Introvertáltként másképp szeretsz, ezért félreértenek…
Bár nem lehet tűpontosan elválasztható két csoportra osztani az embereket extro- vagy introvertáltság alapján – hiszen ezeken belül is számtalan árnyalat létezik -, tény, hogy az introvertáltak reakciói sok élethelyzetben egészen mások. Például a szerelemben.
Ezeket a reakciókat pedig sokszor félreértik azok, akik nem a visszahúzódóak táborát erősítik. Erre bizony a saját káromon jöttem rá. Szóval gondoltam, írok egy kis használati utasítást hozzánk, bonyolult introvertált nőszemélyekhez (vagy akár férfiakhoz).
Azok az ”ijesztő” visszavonulások…
Nagy igazság, hogy többnyire mindenki magából indul ki. Az introvertáltak is. Ezért van, hogy bizonyos szituációkban a saját megéléseim alapján azt gondolom, a másiknak most arra van szüksége, hogy békén hagyják. Így aztán tapintatosan, szívem teljes szeretetével ezt is teszem. Igyekszem átmenetileg kivonulni a képből, énidőt hagyni neki – ritkábban és rövidebb időkre jelentkezem.
Sok félreértés után ismertem csak fel, hogy ezt a többség egyáltalán nem tapintatként éli meg, hanem inkább elhanyagolásnak, távolodásnak, esetleg duzzogásnak. Ezért gyakran lett konkrétan sértődés vagy harag az ilyen esetekből, pedig én őszintén csak jót akartam. Szóval azt hiszem, mostantól megpróbálom felülírni magamban az ehhez hasonló késztetéseimet, mert nem mindenki az én túlérzékeny kis lelkem kódrendszere szerint működik…
FORRÁS: Pexels
Nem mondom, csak éreztetem
Az introvertáltság másik átka, hogy nem szeretsz ”túlbeszélni” helyzeteket, a drámáktól pedig egyenesen iszonyodsz. Ezért aztán százszor mérlegbe teszed magadban azokat a mondatokat, amik olykor már hosszú ideje kikívánkoznak belőled. A vége pedig az, hogy a magadban százszor elismételt monológból néhány rövid szó vagy egy félmondat marad, amiről azt hiszed, hogy tökéletesen érthető a másik számára.
Pedig nem. Ha a párod másképp van legyártva, mint te, akkor nagy az esélye, hogy ezek az elejtett gondolatmagvacskák fel sem tűnnek neki. Szóval muszáj leülni és végigrágni az egészet az elejétől a végéig, ahogy kell…
Kívül pókerarc, belül vihar
Sokszor tűnhetünk érzéketlennek is. Mert míg egy extrovertáltnak nem esik nehezére sem az örömét, sem a bánatát megosztani a környezetével, nekünk szinte fizikai kín beszélni arról, ami fáj. Például sok idő kellett, míg az egyik barátnőmnél – aki nálam sokkal szélsőségesebb értéket mutat a visszahúzódás skáláján – megtanultam, hogy sosem én köszönjek el telefonon egy-egy hétköznapinak látszó csevegés után.
Mert neki idő kell, mire eljut a fontos közlendőkig. És simán lehet, hogy miután elmesélte, mit főzött ma, vagy milyen jegyet kapott a gyerek, egy hosszas, látszólag unatkozó hallgatás következik – és csak ezután rukkol elő a lelki bajával, amiben segítséget vár. Ha pedig erre nem figyelek, magára marad a benne lüktető kétségekkel és gyötrődéssel, mert képtelen volt őket időben kimondani.
Mi, introvertáltak, talán kicsit nehezebben megfejthetőek vagyunk, és ez minden kapcsolatban plusz kihívás. De ugyanúgy vágyjuk és akarjuk a szeretetet – van hozzánk türelmed?
Nyitókép: Pexels
KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!
Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.
