Ha már félrelépsz, akkor a párodnál dögösebb emberrel teszed?

Van egy olyan mondás, hogy: „Csak felfelé csalunk!” Tehát ha már képes vagy félrelépni, akkor legalább ne a párodnál gázabb emberrel tedd ezt! Persze tudom, a megcsalás gusztustalan, gerinctelen dolog, ezt nem is akarom megcáfolni, de azért még itt is vannak különböző mélységek…

Ha megcsalnak, akkor több minden is fáj. Talán a leginkább az, hogy átvertek, eljátszották a bizalmunkat, hazudtak nekünk. Megszakadt kettőnk szövetsége. Aztán az is, hogy a monogám kapcsolatban kizárólagosságot élvezhetünk, és ezt a “szerelmi szerződésünkbe” foglalt részt az egyikünk egyoldalúan felrúgja.

Egyszerűbben fogalmazva, amikor azt mondjuk, hogy szeretlek és csak te vagy nekem, akkor teszünk egy ígéretet, hogy ami köztünk van, az csak a miénk. Sem a testemhez, sem a lelkemhez nem férhet hozzá senki. Ez csak neked jár. Amikor pedig kiderül, hogy ez nem így van, akkor baromira kibukunk.

Még ha csak egy alkalomról volt is szó, és nem egy hosszan tartó viszonyról, akkor is már maga a tudat kiakasztó, hogy egy idegen ért úgy a kedvesünkhöz, ahogy csak nekünk lenne szabad. Egy hülye példával szemléltetve, képzeld el, hogy a párod beenged egy számodra tök idegen embert a lakásotokba, aki felveszi a fehérneműdet, beleeszik a kajádba, alszik az ágyadban, fogat mos a fogkeféddel.

Hát engem már a gondolattól is kiráz a hideg. Mert ezek intim, személyes dolgok, amiket nem akarom, hogy más használjon, hogy más nyála, izzadsága, akármije hozzáérjen. Na, akkor ezt meg lehet szorozni tízezerrel, ha a párunkkal történik ugyanez.

Tudom, nem tárgyiasítjuk egymást, de mégsem lehet egy kapcsolaton belül teljesen azt mondani, hogy az én testem, azt csinálok vele, amit akarok. Legalábbis ami a szexualitást illeti. Hiszen a legtöbben nem szívesen gondolunk arra, hogy nemrég egy másik ember nemi szerve, nyelve, akármije járt ott, ahol mi fogunk. Olyan bemocskolt érzést kelt ez – de lehet, csak bennem…

Megcsalt félnek lenni megalázó érzés. Hiszen a párod a hátad mögött szövetkezik valaki mással. Titkolóznak előtted, kijátszanak téged. És akár még az is rátehet erre egy lapáttal, ha meglátod, ki az, akivel félrelépett.

De mi a rosszabb?

Ha akivel hűtlen volt, az ránézésre is egy szexi/okos/jó kiállású embernek tűnik? Akkor rosszabbul érzed magad, mert „Basszus, tényleg nem vagyok elég jó? Ha nekem ilyen mellem, seggem, hasam, karom, lenne akkor nem ment volna másfelé? Nemcsak meg lettem csalva, de még szarul is érzem magam a bőrömben.”

Vagy az a rosszabb, ha nem is érted, hogy miért akart volna bármit is egy ilyen embertől? Ha itt vagy neki te, akkor miért éri be látszólag ennél kevesebbel? Erről a Trója című film egy jelenete ugrik be, amikor Menelaosz ordít Szép Helenének a porban csúszó Parisz felett, hogy: „Ezért hagytál el engem?” Ilyenkor talán duplán is csalódik az ember.

FORRÁS: UNSPLASH

Mert eddig büszke voltál, hogy vele lehetsz, hogy téged választott, hogy sikerült elnyerni a szerelmét. Akárhogy is fogalmazunk, úgy gondolom, szeretjük azt érezni, hogy azért van velünk a párunk, mert mi is különlegesek, értékesek, nehezen pótolhatóak vagyunk. És amikor félrelép egy lepukkant, buta vagy közönséges emberrel, akkor ez így hirtelen szertefoszlik. Szóval, igazából nem is számít az a sok minden, amit te nyújtani tudtál? Neki ennyi is elég? Őt valójában ilyen könnyű megszerezni?

Mintha eddig egy 4 karátos gyémántnak képzelted volna, amiről kiderül, hogy csak csiszolt üveg, és bárki lőhet magának ilyet a búcsúban. Te hülye meg hegyeket mozgattál meg érte… Ezzel leértékeli saját magát, és téged is. Hiszen egy ligába rak azzal, akivel félrelépett. Eddig azt gondoltad, hogy a te szerelmednél ilyen pancsereknek esélye sem lehetne, és rájössz, hogy baromi nagyot tévedtél.

Ez pedig egy plusz csalódás lehet, mert úgy érzed, hogy semmiért, egy értéktelen dugásért barmolta szét a kapcsolatotokat. Nem valami többet, jobbat, szebbet talált, aminek nem tudott ellenállni, hanem “szemétért” dobott téged a sárba. És nem tudod megérteni: miért érte ez meg neki?

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok