Bűnös, aki hűtlenségért hűtlenséggel fizet?

2021-06-19 Esszencia

„Játék – mondta mindig a barátnőinek, ha a párkapcsolatok kerültek szóba. – És én azok a szabályok szerint játszom, amiket a partnerem diktál. Egy becsületes férfi nem várhat tőlem mást, csak őszinteséget. De egy alávaló pasi kedvéért hülye leszek őszinte lenni. A hűtlenségért hűtlenséggel fizetek.”  

Nem csak a szája járt. Bár génjeibe volt égetve az idealizmus, a világ idővel kegyetlen túlélővé tette. Egy megfelelő partner mellett sírig tartó odaadásra lett volna képes – az elején teljes kitartást, állhatatosságot szavazott mindenkinek, akit maga mellé engedett. De ha eljátszották a bizalmát, a szabályok változtak. Némán, de megvétózhatatlanul. És ezt még csak nem is közölte. Hiszen pont azért zajlott le a változás, mert a másik már nem ért annyit a szemében, hogy bármit is közölnie kelljen…

Nem volt kiábrándult, nem volt kiégett. Valahogy meg tudta magában őrizni a reményt, még ebben az elvadult világban is – de a kívánt, tiszta, hazugságok nélküli szerelem most sem jött el. Ismét szembesülnie kellett egy hazugság tényével, így hűvös kimértséggel lépett át a férfival kapcsolatos reményein és az együtt tervezett, vágyott jövőképen. Mert az ember lánya bizonyos kor felett már kinövi a látványos drámákat és szenvedést. 20 évesen talán hetekig zokogott volna a párnájába – most néma csalódással vette tudomásul a helyzetet, és máris szervezte a jövőt.

Kell valaki, aki öleli legalább hetente kétszer-háromszor – egy titkos kapcsolatba sajnos több nem fér bele. Ennek semmi köze a bosszúhoz. Csak ahhoz, hogy az embernek igényei vannak, amit egy csaló kedvéért nem fog sutba dobni. Szóval szeretője lesz – szögezte le magában hűvös félmosollyal. De körültekintően kell választania.

Már ebben sem vágyott drámára, kamaszos lángolásra, inkább a praktikum és a hűvös megfontoltság vezette. Először is lakjon közel az illető, így a legegyszerűbbek a találkozások. Másodszor… és itt jött a neheze. Mert lett volna jelentkező bőven, de az érzelmi intelligencia iránti igénye az egészet túl bonyolulttá tette. Hányingert kapott a hazug bájgúnároktól, akik sablonos szidalmakkal illették a nejüket, miközben csak az unalom miatt léptek félre.

FORRÁS: UNSPLASH

Az sem kellett, aki röptében a legyet is… Mi az izgalmas abban, ha tucat skalpként lógsz egy önelégült Casanova övén? Az egyedülálló, túlságosan szerelmes természetű férfiak sem jöhettek szóba. Nagy a kockázat, hogy idővel elragadják a másikat az érzelmei, ami a diszkréció rovására mehet.

Hideg számítással járt-kelt, vizslatta a felhozatalt, sorravette a lehetőségeket. Míg egy nap meglátta a megfelelő férfit. Ismerte korábbról, tudta, hogy ő is szóba jönne nála. Összevillant a tekintetük, és a másik rögtön értett mindent. Itt nem voltak hazug pillantások, hazug ígéretek, hazug érintések. Ugyanazt akarták mindketten.

Idealisták voltak, de túlélők. Bíztak egy jobb világban, az igaz szerelemben, és egymásba kapaszkodtak addig, amíg az igazi csoda meg nem találja őket. Bűnösök? Okosak? Döntse el mindenki maga. Egy biztos: a tettükön azok háborodnának fel a legjobban, akik a hazugságaikkal ilyenné formálták őket…

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok