sérült a párkapcsolataiban.

Hiszen sokan ilyen helyzetben tudatosan építik fel későbbi kapcsolataikat, figyelnek az érzelmi világukra és teljesen normális életet élnek. De ha valaki teljes és harmonikus családból lép ki a világba, sokkal nagyobb esélye van arra, hogy maga is kiegyensúlyozott párkapcsolatot teremtsen.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Tönkreteszi a párkapcsolatod, ha apa nélkül nőttél fel? appeared first on Igazinő.

Esküszöm, nem akartam fülelni, de a szavaik hallatán egy idő után szinte szomjaztam arra, hogy beszóljak a nőnek. Felháborított, ahogyan a szülés utáni időszakról vélekedett. Ahogy a pasi – aki mellesleg egészen jól tartotta magát – végignézett két jótestű anyukán, a párja rögtön beszólt neki: „Mit nézed őket? Neked itt vagyok én. Nekünk is van gyerekünk, szültem már hármat, több úgysem lesz, de én sem fogok ilyenre lefogyni, mint ezek.”

A pasi, mintha már hallotta volna többször ezt a fajta megjegyzést, lesütötte a szemeit, és csalódottan elkezdett enni.

– Nem, most komolyan. Miért kellene minden áron lefogynom? – kérdezte a nő. – Itt vagyunk egymásnak, te így is szeretsz engem. Persze, hogy három kölök után már nem olyan vagyok, mint régen. Mit vársz? Hogy olyan legyek, mint az a két anyuka? Na, hát olyan tuti nem leszek sose. Az ember teste megváltozik szülés után, több után meg főleg. Nem kell, hogy olyan legyek, mint fénykoromban, kívánsz így is, nem?

Hát, ez volt az a kérdés, amire szegény férfi nem tudott mit felelni. Hogy mit érezhetett, azt nem tudom, de valahogy minden az arcára volt írva. Szerintem nem vágyott ő totál vékony, tini testű feleségre. De azért szerintem azt szerette volna, hogy a párja több gyerek után is legalább törekedjen arra, hogy megközelítse a terhessége előtti kondícióját.

FORRÁS: UNSPLASH

Sokan úgy gondolják, már szültek egyszer, kétszer, többször, és mivel megvan a férj/pasi, gyerekek, igazából teljesen mindegy minden. Lehet ezerrel hízni és elhagyni magunkat. Hát nem! A terhesség egy állapot, egy múló állapot, amely után az ember vissza kell, hogy találjon eredeti önmagához. Igenis erőt kell venni magunkon, és oda kell figyelni az étkezésünkre, a mozgásunkra, az egészségünkre, önmagunkra.

Hogy a nőiességünk, és nem utolsósorban a párkapcsolatunk ugyanolyan (vagy hasonló) maradjon, mint a gyerek előtt. Hogy a másik ugyanúgy akarjon bennünket, mint korábban. A legfontosabb pedig, hogy saját magunkat is ugyanúgy szeressük és szépnek lássuk, mint azelőtt. Tudom, rohadt nehéz visszaállni. Az is igaz, hogy nem mindenki hagyja el magát szülés után.

Rengeteg nő küzd az eredeti alakja visszanyeréséért.

És mindent megtesznek azért, hogy anyaként és nőként ugyanúgy helytálljanak otthon, mint gyermektelenként, azelőtt. Nem értem, miért egyértelmű egyes nőknek, hogy a szülés elhízást és tarthatatlan egészségi állapotot kell eredményezzen életük végéig. Beletemetkeznek a hétköznapi feladatokba, és talán észre sem veszik, hogy elhagyják magukat.

Aztán egy idő után, amikor belenéznek a tükörbe, már azt se tudják, kicsodák igazából. És hogy hová tűnt az előző énjük, akibe a párjuk beleszeretett.  Attól, hogy anyák leszünk, a testünk átalakul ugyan, de nem kell lehúznunk a rolót örökre. Fontos törekednünk rá, hogy – ha a nap nem is minden percében, de többségében – igényesek, szépek és szexik legyünk. Leginkább önmagunkért.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post Ne fogd az anyaságra, ha elhanyagolod magad nőként! appeared first on Igazinő.

Persze, nyilván más értékrend fogja jellemezni, más dolgok kerülnek előtérbe, és a fontossági sorrend is megváltozik. De alapvetően nem leszünk teljesen más emberek. Pedig hányan vélekednek így! Azt hiszik, attól, hogy egy új fővel bővül a család, már begyepesedünk, nem járunk bulizni vagy közösségbe. Nem akarunk jól kinézni, és a szexuális életünk is bedől, sőt, egyenesen eltűnik.

Tévesen úgy gondolják, nem tudunk semmi másról beszélni, csak a gyerekről és annak neveléséről, vagy sose érünk majd rá egy közös programra. Persze vitathatatlan, hogy a fentiekre is akad példa, de azért többségében nem ez a jellemző. Szóval érdemes végiggondolni: vajon azok a barátságok, amelyek egy gyermek érkezése alkalmával kettétörnek, a későbbiek során is felbomlanának? Minden különösebb indok nélkül?

Mi kell ahhoz, hogy a baráti kapcsolatokat az ember fenntartsa – vagy ha úgy nézzük, életben tartsa? A gyermektelen fél részéről maximális rugalmasság, a babás barát részéről kapcsolódási pont és találkozási lehetőség biztosítása. Ha gyerekünk lesz, szinte biztos, hogy lesznek olyan barátaink, akikről később derül ki majd, hogy nem is voltak igaziak.

Mert beskatulyáznak minket és eltesznek egy poros polcra. Persze az elején biztosítanak maximális támogatásukról a kisgyermekes időszakra vonatkozóan is. Aztán szépen kikopnak majd az életünkből, és a helyüket átveszik olyan emberek, akik segítsége felértékelődik. Rájövünk, hogy azok, akiket eddig csak havernak vagy jó ismerősnek hittünk, tulajdonképpen pontosan ugyanolyanok, mint mi. Így alakulhat át baráti körünk a családalapítást követően.

Forrás: unsplash.com

Nem mondom, hogy a régi barátokat teljesen elveszítjük, de az eltérő új életvitelünk, napi beosztásunk, új érdeklődési köreink és ellentétes prioritásunk gyakran változásokat eredményez. Ezért a réginek és bombabiztosnak hitt barátságok néha felbomlanak.

De attól még, hogy szülünk, anyává válunk, nem bolondulunk meg. Általános tévhit, hogy azért fakulnak meg barátságok az egyik fél családalapítását követően, mert aki szül, egy más dimenzióba csöppen és a gyereken kívül semmi nem érdekli. Lehányt pólóval, koszos hajjal, igénytelenül, zombiként lesi a gyerek minden kívánságát, és mindeközben elveszíti a teljes kapcsolatát a külvilággal.

Hát igen, való igaz, hogy gyerekesként idő hiányában nem feltétlen tudunk 0/24-ben arról beszélgetni a régi barátnőnkkel, hogy hányan szedték fel a hétvégén. És hogy milyen pózban csinálták az után a buli után, amire mi természetesen nem tudtunk elmenni. De azért használható beszélgetőpartnerek maradunk szülőként is, kérem szépen. Igen, rohadt tapasztaltak leszünk a gyermekes létben, és kívülről fújjuk az összes mondókát.

De minden további nélkül végig tudjuk hallgatni, mi történt barátnőnkkel az elmúlt időszakban.

Ugyanolyan praktikus tanácsokkal tudunk szolgálni számára. Sőt, talán egy olyan szemszögből világíthatunk rá problémái megoldására, amire ő maga se számított. Egy gyerek születése után nem szűnik meg a világ, inkább új ajtók nyílnak ki előttünk számos új élménnyel. Új világunknak pedig az igazi barátok ugyanúgy részesei maradnak. Aki pedig kikopik, azért valószínűleg nem is kár.

Nyitókép: pexels.com

The post Anya vagyok, de nem csak a gyerekem érdekel! appeared first on Igazinő.

Tipikus, középiskolában megismerkedő álompár voltak, akik kapcsolatuk kezdetén úgy gondolták, együtt öregszenek és halnak meg. De a tapasztalatszerzés iránti vágy és a kíváncsiság itt is közbeszólt. Na, meg az a 30 év. Holtomiglan, holtodiglan, egészségben, betegségben – mondták ki a boldogító igent. Mindketten fiatalok és szerelmesek voltak, közös érdeklődési körük, a főzés hozta őket össze a szakiskolában.

Kata évfolyamelső volt, Csaba pedig az iskola tipikus rosszfiúja. Aztán Csaba megkérte Kata kezét, majd egy évre rá közös házat is építettek egy csendes, kertvárosi környéken. Az esküvő szinte mesébeillő volt. Később Kata bejelentette, hogy terhes, majd 9 hónap múlva meg is született a kis Edina. Tökéletes volt minden.

De vajon meddig működhetett egy olyan házasság, melyben egyik fél sem rendelkezett semmilyen szexuális múlttal, sem párkapcsolati tapasztalattal, és mindkettőnek a másik volt az első? Ahogy mondani szokás, az ördög nem alszik. Csabáék kapcsolatában is felütötte fejét a zöld szemű szörny, a féltékenység – nem is alaptalanul.

A férfi szakács állása miatt folyton későn ért haza. Az állapot tartható volt addig, míg Kata is vendéglátózott, de a baba érkezése után a helyzet változott. Egy ideig minden átlagos volt, hiszen az étterem, ahol a férj dolgozott, éjfélkor zárt. A gondok akkor kezdődtek, amikor Csaba az éjfél utáni hazaérkezést hajnali 4 órára cserélte le.

Először azt mondta, rendezvény volt az étteremben. Aztán egy haverhoz ugrottak fel inni egy sört, később pedig az autója robbant le hazafelé. A helyzet tarthatatlan lett, a tökéletes pár teljesen elhidegült egymástól, és Kata pontosan tudta, hogy férje megcsalja őt. Igaza is lett. Miután kiborult a bili, Csaba beismerte, hogy régebb óta tartó viszonya van a kolléganőjével.

FORRÁS: UNSPLASH

De amikor a felesége választás elé állította, véget vetett a szexkapcsolatnak, és maradt a családja mellett. Onnantól azonban már semmi sem volt ugyanaz. Vajon aki egyszer rálépett a hűtlenség útjára, később is csalfa marad? A kislányuk egyre nagyobb lett, Katának pedig szívébe markoló bánata volt, melyet sohasem tudott kiheverni.

Csaba sajnos a következő években folyamatosan félrelépett. Elhidegülésük akkor tetőződött be, amikor ráeszmélt, hogy a felesége is szeretőt tart. A nő végül el is költözött a nála 10 évvel idősebb Istvánhoz, akivel azóta is boldog párkapcsolatban él. Csaba lelkét mardosta egy ideig a fájdalom, de aztán be kellett látnia, hogy házassága ténylegesen véget ért.

Több év telt el a válás óta, és végül neki is lett egy új, komoly kapcsolata: megismerte a nála 10 évvel fiatalabb Ágit. Az élet kiszámíthatatlan. A sors iróniája, hogy az egykor boldog álompár egyik tagja végül egy 10 évvel fiatalabb, a másik egy 10 évvel idősebb félnél találta meg a számítását.

Sutba dobva korábbi boldogságukat, közös családi életüket. 

Bár levonhatnánk ebből valamilyen törvényszerű konzekvenciát, de nem lehet. Sajnos nulla korábbi tapasztalattal a párkapcsolatok terén nehéz felépíteni egy tökéletes házasságot. Mai csalfa világunkban pedig az ember könnyen elcsábul. Nem állítom, hogy nincsenek monogámiára törekedő emberek, de az élet rögös, kiszámíthatatlan útján próbatételek sora érhet bennünket, amelyek leküzdése csakis rajtunk múlik.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj!

The post A férjemnek 10 évvel fiatalabb nő kellett – nekem 10 évvel idősebb férfi! appeared first on Igazinő.