Fontos vagy a kamasznak – akkor is, ha néha nem úgy tűnik!

2022-12-07 Greta May Szerintünk

Érdekes kutatási eredményre bukkantam a mai nap. Magyar családoknál vizsgálták 12 és 16 év közötti gyerekek elégedettségi szintjét, és lényeges – bár nem meglepő – összefüggésre bukkantak: azok a gyerekek az elégedettebbek, akik a számukra fontos élethelyzetekben érzik a szülői odafigyelést.

Elsőre persze rávághatnánk, hogy mindez evidencia, és szakemberek százai csépelték már zsibbadtra az ujjukat a billentyűzeten, amikor arról írtak, mennyire fontos utódainknak a törődés. Én azonban most a másik oldalról közelítem meg a kérdést. Egy kamasz anyukájának a szempontjából, aki az elmúlt majd’ másfél évtized alatt igyekezett a legaktívabb törődést megadni.

Aki rekedtre szavalta és énekelte magát mondókákkal és gyerekdalokkal azokban az években, amikor erre volt szükség. Aki örömmel mutatta meg a világot és válaszolt a százezredik „Miért?”-re is. És akinek aztán a kamaszkor beköszöntével át kellett értékelnie, hogyan is működik a gyermekével közös világ.

Mert bizony másként.

Ma is – ahogyan régen – divat szidni a tinédzsereket. Hogy flegmák, csak a telefont nyomkodják, nem tudják, mi az igazi kitartás és kötelesség. „Bezzeg a mi időnkben!” Holott az igazság az, hogy a kamaszkor minden időben ugyanazt jelentette. A szülők felől a kortársak felé, a külső valóság felől a belső világ felé fordulást. Mindegy, voltak-e videójátékok vagy sem, kamaszként én is ugyanolyan „elvarázsolt” lettem, mint a mai tinik. Ugyanolyan éles kritikával szemléltem a világot, a felnőtteket, kerestem önmagam és próbálgattam a szárnyaim.

Ma pedig hatalmas könnyebbség, hogy minden egyes érzésemre emlékszem abból az időből. Mert szülőként épp ez segít abban, hogy ijedtség és elbizonytalanodás nélkül kísérjem a fiam ugyanezen az úton. Sokaknak azonban rémületes, hogy ugyanazt a gyereket, aki két éve még lelkesen túrázott apával/anyával, egyszerre csak nem lehet semmi ilyesmire rávenni. Hogy ugyanaz a gyerek, aki régen órákat csacsogott az iskolai élményeiről, most hazaérve bezárkózik a szobájába. És nem a konyhában lóg veled, amíg főzöl, hanem a haverjaival videócsetel…

Forrás: Unsplash

Az ijedős szülőknek azonban az a jó hírem: igenis érdekled a kamaszt. Tessék, most már egy hivatalos felmérés is alátámasztja. De enélkül is érezheted számtalan spontán, meghitt pillanatból… Amikor szó nélkül odalép és megölel. Amikor figyelmességből meglep egy csokival. Amikor órákig mesél, mint rég – csak nem biztos, hogy az általad kért pillanatban, hanem akkor, ha épp kedve támad kitárulkozni.

A kamaszok bizony – bármennyire is úgy tűnik, hogy csak a telefont nyomkodják – a felmérés tanulsága szerint számon tartják, mennyit törődik velük a szülő, ha gondjuk van. Megjelenik-e egy számukra fontos sporteseményen, fellépésen. Ott van-e fizikálisan és lélekben, amikor támogatásra van szükségük. Szóval semmi pánik, a befektetett érzelmi és gyakorlati energiának egy cseppje sem vész kárba! A letett alapok a helyükön vannak – most nekünk, szülőknek kell egy másik üzemmódhoz alkalmazkodni.

Nyitókép: Unsplash