Egy boldog nő is vágyhat néha szabadságra…

“Ha nem lehetnek titkaid, nem vagy szabad ember”, botlottam bele a minap Szőcs Zoltán szavaiba. Nekem vannak, de lehetnek is? Édesanya létemre is?

Nem amolyan mindent megmételyező titkok, inkább csak huncutság féleségek. Az egyiket most elmondom mindenkinek, ha már nem mondhatom el senkinek:

ez a vágyam a szabadságra. 

Megengedhetek egyáltalán magamnak egy ilyen nehéz érzést? Hiszen családból, ráadásul szép családból elvágyódni, ha csak olykor-olykor és csak fellélegezni is, bűn. De talán bocsánatos.

Nem kérnék én sokat, kedves Dzsinn, csak egy péntek estét, amibe beleadok apait-anyait – de nem szó szerint, kivételesen nem. És utána még a szombat reggelt. Bár végül is, elég lesz maga a reggel is, ami délig tart, és senki nem térdel gyomorszájon puszta szeretetből. Vagy egy hétköznapot a tervezés terhe nélkül, a spontaneitás ajándékával. Vagy következmények nélküli felelőtlenséget, csak egy keveset, légyszi… légyszi. Le sem merem írni:

és mindezt a kedvesem nélkül. 

Forrás: Unsplash

Milyen is volt, amikor mindez az enyém volt akkor, amikor csak akartam? Nyomorúságos, és csodálatos. Mindig egyedül, folyton várva valakire. Te majdnem valaki, te! Gondolsz néha rám? Én igen. Mindannyiótokra. Amikor beszáll egy markáns parfümfelhő a liftbe, amikor megmosolygom a magassarkúban botladozó reinkarnációimat az egykori törzshelyem bejáratánál. Vagy amikor egyszerűen csak ugyanúgy libbennek a fák, mint egykor. De nincs arcotok, nevetek, egy szétterülő emlékmasszába álltatok össze az évek alatt, ahogy távolodtatok tőlem.

Élénken emlékszem, milyen volt kétségbeesetten rostálva a potenciális férjeket. És mindenki az volt, mert valljuk be szemérmesen: az egyéjszakásba is a holtomiglant látjuk bele mi, reménytelenül romantikusok. Milyen volt csak úgy, céltalanul, félig boldogan létezni. Amikor a másik feled még csak úton volt feléd.

Szerettem, szerettek, nagyon is, kicsit is, és úgy is, hogy majd’ belehaltam. Enyém volt a tér, az idő, a végtelen. Szabad voltam. De annál, amit szabad akaratomból választottam, soha édesebb béklyót. Éljenek hát a kuncogós szombat reggelek, amik néha hajnalok, és amiktől az élet kerek egész.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂