Idézetek, ha vigaszt keresel a szerelmi bánatra…

„A szerelem a természet szövete, amelyre a képzelődés hímez” – tartotta Voltaire. Mégis, legtöbben vágyjuk, keressük, netán üldözzük ezt a kiismerhetetlen, misztikus érzelmi vihart.

Hogy aztán hol gyönyörrel kényeztesse testünket és lelkünket, hol a kiábrándulás szögekkel teli fakírágyára szegezzen. Szeretet adni és kapni – a történelem legnagyobb művészei és gondolkodói sem mentesültek a kívánságtól, hogy megéljék mindezt. Volt, aki egyetlen örök szövetségesért epedt, mások időről időre új kiszemelttel kívánták megélni a szenvedélyt.

Egy viszont biztos: mindannyian imádtak, csalódtak, szenvedtek, megvigasztalódtak, majd újra kezdték. Akárcsak mi, hétköznapi emberek. Egy-egy magányos pillanatban érdemes hát elmélyülni és meglesni, nagyjaink valamelyike miként élte meg az emberi lélek sebezhetőségét. És milyen jótanácsokkal látott el minket a jövőre nézve…

„Úgy döntöttem, hogy boldog leszek, mert az nagyon egészséges” – szögezte le Voltaire, máris hatékony megküzdési taktikát kínálva azon időszakra, amikor már túlestünk a gyász és a csalódás egészséges mértékű megélésén. Amikor már végiggondoltuk a múltat, felismertük az esetleges tanulságokat, és most tiszta lappal, élményekre és örömökre nyitottan igyekszünk továbblépni. Ami persze komoly kihívás, főleg, ha nem történt minden ínyünk szerint…

De hát most őszintén: ki ígérte, hogy könnyű lesz? „A világ olyan, mint egy öreg, kacér nő, aki leplezi a korát.” – Kacsint ránk hamiskásan Voltaire. Szóval tagadhatatlan, hogy találhatunk néhány fortélyt és ravasz csínyt a hívogató látszat mögött, ám ha kellő humorral és rugalmassággal szemléljük a valóságot, bizony, éltető és elbűvölő lehet az „öreglány” ölelése… Persze, előfordul, hogy kihoznak a sodrunkból, és a fájdalom már-már legyűr.

De az már a saját döntésünk, mennyire és meddig fuldoklunk az önsajnálat hullámaiban. „Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerű! Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden, ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettől fogva elvégeztetett, elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelent okosan, igazsággal” – hallhatjuk a filozófus császár, Marcus Aurelius dörgedelmét majdnem kétezer év távlatából.

Márpedig, ha utánaolvasunk az életének, el kell ismerni, hogy valamit igencsak jól csinált.  Szóval én megfogadom a szavait.  Egyébként is: „Közel az idő, mikor mindent elfeledsz; közel az idő, mikor téged minden elfeled” – mondja. Úgyhogy miért bánkódnál sokáig? Persze, amíg itt vagyunk, a játék folytatódik.

„A szerelem olyan, mint a mámor. Aki egyszer ivott, az inni fog, aki szeretett már, mindig fog szeretni” – olvashatjuk Maupassant-tól, és valljuk be, igaza van. Hiába fogadkozunk, esküdözünk, hogy ez volt az utolsó, Ámor hagy egy kis időt, míg magunkhoz térünk, aztán újra lő. A nagyobb csalódások után viszont talán alaposabb körültekintés javasolt.

FORRÁS: UNSPLASH

„Kétféle szerelmes férfi van a világon: az egyik úgy kívánja szerelmét, mint az őrült, de diadala másnapján alábbhagy a lobogása, a másikat béklyóba veri és rabul ejti a birtoklás: a testi szerelem, összevegyülve azzal az anyagtalan és szóval nem mondható vágyakozással, amit a férfiszív sugároz olykor egy nő felé, az igazi és emésztő szerelem szolgaságába taszítja.” (Maupassant) Talán nem árt arra törekednünk, hogy a két férfi közötti különbséget felismerjük…

Persze, bármily’ körültekintéssel válogatunk, a tévedések esélye kiküszöbölhetetlen. „Az ember sem tanul semmit tévedés nélkül. Életem során sohasem féltem attól, hogy tévedek” – vonta le a következtetést Romain Rolland, aki egyébként Elvarázsolt lélek című könyvében tökéletesen szemlélteti számunkra, milyen is a birtoklás nélküli szerelem… (Keressetek rá, nyári olvasmánynak kiváló!)

 Persze, nem meglepő, hogy időnként tévedünk, hiszen messze állunk a tökéletestől.

Sőt, gyarlók vagyunk. Néha önzőn, birtokolva, bántva szeretünk, vagy épp így szeretnek minket. Aztán tanulunk belőle – vagy nem. De feladni?! Nem szabad. Hogy miért, arra még mindig Rolland adja meg a választ: „Csak egy hősiesség van a világon: ha olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük.”

Nyitókép: Unsplash