Először az anyaságtól rettegtem, aztán a meddőségtől!

2022-04-08 IgaziNő Esszencia

Nagyon sokáig rettegtem attól, hogy gyerekem legyen, emiatt menekültem el az országból. A nevelőapám, a mostohatestvérek, a féltestvérek vagy a fogadott nagyszülők nem voltak normális minta. Ezért nem mertem belevágni a családalapítás gondolatába sem.

Hollandiáig menekültem, ahol megtanultam, hogy igenis lehet valakinek 3 gyermeke és élete. Lehet rendszer a mindennapokban a sport, a gyerekek és a női szerep mellett. Léteznek családok, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, és minden tényleg úgy működik mint egy gépezet.

Aztán találkoztam a férjemmel, és neki az volt furcsa, hogy én a normális családi mintát egy másik országban, idegenek jóvoltából találtam meg. Hasonlóan gondolkodtunk a gyerek kérdésben, és igazából sosem volt akadálya, hogy megérkezzen a gyermekáldás. De nem jött, sőt, még a közelébe sem kerültünk.

Évek kellettek ahhoz, hogy egy műtét után kiderüljön: endometriózisom van. Ekkorra gyakorlatilag már mindenhol voltam, és a műtétem előtti héten könyörögtem az orvosomnak, hogy csináljon valamit, mert nem bírom tovább a hasi fájdalmat. Semmi jel nem utalt arra, hogy ez endometriózis, de a műtét után már egyértelmű volt, hogy a gyermekáldás nem fog olyan könnyen jönni, mint normális esetben.

„Az endometriózis egy krónikus betegség, amely esetén a méhnyálkahártyához hasonlóan viselkedő szövet a szervezet más részein, mint például a petefészkekben, a petevezetékekben, a húgyhólyagban, a belekben és egyéb szervekben is megtalálható. 10 fogamzóképes korú nőből 1-et érint az endometriózis, ami ezáltal egy gyakori betegség, amely 176 millió nőt érint világszerte.”

Körülöttünk jöttek a gyerekek, mentünk esküvőkre, baba bulikba, keresztelőkre, és érkeztek a kellemetlen kérdések: „Na és nálatok mikor érkezik a trónörökös?” Ilyenkor az ember elmosolyodik, és azt feleli: „Majd amikor érkezni akar!” Én legszívesebben az asztalt borítottam volna arra, aki ezt meg merte tőlem kérdezni. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mikor jön a gyerek, ha nem ismeri a pár történetét.

Dühös voltam és elkeseredett, hogy miattam nem lehet kisbabánk. Elmentünk meddőségi klinikákra, ahol közölték, hogy „Önöknek együtt 5% esélyük van természetes úton a gyermekre!” Teljesen összetörtem, onnantól kezdve minden egyes menstruációt egy tragédiaként éltem meg, és órákra bújtam el a világ elől. Rengeteget sírtam, hogy sosem lehetek édesanya.

Aztán anyu beteg lett, majd meghalt, és lemondtam a meddőségi klinikán a beavatkozást, egy évvel későbbre kaptam új időpontot. Nem tudtam, mit érezzek, a gyász súlya, a gyermektelenség, az üresség miatt. Semminek éreztem magam, és nem találtam a helyem. A legegyszerűbb volt nem találkozni senkivel és belefeledkezni a munkába. Rám tört a depresszió, hogy nem érek semmit, hiszen még egy gyereket sem tudok szülni.

Annyira mélyen voltam, hogy leállítottam a követését azoknak, akik éppen babát vártak vagy babájuk született. Aztán újra fájni kezdett a hasam, és mivel közeledett az új beavatkozás időpontja, elmentem az ilyenkor szokásos szűrésre, ahol a nőgyógyászom csak annyit mondott meglepve: „Nini, itt egy gyerek!” Megkérdeztem, hogy nem-e nézett el valamit, merthogy én nem lehetek terhes.

FORRÁS: PEXELS

A doki elmosolyodott és azt mondta: „Hallgassuk meg a szívhangot!” Majd közölte, hogy 7 hetes terhes vagyok. „Én? Terhes?” – gondolkodtam, miközben a férjemet vártam a Petőfi hídnál. Amikor beszálltam a kocsiba, csak annyit kérdezett, hogy „Na mit mondott?” Én meg átadtam neki az ultrahang képet.

Hazaérve mondta el, hogy neki eszébe jutott, hogy valami nincs rendben, mert én, aki éjjeli bagoly voltam, este hatkor már aludtam, és furcsa kajákat ettem. Hetek teltek el, mire magam is elhittem, hogy állapotos vagyok, hogy valami csoda folytán édesanya leszek. Azt sajnáltam, hogy anyukám nem élhette meg velünk. De milyen furcsák az emberek!

Ha már lett egy gyermek, mindenki kötelességének érzi a mai napig, hogy megkérdezze, hogy mikor jön a következő.

Persze, hogy szeretnénk, de én azért is hálás vagyok, hogy egy gyermekünk született minden beavatkozás nélkül. Sajnos nem azok közé tartozom, akire ha ránéznek is terhes lesz, pedig jó lenne… De nekünk „csak” egy jutott, aki azóta is bearanyozza a mindennapokat. Egy-egy nehéz nap után mindig eszembe jut, hogy mennyire más volt az életünk nélküle.

Nyitókép: Pexels