Azért nem találtam a szerelmet, mert elfordultam a világtól…
A jól szituált bár helyén valamikor épp olyan füstös, hangulatos kiskocsma állt, amiket Kata annyira szeretett. Ez az új, puccos hely azonban nem jött be neki, végül mégis bement, mert fázott. Úgyis végigjárja a főutca minden kocsmáját az éjjel, miért ne kezdhetne éppen itt?
Leült a legszűkebb zugba és próbálta idegenkedését levetkőzni.
Aztán az életén gondolkodott. Már unta az egészet. Unta a reggeli, feleslegesnek tűnő ébredéseket, az ölelések nélkül eltelt, magányos hétvégéket. Unta a felszínességet, a megjátszást. Gyűlölte a férfiakat, ugyanakkor valahol irigyelte is őket. Szíve szerint tízből kilencnek Oscart adott volna a profi színészi alakításáért, ha tehette volna.
Unta, hogy majdnem minden baráti kapcsolatára rá lehetett húzni, hogy érdekbarátság. Unta, hogy már megint magára fog maradni az igazán nagy bajban. Akadtak magányos esték, amikor már felhívni sem tudott senkit. Volt, aki simán nem kért a nyavalygásából. Pedig ő sosem tudott nemet mondani másoknak, bármennyire is elege volt már a barátai bajából.
Elege volt abból, hogy lassan mindenféle emberi kapcsolatában megpróbálták hülyére venni. És talán még inkább dühítette a tény, hogy sokszor tényleg hülye. Még most is, pedig már nem tinédzser, mégsem képes önmagát meghazudtolni. Nem képes szívtelennek lenni, nem képes ártani. Aztán persze mindig csak az értetlen csodálkozás marad, hogy már megint, hogy kerülhetett ilyen helyzetbe…
Lényegében saját magából is elege volt. Legbelül elhitte, hogy nem arra hivatott, amiben él, de sokszor magával ragadták a világ trendi szokásai, és képtelen volt elvonatkoztatni attól, mások milyenek. Méricskélte saját magát idegen nőkhöz, és elege volt abból, hogy nem felelt meg az adott kor elvárásainak.
Forrás: Unsplash
Próbált, de képtelen volt idomulni, nem tudott magából kifordulni, nem volt elég komfortos az új énje. A régivel viszont nagyjából senki nem akart foglalkozni. Nem volt elég menő, nem volt elég trendi. Unta, hogy évek óta vagy nárcisztikus fazonokkal, vagy nemtörődöm, egyéjszakás senkiháziakkal hozza össze az élet. Unta, hogy neki nem jár egy korrekt, egyszerű társ.
Aztán azon kapta magát, hogy tudat alatt ő maga keresi ezt a típust, innentől kezdve pedig nem volt csodálkozni való az újabb és újabb kalandjai végkimenetelén. Pedig akart változtatni, és változtatott is: az egyszerű, rendes emberek társaságát kereste. Aztán megint hoppon maradt, mindig volt valami kifogás, épp miért nem felel meg. Ha pedig mégis minden klappolt volna, valami miatt neki nem kellett az új delikvens.
Nem értette, mit hibáz el mindig.
Talán valami rosszat csinált előző életében, hogy évek óta csak vezekel. Vagy talán azért futtatja vele a sors ugyanazokat a köröket ezredszer is, mert még mindig nem tanult belőle.
Aztán a sokadik söre után úgy gondolta, nem is akar továbbállni erről a helyről. Az alkohol valahogy megszépített mindent. Az ismeretlenekben a régi barátai vonásait vélte felfedezni, az önfeledten mulató tinikben pedig saját magát. Mintha egyszerre megnyílt volna a lelke, látta maga előtt megelevenedni az igazi álmait. Látta a boldogságot, a világot, amiben élni szeretett volna. És akkor rájött, hogy rajta is múlik, hogyan néz rá vissza a világ – leginkább úgy, ahogyan ő tekint a körülötte lévő emberekre.
Ez a felismerés után gyakran visszatért a bárba.
Bár továbbra is egy szűk zugban húzódott meg, lelkét egyre kevésbé szigetelte el az őt körülvevő vidám emberektől. Belső keserűségének nyomai pedig idővel lemállottak róla, mint egy máz, amely eddig a szívében rejlő kedvességet fedte. Egy nap aztán észrevette, hogy a helyes pultos fiú egyre nagyobb érdeklődést mutat iránta. S végül észrevétlenül megindult valami kettejük között, amiben pár hónapja még képtelen volt hinni…
Nyitókép: Unsplash
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
