Egy anya kiáll a gyereke mellett – akkor is, ha nincs igaza?

Izzadt a tenyerem, a gyomrom görcsbe rándult, amikor megérkeztünk a sokszintes társasház elé.

– Nyugi – mosolygott rám Andris bátorítóan, kicsit megszorítva a kezemet – bírni fogod. Nagyon jó fej csaj.

Nem is kételkedtem benne, hogy Ildi „jó fej”. Csakhogy Andris új barátnője voltam, Ildi pedig az exe édesanyja. Továbbra is rémült arcot vágtam, mikor a bő negyvenes nő elénk jött. Széles mosollyal nézett ránk és úgy ölelte magához a pasimat, mintha a rég nem látott kisfia lett volna. Valóban nagyon kedves volt. Csinos, vonzó, jó alakú, humoros nő.

A találkozás előtt nem egyszer megjegyeztem a páromnak, hogy az egészet nagyon bizarrnak érzem. Új barátnőjeként nem sok jóra számítottam, tekintve, hogy Andris volt az, aki szakított Ildi lányával. Engem szinte rögtön ezután ismert meg. A srác viszont minden érvemet félresöpörte, szinte meg sem hallotta. Csak nevetett rajtam és bizonygatta, hogy Ildi nem olyan…

Ahogy beszélgettünk, semmi hasonlóságot nem véltem felfedezni közte és a lánya között. Annak idején sokat szívatták Andrist a haverjai: „az anyjával jobban jártál volna”. Nem ismertem ugyan a pasim exét közelebbről. De ha mást nem is, annyit meg tudtam állapítani, hogy Ildi fiatalos, sportos külseje valóban kilométerekkel vonzóbbnak tűnik, mint a lánya megjelenése.

Őt egyáltalán nem érdekelte a külseje, kissé túlsúlyos, kissé lusta volt, az öltözködés is hidegen hagyta. Az örökmozgó anyjával ellentétben nem volt az a kirándulós típus. Általában a tévé előtt nassolt a szabadidejében. Amikor annak idején Andrist erről a kapcsolatáról kérdeztem, egyáltalán nem tette szimpatikussá a válasz. Nem szerette a lányt, és meg volt róla győződve, hogy ez kölcsönös.

FORRÁS: UNSPLASH

Értelmetlen, jövőtlen kapcsolat volt, ami csak azért jött létre, hogy ne legyenek egyedül, „jobb, mint a semmi” alapon. Később jobban megismertem a srácot, és ez a fajta, nem túl megnyerő indítás valahogy elhalványult, amolyan bocsánatos bűnné vált. Az Ildivel való találkozás után ismét felrémlett bennem az egész keszekusza történet.

Mindig is volt bennem egy bizonyos fokú sajnálat Andris exe felé, és ez csak fokozódott. Ildi olyan volt a páromnak, mint egy pótanya, és ezt valahogy nem is tudtam felróni neki. Viszont láthatóan ez a csaj legalább ennyire ragaszkodott Andrishoz.

Mintha elfeledkezett volna róla, hogy van saját gyereke is, akinek ez a srác okozott fájdalmat.

Oké, Zsófi már nagylány, nyilván nem ez volt élete első szakítása. És ha a szülők ennyire megkedvelik az ember választottját, az mindenképp nagyon jóleső érzés. Ha úgy alakul és a későbbiekben egy család lesztek, kimondottan meghatja az embert, hogy egy csapat idegen személyében lesz egy új családja is. De ebben a helyzetben úgy éreztem, Ildinek a lányával kellene szolidárisnak lennie.

Nem vártam, hogy leköpje Andrist az utcán, ha véletlenül összefutnak. Arra viszont végképp nem számítottam, hogy minket fog áthívni magához kávézgatni. Zsófiról ugyan nem sok jót hallottam, de ami biztos volt: Andris azért szakított olyan nehezen vele, mert a lány minden alkalommal zokogásban tört ki a gondolatra.

Nem igazán tudta, hogyan kellene jó partnernek lennie egy kapcsolatban, viszont áldotta a sorsot, hogy egy ilyen jó pasi egyáltalán szóba állt vele. Ildi mindezt végignézte – nem sok választása volt, mivel a lánya még nála lakott -, és Andris pártjára állt minden szempontból. Pedig Zsófi nem embert ölt, egyszerűen nem tudta, hogyan mutassa ki a kötődését.

Azonkívül, hogy minduntalan cirkuszolni kezdett, ha a szakítás szóba került. Elnéztem az édesanyját, ezt a lojális, vidám természetű nőt, aki mintha ösztönösen tudta volna, hogyan kell vonzalmat ébresztenie másokban. Miért nem Zsófival ült le ugyanígy annak idején egy kávé mellett, ahogy egy anyának a lányával illene, ahelyett, hogy Andrist babusgatja kisfiaként?

Nyitókép: Unsplash