Ha sosem haragszik rád a párod, talán nem is szeret…

Kriszti jól működő házasságban élt a férjével. Mindketten orvosi pályát választottak, a pasi higgadt, kimért természet. A gyerekeik már középiskolások voltak, szépen haladtak a tanulmányaikkal.

A feleség mégis úgy érezte, valami hiányzik. Gábor, a férje volt a leginkább meglepődve, mikor Kriszti felkereste az egyik kollégájukat. Párterápiára kért időpontot. Bár a férfinak fogalma sem volt, miért lenne szükségük ilyesmire, szokásához híven vont egyet a vállán és jámboran követte a nejét. A terapeuta előtt aztán a nő a lehető legváratlanabb panasszal nyitott: „Úgy szeretnék végre egy jót veszekedni a férjemmel!”

Szinte kivétel nélkül mindannyiunkkal megesett már, hogy titkon azt kívántuk, bárcsak ne vitatkoznánk, csatáznánk annyit a párunkkal. Miért vágyna bárki is arra, hogy a mindennapok nyűgje mellett még a másik fél méltatlankodását is hallgassa? A békesség utáni vágyakozás mögött azonban általában ott van egy másik kívánság is: bárcsak megértene… Minden alkalommal.

Persze, nagyon szép gondolat, hogy valaki olyannal hoz össze a sors, akivel tökéletesen kiegészítitek egymást. De ha az életünk valóban egy ilyen Disney-mese lenne, egy idő után akkor is biztosan akadna valaki, aki megunja a non-stop ugrabugráló, daloló mesefigurákat. Akit taszít a művi csillogás, a papírmasé-karakterek bugyutasága. És ki lenne éhezve egy kis valóságra.

Kriszti sem vágyott másra. Gábor az évtizedek alatt mindvégig olyan nyugalomban élte a hétköznapjait, ami már szürreális volt. A felesége is egyre inkább érezte, hogy nem stimmel valami, vagy talán mindvégig tudta ezt. A harag ugyanolyan emberi érzelem, mint a szeretet. Sőt, adott esetben a szeretet egyik kimutatása.

FORRÁS: UNSPLASH

Az más kérdés, hogy ha egy férfi “mer” egyet nem érteni, azzal, hogy kiáll magáért, akár veled szemben, kiérdemli a tiszteleted is. Bár ez erősen hajaz egy hollywoodi klisére, attól még sok benne az igazság. És mi, nők, nem szándékosan választunk magunk mellé elnyomható partnert. Mert nem vágyunk rá, hogy a harcos amazon szerepében tetszeleghessünk.

Adott esetben – a munkahelyen, a hentesnél, vagy épp a 7-es buszon – magunkra kell öltenünk ezt a szerepet. De olyannal szemben, aki meg sem próbál ellenfél lenni, akivel szemben te sem akarsz nyerni, hiszen nincs miért, ez inkább lealacsonyító érzés. Te leszel a rossz zsaru, ő pedig az áldozat a felületes szemlélő szemében.

Azt már igen kevesen látják, hogy az örökös vezető szerepe milyen piszok kimerítő, és nem is te güriztél ezért a pozícióért, csupán a kényszer szülte. Mint mondtam, a harag a szeretet kifejezése is lehet. Ahogy mondani szokták: „Addig örülj, míg haragszom!” Mert ez annyit jelent, hogy érdekel, milyen döntéseket hozol. Az egyik régi tanárom nagyon szépen foglalta ezt össze nekünk: „…nem rád haragszom, hanem érted…”

Azt hiszem, Kriszti nemcsak a hős amazon páncélját érezte nehéznek, ezt a fajta szeretetet is hiányolta. Szeretett volna igazán közel kerülni a férjéhez. Értette őt, tudta, hogy Gábor zárkózott férfi, aki azon van, hogy a maga módján megkímélje őt a saját bosszúságaitól. Megértem, ha valaki így gondolkozik. De hogy tudna a párod igazán megismerni, ha csak a jó dolgokat osztod meg vele?

Ha, ne adj isten, valami baromságot csinál, nem mutatsz sem neheztelést, sem csalódottságot, de még csak vigasztalni sem próbálod? Hogy kérhetnéd és nyerhetnéd el az őszinte bocsánatát, ha látszólag nincs is miért? Magadra maradsz ezekkel az érzelmekkel, amik csak tovább fognak feszíteni belülről.

A düh sok mindent jelenthet egy kapcsolatban. De amíg a felszínen kavargó érzelmek mögött olyan üzenetek bújnak meg, hogy  “megbántottál”, “aggódtam érted”, addig a dühből ennél a szimpla érzésnél sokkal több válik kiolvashatóvá. Újabb közhely: a közöny a legalattomosabb, legridegebb érzelem, amit mutathatsz a másik felé.

A harag, vagy épp a könnyek viszont jelenthetik azt is: fontos vagy, aki előtt nem szégyellek semmit.

Mert tudom, hogy nem kell szégyellnem. Merhetek dühös lenni, kimutatni még a méltatlan, gyenge érzelmeket is, lehetek hisztis kisgyerek pár perc erejéig. Mert tudom, hogy nem csak addig működnek a dolgok köztünk, amíg mindketten jól viselkedünk.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok