„Az ember nem élhet anélkül, hogy valakit szeressen.” – 3 könyv a gyűlölet ellen

2021-05-10 Művelődő

Mázlista vagyok, mert már gyerekként rájöttem, hogy az olvasás kikapcsol, sőt, okosabbá tesz. Felnőttként azonban jóval fontosabb indokot tudok, amiért olyan fontosak a könyvek.

Mert egy jó regény nemcsak a szókincset bővíti, nemcsak a fantáziánkat színesíti, hanem a világlátásunkat is formálja. Vannak könyvek, amiknek köszönhetően olyan mélységgel élheted át az érzelmeket, olyan élethelyzetekbe láthatsz bele, ami az egész gondolkodásmódodra hatással lesz.

A következő három regény komolyan hozzájárult ahhoz, hogy megtanuljam, miért nem szabad gyűlölni azt, aki bármilyen szempontból MÁS. És ezzel olyan útravalót kaptam az élethez, amit semmiért sem cserélnék el…

Émile Ajar: Előttem az élet

Amikor tizenévesen kezembe vettem a könyvet, elsőre teljesen megdöbbentett az író szabadszájúsága. A helyenként megjelenő alpáriság azonban egyáltalán nem öncélú, hiszen egy 9 éves arab kisfiú mesél az életéről, gyermekien ártatlan obszcenitással.

A világ pedig, amibe belelátunk, hol nevetésre, hol sírásra késztet. Néhol morbid humorral, máskor gyermeki egyszerűséggel tálal elénk komoly erkölcsi kérdéseket, és a könyv lapjainak végére úgy oltja ki bennünk az előítéleteket, mint víz a tüzet.

FORRÁS: UNSPLASH

„Az élet lehet nagyon szép, de azt még nem találták fel, és addig élni kell” – mondja Momo, aki színes bőrűek, zsidók, arabok között él a társadalom perifériáján. Egy idős zsidó asszony vigyáz rá, aki „bömböldét” üzemeltet, azaz pénzt kap a prostituáltak gyerekeire való felügyeletért.

A szeretet, a jobb élet iránti vágy és az értékek azonban a nyomorúságos körülmények között is utat törnek maguknak. Mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy Momo szemszögéből egészen másképp látunk mindenkit: a prostikat, a transzvesztitákat, a koldusokat. Mert „nem lehet mindent ugyanazon a szemüvegen keresztül nézni, ott vannak a vízilovak meg a teknőcök, azok sem olyanok, mint mások”…

Gyökerek

Alex Haley, az afroamerikai író nem kis vállalkozásba fogott: a szájról szájra adott családi legendák alapján írta meg családfájának történetét. A regény elején megismerhetjük egy 1700-as évekbeli afrikai falu életét és főhősünk gyerekkorát. Az idill azonban a fiatalemberré cseperedésekor véget ér: az író ősét rabszolgavadászok elrabolják a családjától, és több ezer hasonló sorsú áldozathoz hasonlóan egy hajón Amerikába szállítják.

Végigkísérhetjük a torokszorító küzdelmet, amit az afrikai hagyományokat kétségbeesetten őrző Kunta vív, hogy állattá lealacsonyítva is megőrizze méltóságát és büszkeségét. Majd a sorban jövő generációk életét követve láthatjuk, hogy a történelem változásai milyen következményekkel jártak az egyes családtagok életében.

Hogy miért alapmű a Gyökerek? Mert minden túlzás és mesterséges pátosz nélkül, hátborzongató életszerűséggel érteti meg mindenkivel, mennyire természetellenes és borzalmas a rabszolgaság.

Az elvarázsolt lélek

Romain Rolland regényében két lánytestvér életét követhetjük végig, elképesztő lélektani mélységgel. Bár két teljesen ellentétes természetet ismerhetünk meg, néhány dolog közös bennük: az élet iránti szenvedély, a szabadság iránti vágy és a pacifizmusba vetett hit.

Anette és Szilvia az első világháborún átsodródva éli meg a szerelem, barátság, anyaság szépségeit és gyötrelmeit. Megtanulják tisztelni az élet értékét, a másképp gondolkodás jogát, az emberi lélek korlátlan szabadságát – és ugyanezt a képességet adják át az olvasónak is…

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok