Azért mert az exem voltál, még nincs örök bérleted a lábaim közé
Sosem értettem, mit akarnak az exek. Szakítottunk. Vége. Ha vége, nem járunk össze jópofizni. Sz*xszelni meg főleg nem.
Nem! Nem jön meg a kedvem a nyílt és egyenes ajánlattételtől! Nem! Nem leszel kívánatos, mert elküldesz egy fotót az álló nemi szervedről! Nem! Nem fogom széttenni a lábam, mert neked jobb volt velem (nyilván hazugság), mint a mostani barátnőddel. Nem! Nem mutatom meg a cicim, akkor sem, ha már láttad. Nem! Nincs igényem arra, hogy lefeküdjek veled, ha már együtt élni nem akarsz velem. És nem! Nincs örökbérleted a lábam közé, csak azért, mert már jártál ott.
Megalázónak tartom, hogy megfordul ilyen a fejedben
Megalázónak tartom, hogy lealacsonyítanál alkalmi szexpartnernek. Megalázónak tartom, hogy pusztán a szex jut eszedbe rólam. Megalázó az egész úgy, ahogy van.
Mert a testem azt csinálja, amit a lelkem súg neki, és a lelkemhez nem a lábam közt van a bejárat. A lelkemhez nem érsz el egy meztelen fotóval vagy egy nyílt sz*xre hívással. Kár, hogy nem is akarsz. Vagyis már nem kár. Vagyis már inkább csak döbbenten bámulok magam elé és arra gondolok, vajon mi járhatott a fejedben, mikor ezt küldted
Talán azt gondoltad, hogy ha meglátlak meztelenül, már nyitom is az ajtót sz*xre éhesen. Köszönés helyett szétteszem a lábam, vadul szeretkezünk egyet, majd kedvesen megcsókollak, elbúcsúzunk, sőt, még utánad is kiáltok, gyere máskor is, bármikor, amikor csak kedved támad egy laza körre. Vagy esetleg arra gondoltál, biztos itthon sírok utánad és elég, ha bedobod a jó sz*x kártyát, én pedig gondolkodás nélkül esek a karjaidba – vagy inkább máshova esek bele? Vagy esetleg így akarsz visszacsábítani? Na jó! Ezt én is csak kínomban írtam ide, nyilván nevetséges gondolat.
Szóval, ez nem jött be
Az igazság az, hogy most lebukfenceztél és arccal a földbe csapódtál onnan, ahova felemeltelek. Eddig azt gondoltam, te más vagy, mint a többi. Azt gondoltam kölcsönös a tisztelet. Több voltál számomra, mint egy hosszú távra tervezett kémiai kaland. A társam voltál, a lelkem egy darabja, a szerelmem, akinek kezébe adtam a szívem. Erre te belepostad a szívem a földbe, és most rám töröd az ajtót a testemért.
Sosem értettem, mit akarnak az exek miután szakítottunk
Miért küldenek meztelen fotókat? Miért próbálnak újra lefektetni? Miért hiszik, hogy egy szavukba kerül és a tegnapi szerelmekből mai szeretők lesznek? Miért hiszik, hogy nekik tovább jár az, ami már nem az övék? És hány exet bombáznak egyszerre? És amíg együtt vagyunk velük, hány exet bombáztak mellettünk?
Van, akinél bejön?
Talán minden nőnek van egy exe, akinél ez egyszer bejön. Akinél reményt kelt az újrakezdéshez a sz*xuális vonzalom. Hogy talán nem csak a szexért jön vissza. Talán mégis szeret. Aztán másnap nem veszi fel a telefont, vagy érezteti, esetleg őszintén elmondja (mondjuk ez nem annyira jellemző), hogy ez csak szex, nem akar többet. Akkor örökre megtanuljuk, hogy teljesen érdektelen, mit akarnak az exek, a testünk többé nem adjuk, az ő bérletük lejárt, véglegesen.
- Felugorhatnék?
- Nem!
Nyitókép: Midjourney